Kerti hónapló, 3. bejegyzés: Elhintem az ökotudatosság magjait
Itt a kerti hónapló várva várt harmadik bejegyzése, melyben szó lesz egy MI6-ügynököt is megszégyenítő ügyességgel kúszó meztelencsigáról, a májusi spenót- és retekdömpingről, na meg a rovarokkal és madarakkal kötött kölcsönös segítségnyújtási szerződés fontosságáról, amely az egészséges, prosperáló, fenntartható jövő záloga.
Lájkold, kövesd a Napunk.sk-t a közösségi médiában is, ahol extra tartalmakkal is jelentkezünk! Csatlakozz hozzánk a Facebookon, az Instagramon és a YouTube-on!
[ Szükségünk van a segítségedre: tegyük együtt jobbá a Napunkot!
Töltsd ki olvasói kérdőívünket! ]
Bő másfél hónapja nem jelentkeztem új bejegyzésekkel, ami főleg annak tudható be, hogy több hétre való munkát adott az Izsa melletti mákföldön rekedt hattyúk ügye.
Mialatt a hatóságok és szakemberek hosszú hetekig vakarták a fejüket a bizarr eset láttán, a hattyúk és a mák toxikus kapcsolata egyre inkább eldurvult, és szerencsétlen madarak úgy hullottak, mint áprilisban a retekverő jég.
Mindeközben a mákföldtől mintegy 15 kilométerre, két kis magaságyás élte a maga vidám kis életét. Visszapörgetve a fotóimat most kicsit meglepve konstatáltam, hogy egy héttel az előző bejegyzésem után, melyben satnya kis retekhajtásaim miatt pironkodtam, május 7-én már nagy büszkén fotózgattam a szépen kifejlett, zsenge retekgumókat. Egyébként a prekoncepcióm beigazolódott: tényleg sokkal jobb az íze, mint az üzletinek.
Kisvártatva beütött a spenót zöld bummja is, és azóta is tart a terülj-terülj asztalkám. Lecsipkedem a leveleket, és egy-két napon belül megint ugyanannyi van rajta, szuper kis növény.
De nem csak a spenót, a retek is újratermelődik, hiszen a betakarítás után nem hagyom parlagon a sorokat, rögtön bevetem újra. Mivel már melegebb az idő, és eső is volt bőven, sokkal gyorsabban növekszik a retek is. Már a második generációt is régen megettük.
A karalábéra kicsit tovább kellett várni. Június második hetére értek egy kisgyerek ökléhez hasonló méretűvé a gumók. Mivel egyik-másik repedezni kezdett, a repedésekben hangyák jelentek meg, többet pedig megkóstolgattak a mindenféle csigák, inkább gyorsan betakarítottam ezeket is. A megcsócsált részeket kivágtam, a maradék finom volt, nyersen, levesben is.
A retek, karalábé után visszamaradó levélköteg, gyökér természetesen nem a kukába, hanem a komposzttárolóba megy. Jövő tavasszal aztán az ezekből a hulladékokból (is) keletkező komposztot fogom szétteríteni a magaságyások tetejére, ebbe fogom elvetni a magokat, így szimulálva a természet körforgását.
Conquistador csigák
Bár a szokásosnál némileg magasabb, így nagyobb űrtartalmú ágyásaimat nem volt egyszerű megtölteni az innen-onnan begyűjtött zöldhulladékkal, most végre megtérült a befektetett munka, mert a csigák jóval nehezebben tudnak hozzáférni a zsákmányhoz. Persze egy-kettőnek sikerült megmásznia a 80 centis falakat, és még a szegélyléceken is átcsúsztak valahogy, úgyhogy néhányat ki kellett paterolnom a zöldségeim tövéből. Esős napok végén, késő este zseblámpával vadásztam a sötétedés után aktivizálódó haramiákra, akik a magaságyásaim körül ólálkodtak.
Leginkább a frissen szerzett paradicsompalántáimat féltettem, melyek a répa meg a petrezselyem között kaptak helyet. Most, hogy úgy tűnik, a csigainvázió alábbhagyott, megkönnyebbülhetek kicsit, mert ebbe az ágyásba nem sikerült betörniük a puhatestű gazfickóknak.
Mondanom sem kell, leginkább a spanyol conquistadorokkal, az invazív barna meztelencsigákkal gyűlt meg a bajom. Május vége, június eleje szinte szélsőségesen csapadékos volt, ennek eredményeképpen pedig elképesztő mértékben túlszaporodtak a csigák. Egy-kettő még a házba is bejutott, ami azért valljuk meg, nem kis teljesítmény, tekintve, hogy minden ablak elég magasan van, ráadásul rovarhálózva.
Egyik reggel a nappalinkban néztünk csigaszemet az egyik ilyen kalandorral, aki a jó ég tudja hogyan, de teljesítette a lehetetlen küldetést. A nyomokból ítélve a konyhaablakon át jutott be, végigkúszott a bútorokon, aztán a parkettán csúszkált tovább, de hogy mi a nyavalyát keresett bent, és hová akart eljutni, az jó kérdés.
Szó mi szó, amikor hajnali ötkor a párja sikítozására ébred az ember, hogy azonnal vigye ki innen ezt az izét, baromi nehéz állatbarátnak maradni.
Ökotudatos védekezés
Persze, ahogy a Szomorú Miklós ökokertésszel készített interjúból kiderül, a házas és házatlan csigáknak is megvan a maguk feladata a kertben, egyebek mellett a talajjavítás szempontjából is fontosak.
Szóval ahogy az élet más területein, itt sem működik a fekete-fehér látásmód, nem minden teremtmény könyvelhető el kizárólag kártevőként vagy hasznosként. Ugyanez a helyzet például a fülbemászóval is, amely ugyan megcsócsálja az epret és más gyümölcsöket, ugyanakkor pusztítja a levéltetveket, hernyókat is.
A csigák túlszaporodása ellen környezetbarát módon leginkább úgy tudunk védekezni, ha a kertünkbe csábítjuk a természetes ellenségeiket. Ennek talán a legegyszerűbb módja, ha ősszel nem tüntetjük el az összes avart, lehullott ágat, egyéb zöld hulladékot a kertből, hanem esetleg egy nyugisabb helyre felhalmozzuk azt, telelőhelyet biztosítva a kedves kis sündisznóknak, a csigák fő ellenségeinek.
A kisebb csigákat egyébként sok madár is elfogyasztja, sőt a szentjánosbogarak is, tehát madárodúk, madáritatók, rovarhotelek kihelyezésével is sokat tehetünk azért, hogy a kertünkben egy egészséges ökoszisztéma, egy jól működő tápláléklánc alakuljon ki.
Nem nyúl darázsfészekbe, aki rovarhotelt épít
És ha már rovarhotel: legutóbb azt ígértem, hogy a következő bejegyzés a beporzó rovarokról való gondoskodás szellemében íródik majd. Időközben számtalan hasznos és lényegre törő gyakorlati útmutatót találtam arról, hogyan tehetjük rovarbaráttá a kertünket (például ezt), valamint hogy miért is fontos rovarhotelt telepíteni, és micsoda katasztrófákhoz vezethet a méhek kipusztulása.
A rovarhotel, frappánsabb nevén darázsgarázs természetesen nem a házi méheknek szolgál menedékhelyül, hanem a magányos beporzóknak, zengőlegyeknek, fürkészdarazsaknak, poszméheknek, egyéb vadméheknek. Az apró lyukak kiválóan alkalmasak arra is, hogy ezek a szorgos kis állatkák ide rakják le a petéiket. A „magányos farkasok” alkotják egyébként a beporzó rovarok legnépesebb csoportját, nem támadékonyak, viszont nélkülözhetetlenek a vadon élő és a termesztett kultúrnövények beporzásában, amit a házi méhek egyedül nem képesek elvégezni.
Attól nem kell tartani, hogy a rovarhotelt agresszívabb fajok veszik birtokukba. A fájdalmas szúrású, kolóniákban élő darazsak és a házi méhek nem tudnak beköltözni a szűk járatokba, mert itt egyszerűen nincs hely a lépek megépítésére.
Rovarhotelt házilag is készíthetünk (például így), de a legtöbb barkácsáruházban készen is árulnak, én is ilyet szereztem be.
A magas fű szép, értem?
Mit tehetünk még e rendkívül fontos élőlények megóvása érdekében? Leginkább azt, hogy tartózkodunk a rovarölő szerek használatától, és minél több virágot ültetünk. Nem teljesen mindegy, hogy milyet, mert vannak nektárban vagy virágporban gazdagabb virágú növények (itt egy lista), és arra sem árt odafigyelni, hogy lehetőleg tavasztól őszig mindig virágozzon valami a kertünkben.
Ami még nagyon fontos, hogy ne kaszáljuk ész nélkül a réteket, füves területeket, ősgyepet, minden héten, vagy mindig, ha öt centinél magasabbra nő a fű. Legjobb, ha leválasztunk a kertünkből egy olyan részt, ahol békén hagyjuk a különféle mezei növényeket, hagyjuk, hadd virágozzanak, a beporzók pedig tegyék a dolgukat. Egy ilyen területen elég legfeljebb évente kétszer kaszálni.
Én most a telkem felét hagytam meg ilyen területnek, bár ez a jövőben valószínűleg némileg csökkenni fog, egyenes arányosságban a magaságyások, illetve a haszonkert terjeszkedésével. De úgy tervezem, hogy legalább a telek egyharmadában, vagyis mintegy 350 négyzetméteren virágzó rétet alakítok ki, gyümölcsfákkal.
Most éppen a különböző herefélék nyílnak nagy számban. Szemmel látható a különbség a szinte érintetlen, rétszerű terület, és azon részek között, ahol rendszeresen nyírom a füvet. Előbbi csak úgy hemzseg az élettől, az ilyen- olyan méhecskéktől, darazsaktól, pillangóktól, és ezernyi más, akár rejtőzködő rovartól.
Mivel a magas fűben mindenféle bogár menedékre és szaporodóhelyre lel, a hevenyészett rétem kezd igazi terülj-terülj asztalkává válni az énekes madarak számára. Egyre több feketerigó, rozsdafarkú, vörösbegy pihen meg és gyújt rá valami nótára a diófánkon, vagy a szerszámosházunk tetején. Lassan a kihelyezett itatót (egy nagyobb virágalátét, benne pár deci víz meg két kavics) is felfedezik, a verebek például tartottak már itt medencepartit.
Ez az örvendetes fejlemény pedig bőségesen kárpótol minden zöldség- és gyümölcspusztító, vagy nappalinkban garázdálkodó spanyolcsigáért és fülbemászóért.
