Ha magányosak vagyunk, rövidebb ideig élhetünk. A társas tevékenységeket a gyógyszerekhez hasonlóan kellene felírni, mondja az orvos

A magányérzet és a társadalmi elszigeteltség összefüggésben áll a korai halálozás magasabb kockázatával. Mindez abból a metaelemzésből derül ki, amely nemrég jelent meg a Nature Human Behaviour folyóiratban.

Hasonló tanulmányok már a múltban is készültek, de ez az új elemzés hatalmas mennyiségű adat feldolgozásával keletkezett.

A korai halálozás kockázata

Az elemzés különbséget tesz a társadalmi elszigeteltség – kevés kapcsolat és kevés vagy semmilyen társas támogatás és kontaktus – és a magány között. Ebben az esetben a személy úgy érzi, hogy egyedül van, miközben sokan lehetnek körülötte.

A szerzők megállapították, hogy a szubjektív magányérzet 14%-kal növelte a korai halál kockázatát. Azon személyek esetében, akik társadalmi elszigeteltségben éltek, tehát nem volt hozzájuk közel álló ember, akire támaszkodhattak volna, a korai halál kockázata 32%-kal volt magasabb.

A férfiakat súlyosabban érintette a társadalmi elszigeteltség, mint a nőket, és 5%-kal magasabb volt náluk a korai halálozás kockázata.

Ezenkívül mind a társadalmi elszigeteltség, mind a magányérzet a rák okozta halálozás megnövekedett kockázatával is összefüggésbe hozható volt. „Ezért rendkívül fontos a rákbetegek társas kapcsolatainak erősítése, hogy meghosszabbítsuk túlélési idejüket” – írják Jiaojiao Zhen és Chen Mao epidemiológusok az eredeti tanulmány kísérőcikkében.

Egy potenciális közegészségügyi válság

A társadalmi elszigeteltség a szív- és érrendszeri betegségek okozta halálozás megnövekedett kockázatával is összefüggésbe hozható.

A fentebb említett okok miatt a kínai epidemiológusok úgy vélik, hogy „a társadalmi elszigeteltség és a magány már potenciális közegészségügyi válsággá növi ki magát”.

Egy néhány évvel ezelőtti amerikai elemzés szerint az idősek társadalmi elszigeteltsége évente 6,1 milliárd euró egészségügyi kiadással járt.

A Denník N megkereste a Szlovák Tudományos Akadémia Szociológiai Intézetét, ők azonban nem gyűjtenek adatokat a társadalmi elszigeteltségről.

90 tanulmány és 2,2 millió ember

Több kínai intézmény kutatója 90 tanulmányt vont be a metaanalízisbe, amelyek 1986 és 2022 között készültek. „90 százalékuk a fejlett országokban készült“, tehát olyan országokban, mint Japán, Finnország, az Egyesült Királyság vagy Dél-Korea – áll a tanulmányban. A legtöbb tanulmány (29) az Egyesült Államokból származott.

A teljes minta 2,2 millió emberből állt. A résztvevők 18 évesnél idősebbek voltak, 70%-uk pedig 50 évnél idősebb. Az egészségi állapotukat a tanulmánytól függően hat hónaptól 24 évig követték.

Minden kutatás prospektív volt, azaz a kísérleti feltételeket előre meghatározták, és az adatokat folyamatosan gyűjtötték. Az ilyen tanulmányok nagyobb bizonyosságot eredményeznek, mint a retrospektívek, ahol a résztvevők egészségi állapotát utólag, az orvosi feljegyzésekből vagy kérdőívek alapján határozzák meg.

Mivel ez az új elemzés csak korrelációs jellegű, nem lehet száz százalékban kijelenteni, hogy „a magány növeli a korai halálozás kockázatát”, mivel mindkét jelenség – a magány és a halálozás – noha együtt fordult elő, nem jelenti azt, hogy okozati kapcsolat állna fenn közöttük.

Annak a lehetősége is fenn áll, hogy az alacsonyabb osztályokból származó emberek egészségtelenebbül táplálkoznak, ami elhízáshoz vezet, ezért nem járnak társaságba, hogy ne váljanak nevetség tárgyává, tehát társadalmilag elszigetelődnek. Ebben a hipotetikus példában az elhízás lehet az egészségügyi komplikációk domináns oka.

Természetesen az új metaelemzés szerzői nagy figyelmet fordítottak az olyan tényezőkre, mint az életkor, az iskolai végzettség, az elhízás, a dohányzás és a krónikus betegségek, amit a kísérőcikk szerzői méltányoltak. Ennek ellenére az eredmények torzíthatnak, ha az azok alapjául szolgáló tanulmányok hibákat tartalmaznak. További buktató lehet, hogy a különböző tanulmányok különböző módszereket használtak és különböző változókat vizsgáltak.

A stresszhormonok és a depresszió szerepe

A metaelemzés társszerzője, Mao-ching Wang a Harbini Egyetemről megjegyezte, hogy fontos szigorú különbséget tenni a magány és a társadalmi elszigeteltség között, tekintve, hogy a magányosság a mentális egészséget (pl. a depressziót), a társadalmi elszigeteltség pedig a kognitív és fizikai egészséget befolyásolja.

Szerinte „a társadalmi elszigeteltség rosszabb, mint a magány”, mivel „a magányos, de társadalmilag nem elszigetelt emberek noha érzékelik a stresszt, de a társas kapcsolataiknak köszönhetően ellen tudnak állni neki” – mondta a tudós az El Paísnak.

A kutatások azt mutatják, hogy a társadalmilag elszigetelt emberek nehezebben birkóznak meg a stresszes helyzetekkel, és nagyobb akadályokba ütköznek az információk feldolgozásánál is. „Ez döntéshozatali nehézségekhez és memóriaproblémákhoz vezethet” – mondja Sarita Robinson pszichológus, a Central Lancashire-i Egyetemről.

Számos, magánzárkába zárt elítélt esetében figyelhetőek meg lelki problémák, beleértve a megnövekedett szorongást, a paranoiát vagy a pánikrohamokat.

Ezzel ellentétben, gyakorlatilag mindegyik, boldogságról végzett kutatás arról tanúskodik, hogy a minőségi társas kapcsolatok és a sok barát a legjelentősebb boldogságfaktorok az életünkben.

Hogyan magyarázható a magány vagy a társadalmi elszigeteltség és a negatív egészségügyi eredmények közötti összefüggés? Az egyik magyarázat szerint az egyedül élő emberek elkezdik elhanyagolni magukat, és nincs motivációjuk arra, hogy egészséges életet éljenek, mert „nincs kinek”. Az egészségügyi komplikációk kockázatát az is növeli, hogy nincs senki, aki ellenőrizze, hogy vannak, vagy hogy úgy szedik-e a gyógyszereiket, ahogyan kell.

„Időről időre mindannyian érezhetjük magányosnak magunkat, de ha ez az érzés tartós, akkor egyfajta krónikus stresszként hathat, ami egészségtelen” – mondta Turhan Canli Turhan, a Stony Brook Egyetem idegkutatója a CNN-nek. „Ezt okozhatják a stresszhormonok is, amelyek kedvezőtlenül hatnak a szervezetre.”

A másokkal való kapcsolat viszont a laikusok által „boldogsághormonnak” nevezett oxitocin vagy szerotonin termelésével jár.

A társadalmi elszigeteltségben élő embereknél magasabb számban fordul elő a depresszió. Ez utóbbi felgyorsítja az olyan neurodegeneratív betegségek, mint például az Alzheimer- vagy a Parkinson-kór tüneteinek kialakulását. „Az egyedül élő időseknél hamarabb alakulnak ki ezek a betegségek” – mondta Teresa Moreno neurológus, a Spanyol Neurológiai Társaság munkatársa az El Paísnak.

Társas kapcsolatok mint orvosság

Ester Roquer geriáter szakorvos elmondása szerint azért nincs a családban senki, aki az idős ember gondját viselné, mert a mai családok kisebbek, mint a múltban.

„Körülvehetnek minket emberek, például egy idősek otthonában, de a magányosság érzete megmarad” – teszi hozzá Roquer, a Katalán Geriátriai és Gerontológiai Társaság munkatársa.

Az orvos meggyőződése szerint a társas programokat – hogy az emberek ne legyenek egyedül –, „ugyanúgy kellene felírni, mint ahogyan a gyógyszereket írják fel”.

Turhan Canli idegtudós szerint a társas kapcsolatok fenntartására úgy kellene gondolni, mint „bármely más, az egészséget támogató tevékenységre, mint például a rendszeres testmozgásra, az egészséges táplálkozásra vagy az egymásról való gondoskodásra”.

A tanulmány itt érhető el. 

Filip Orsolya fordítása