Nem zárható ki teljesen, hogy a 260 évvel ezelőttihez hasonló földrengés rázza meg újra Komáromot
260 éve rombolta porig Komáromot egy olyan erősségű földrengés, amilyen 2020 decemberében Horvátország középső részét rázta meg. A szakértő azt mondja, csekély az esélye annak, hogy ilyesmi a közeljövőben újra bekövetkezik, ugyanakkor nem is zárható ki teljes bizonyossággal.
- Komárom és környéke a Napunk fókuszában. A szlovákiai magyarok történeteiről és problémáiról írunk, egyenesen a régiókból. Ezeket a dél-szlovákiai sztorikat csak nálunk találod meg.
Érdemes lenne megvizsgálni, hány olyan város van még a kontinensen, amelyet annyi természeti és egyéb csapás sújtott a római időkig visszanyúló történelme során, mint Komáromot. A Vág és Duna összefolyásánál kiépült település története olyan, mint egy szinuszgörbe: a csendes, fokozatos gyarapodás időszaka után elérkezünk a csúcsra (ezt szokták fénykorként emlegetni), amit hirtelen derékba tör valamilyen külső támadás, de még gyakrabban elemi csapás (árvíz, tűzvész, földrengés – van, hogy nagyon rövid időn belül mindhárom). A görbe lekonyul, megindul a lejtmenet, eljutunk a mélypontra, ahonnan mindent újból kell kezdeni. Gyakran szó szerint újjá kell építeni a várost, reménykedve egy újabb fénykorban.
Bámulatos az itt élők kitartása, ahogyan az is, hogy egyáltalán áll még város ezen az oly sokféle katasztrófától sújtott területen. 1783-ban, miután már a második nagy erejű földrengés döntötte romba az éppen csak újraépített Komáromot, komolyan felmerült, hogy az egész város áttelepül a Duna jobb partjára. Az ötlet állítólag magától az uralkodótól, a felvilágosult abszolutista II. Józseftől származott. A sokat szenvedett polgárok azonban némi mérlegelés után udvariasan visszautasították a javaslatot, és nekiláttak – ki tudja, hányadszor már – szeretett városuk újjáépítésének.
Égszakadás, földindulás
E természeti csapások közül talán a legismertebb az, amelynek ma emlékezünk meg a 260. évfordulójáról. 1763. június 28-án reggel fél hat körül olyan erejű földrengés rázta meg Komáromot, amely percek alatt porig rombolta az ekkorra már szépen kiépült szabad királyi város legszebb, barokk stílusú épületeit és házainak nagy részét. A tragédiát tetőzte, hogy az állandó lakosoknál jóval többen tartózkodtak ekkor a Duna-parti városban, hiszen javában zajlott a Péter-Pál napi országos vásár.
A krónikák szerint előbb egy gyengébb, majd kisvártatva egy jóval pusztítóbb erejű rengés rázta meg a várost. A krónikások egy része 63, mások nagyjából 80 halálos áldozatról és száznál több sebesültről számoltak be. Ez a viszonylag kis szám annak köszönhető, hogy a szegényesebb, fűzfaágakból készült tapasztott házak nem nyomták agyon azokat, akik nem tudtak idejében kimenekülni.
Az áldozatok közül sokan az összedőlő templomok romjai alatt lelték halálukat – éppen ekkor zajlott ugyanis a reggeli mise –, másokat, akik a házakból a piactérre menekültek, a városháza ledőlő tornya nyomott agyon.
A földmozgás következtében hét templom, három rendház, valamint csaknem 300 polgárház lett az enyészeté, több száz további ház megrongálódott.
Hogy érzékeljük, mit élhettek át egy bő negyedszázada a város polgárai, érdemes idézni az egyik szemtanú, Grossinger János Keresztély komáromi születésű jezsuita pap és természettudós visszaemlékezését:
„Borzasztó moraj közt a föld fölemelkedett, alásülyedt, ismét forgott s visszahelyezkedett; s mindez 3-4 perczig tartott, s csoda-e, ha minden ház a hosszú s különnemü ingás folytán rommá változott?! A tornyok helyeikből megindulni látszottak; egymáshoz ütődve, keresztjeik föld felé hajlongva, leestek; a falak, gerendázatok iszonyú ropogás közt megnyiladoztak; kémények földre hulltak; a por mint köd felszállt és elfedé a várost; a Duna partjain megrepedezvén a föld, abból tűz lövelt elő, s mindezt én saját szemeimmel láttam!
Vért fagyasztó látvány, melynek iszonyát ott a haldoklók, itt a nehéz sebekkel borítottak fájdalomhangjai növelték!”
A bibliai csapásokat idéző katasztrófa híre bejárta az egész országot, és akárcsak manapság szokás, akkor is sokan összefogtak a túlélők megsegítésére. Komárom szerencsétlenül járt lakóinak élelmezését a környező városok – Esztergom, Székesfehérvár, Vác és Győr –, valamint az esztergomi érsek is segítette közvetlenül a földrengés után. A súlyos károkat szenvedett Komárom lakóinak megsegítésére az egész birodalom területén adománygyűjtés indult. Mária Terézia öt évre mentesítette az adóktól a komáromiakat, az újjáépítéséhez szükséges faanyagot pedig a kincstári erdőkből biztosították.
Az 1763-as nagy földrengést a következő évtizedekben Komárom térségében számtalan kisebb és négy nagyobb rengés követte, de ezek a pusztítás mértékét tekintve mind elmaradtak a 260 évvel ezelőttitől. 1783. április 22-én a már említett, második legnagyobb rengés következtében ötszáz épület dőlt össze vagy rongálódott meg. Romba dőltek a vár megmaradt épületei is, a katasztrófának azonban csodával határos módon nem volt halálos áldozata. A városiak emlékezetében ugyanakkor még élénken élhetett a húsz évvel korábbi tragédia emléke, így nem csoda, hogy komolyan fontolóra vették a kalapos király javaslatát a város áthelyezéséről.
Komáromban egyébként földrengés utoljára 1851-ben követelt áldozatot. Új-Szőnyben egy álomba merült szerencsétlen koponyáját zúzta be egy tégladarab.
Nem a komáromi volt a legnagyobb
A nagy komáromi földrengéssel kapcsolatban a mai napig folynak kutatások, a témával a történészek mellett geofizikusok is foglalkoznak.
