Napunk newsfilter: Szlovákia, az ország, ahol a Smer ad morális tanácsokat Boris Kollárnak

1. Kollár alapvető tévedése. 2. Vetrák még rúgott egyet búcsúzóul az újságírókba. 3. Az Alkotmánybíróság szerint törvényes Žilinka játékszere.
Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!
A híreket válogatta és kommentálta Hegedűs Norbert
1. Kollár alapvető tévedése
„Mi normálisak vagyunk” – kampányol országszerte a billboardokon a Sme rodina és Boris Kollár, aki már második napja magyarázza az embereknek, hogy miért neki van igaza az egyik exével szemben, akit 2012-ben saját bevallása szerint is bántalmazott.
Normális körülmények között a magukat komolyan vevő politikai kommentátorok messziről elkerülik Boris Kollár családügyeit, amikről mindenki hallott sztorikat, sokaknak megvan róla a véleménye, de mivel ezeket többnyire maga Kollár is magánügyként kezelte, a témáról főleg a bulvárlapok tájékoztattak.
Változnak az idők. Ez a helyzet változott meg tegnap, amikor Kollár érzelmekkel túlfűtött sajtótájékoztatón reagált volt élettársa, Barbara Richterová levelére, aki büntetőfeljelentést tett ellene. Kollár bevallotta, hogy 2012-ben bántalmazta a nőt, a körülményekre azonban már másképp emlékeznek.
Kollár azt állítja, hogy azért adott „néhány pofont” a nőnek, mert „sokkos állapotba került”, mikor az öt méterre eldobta a gyermeküket. Richterová tagadja, hogy elhajította volna a fiát, szerinte csak annyi történt, hogy erővel Kollár kezébe adta a gyereket. „Erre ő azonnal ütni kezdett, teljes erőből arcon pofozott. Próbáltam elszaladni előle, hogy hívjam a 911-et, de kikapta a kezemből a telefont. Az emeleten ért utol, ahol letepert, és addig ütött, amíg el nem vesztettem az eszméletemet” – mondta a nő.
Hogy mi történt valójában, azt itt még véletlenül sem kezdjük el találgatni, két dolog azonban biztosnak tűnik: a bántalmazás megtörtént, Kollár pedig nem bánt meg semmit.
Kollár inkább támad. A tegnapi nap elég kontrasztos volt: az egyik pillanatban Zuzana Čaputová államfőt néztük, ahogy a lehető legtöbb méltósággal próbálja elmagyarázni, hogy miért nem indul újra az államfőválasztáson, majd nem sokkal később jött a házelnök, aki arról beszélt, hogy megverte a gyermeke anyját, és ezt nem bánja.
Még egyszer: nem voltunk ott, nem tudjuk, mi történt, és ha a gyermeke életét érzi veszélyeztetve, akkor mindenkinek elborulhat az agya, és olyasmit tesz, amit később megbán. Csakhogy Boris Kollár nem tartozik ide: ma a TA3-ban kijelentette, hogy nincs bűntudata.
Az pedig szinte már említésre sem érdemes, hogy az ország második legfőbb közjogi méltóságának ezek után eszébe sem jutott, hogy lemondjon a funkciójáról. Inkább támadott: szerinte az egész csak valami homályos machináció a Sme rodina ellen, a fiai osztott felügyeletét kéri a bíróságon (eddig miért nem tette?), próbálja elkenni a felelősséget.
„Nem tudom elképzelni, hogy valaki más másképp cselekedett volna hasonló helyzetben” – mondta Kollár. Az i-re a pontot végül a Smer tette fel, mikor felszólították Kollárt a lemondásra. A közleményükben azt írják, hogy nem áll érdekükben Kollár családi szennyesének kiteregetése, de Kollár mégiscsak beismerte, hogy bántalmazta a nőt, ez pedig elegendő indok arra, hogy magától távozzon.
És ha ebben az országban már ott tartunk, hogy Robert Fico pártjának is jobb a morális iránytűje, mint a házelnöknek, talán ideje lehúzni a rolót.
2. Vetrák még rúgott egyet búcsúzóul az újságírókba
A Denník N vette észre, hogy miközben a képviselők kedden a felhasználóvédelmi törvényről szavaztak, jóváhagyták a polgári törvénykönyv változtatását is, ami jelentősen beleavatkozik a szólásszabadságba, és megerősíti a politikusok pozícióját a médiával szemben.
A képviselők többségének a Denník N szerint szerint fogalma sem volt róla, hogy erről is szavaznak. A javaslatot a közös törvénycsomagba Milan Vetrák, az OĽaNO képviselője két hete „csempészte be” az alkotmányjogi bizottság ülésén, melyen alig voltak képviselők.
Miről van szó? Vetrák javaslatának értelmében az újságírókat felelősségre vonhatják azért is, ha egy politikust idéznek. 2015-ben például Igor Matovič azt mondta egy sajtótájékoztatón, hogy Robert Fico és felesége létrehozott egy céget Belizén, amelynek számláin 675 millió dollár van. A média tudósított a sajtótájékoztatóról, sok esetben hozzátéve, hogy Matovič semmilyen bizonyítékot nem mutatott be, ami alátámasztotta volna a szavait. Az újságok később Fico reakcióját is lehozták, aki mindent tagadott, az ügyből azóta sem lett semmi.