Napunk

Napunk newsfilter: Ficónak már nem Pellegrini a kihívója

Fotó N - Tomáš Benedikovič
Fotó N – Tomáš Benedikovič

1. Feljött a második helyre a Progresszív Szlovákia. 2. Lejtmenetben a magyar gazdaság – kevés hitelt vesznek fel, és nő a törlesztési gondok száma. 3. Nem kér a Republika szélsőséges eszméiből a Google.

Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!

 

A híreket válogatta és kommentálta Beke Zsolt

1. Feljött a második helyre a Progresszív Szlovákia  

Közeledik a választás, sűrűsödnek a pártpreferenciát mérő közvélemény-kutatások. Most az Ipsos június közepi mérése alapján a Denník N tett közzé egyet, ami egy hangsúlyos változást mutat.

Nem a magyar pártokat illetően, hiszen azok továbbra is azért vannak versenyben, hogy legalább a kampányukat állami pénzből finanszírozhassák, az adatok alapján most épp a Szövetség teljesíti ezt a feladatot a 3,1 százalékával.

A legnagyobb változás az, hogy a sokáig vezető, majd stabil második helyezett Hlast megelőzte a Progresszív Szlovákia. Így ők váltak az egyre erősödő Smer kihívójává.

Mindhárom tendencia kirajzolódott már az utóbbi időben, ezért nem meglepő ez a helycsere.

A Smer zavaros gondolatokkal egy megzavarodott országban a közhangulatot lovagolta meg, de utánament azoknak a szavazóknak is, akik a szélsőjobb féltörvényes bugyraiban működnek, egy hete például az egyebek mellett szélsőséges nézetek terjesztése miatt körözött Daniel Bombic tévéműsorában szerepelt Fico.

A Hlas pedig mintha nem tudná, hogy a nyugodt erő csak retorikai fogás Közép-Európában, és valójában nagyon is militáns a gyakorlatban. Olyan nyugalommal dől hátra a fotelben, mintha nem lenne más dolga, csak hogy néha elmondja halkan a borítékolható véleményét. Az elmúlt időszakban összeszedett hátrányát nem valószínű, hogy egy élénkebb kampánnyal le tudná dolgozni.

A progresszívek egy ideje beleálltak a kampányba, parlamenten kívüli pártként meglehetősen sok mindenhez hozzá tudnak szólni megnyilvánulásaik relevanciája miatt, másrészt szakmai vonalon mutatnak fel eredményeket. Ma jelentették be például az ismert nőgyógyász, Jozef Záhumenský érkezését a csapatba – a korábbi rendőrfőnök, Jaroslav Spišiak után megint csak komoly erősítés.

Ha ilyen eredmény születne a választáson, az nagyon megnehezítené Fico helyzetét, és bár nem lenne könnyű, de egy progresszív miniszterelnök előtt is megnyithatná az utat.

Ficónak ugyanis a kormányalakításhoz a Republika mellett a Hlasra és még egy pártra is szüksége volna – ami egy meglehetősen reménytelen vállalkozás.

A Progresszív Szlovákiának a Hlas mellett két pártot kellene meggyőzni az SaS, a Sme rodina, az OĽaNO és a KDH négyeséből.

Ami viszont egyre jobban látható,

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Gazdaság

Hlas

Magyarország

Napunk newsfilter

Progresívne Slovensko

Republika

Smer

Szélsőjobboldal

Választások 2023

Vélemény

Jelenleg a legolvasottabbak