A passzív agresszív viselkedés az agresszió egyik legkifinomultabb formája, mondja a pszichológus

Valószínűleg már mindannyian találkoztunk passzív agresszív viselkedéssel, és az sem kizárható, hogy mi magunk is viselkedtünk már így. Arról, hogy ez mikor válik problémává, és hogyan bonyolíthatja a kapcsolatokat, a munkahelyi és családi életet, Norbert Uhnák klinikai pszichológus és pszichoterapeuta beszél.

Amikor az interjúra készültem, egy ilyen című cikkbe futottam a Guardianban: Ne olvassák el ezt a passzív agresszív viselkedésről szóló cikket. Nem kell, tényleg. Ez elég paradoxnak és értelmetlennek hangzik, mert ha valaki megír egy cikket, akkor általában azt akarja, hogy az emberek elolvassák. Másrészt pedig rátapint ennek a viselkedéstípusnak a lényegére, amikor az ember nem mondja ki, amit szeretne, vagy ahogyan érez, és olyan frázisok mögé bújik – hogy rendben van, hagyjuk. Véleménye szerint ez egy jó leírás?

Ez a leírás jellemezhet egy konkrét megnyilvánulási formát a passzív agresszív viselkedés esetében. A passzív agresszív viselkedés azonban csak az agresszív viselkedés egyik formája, amiből sok van – a non-verbálisaktól a nagyon kifinomultakig, a verbálisig. Inkább több viselkedésről beszélnék, amit így lehetne jellemezni.

Hogyan lehet egyáltalán felismerni azt, ha valaki így viselkedik? Képes erre egy laikus is? Az agresszív viselkedést fel tudjuk ismerni, ez azonban kicsit árnyaltabb. 

A közvetlen agressziót határozottan könnyebb felismerni. Mindannyiunk tapasztalt már közvetlen agressziót, legyen szó a sajátjáról vagy másokéról, verbális és non-verbális formában is. A passzív agresszív viselkedés az agresszió szociálisan kifinomultabb formája, amit a manipulatív viselkedésről is elmondhatunk, amely szintén az agresszív viselkedés egyik formája.

Utóbbihoz azonban szükséges, hogy az adott személy képes legyen átérezni mások érzéseit és játszani azokkal – úgy manipulálni őket, hogy valaki tette például segítségnek nézzen ki, de valójában pedig arra megy ki a játék, hogy a manipulátor ezzel érje el a célját. Valami hasonló mondható el a passzív agresszióról is.

Hogyan ismerhetünk tehát fel egy ilyen embert vagy egy ilyen viselkedést?

A passzív agresszív viselkedés esetében egy passzív viselkedésbe csomagolt agresszív érzelmi töltetet láthatunk.

Először talán inkább definiálnunk kellene, mi is az a passzív viselkedés. 

Ez egy olyanfajta viselkedés, melynek során az ember mások igényeit helyezi a sajátjai elé, azokat pedig elnyomja, aláveti magát mások akaratának. Csakhogy a passzív agresszív viselkedés esetén ezt az ember csak tetteti, és direkt viselkedik így a szociális helyzetben. A passzivitás maszkja mögé bújik, közben meg tele van dühvel, nehezteléssel, és ilyen módon éri el a céljait. Ez azonban inkább egy elvont válasz.

Próbáljuk meg ezt konkrétabban elképzelni. Vegyünk egy partnerkapcsolatot, ahol az egyik félnek nem tetszik valami a másikban…

…ebben a kontextusban a passzív agresszív viselkedés például úgy is kinézhet, hogy a feleség mond valamit, például valamilyen gondja van a férjével, közli vele a véleményét, a férj pedig nem akar nyíltan agresszív lenni vele – például úgy, hogy kétségbe vonja a véleményét, vagy hogy összeveszik vele –, ezért inkább csak hallgat.

Kívülről úgy tűnhet, hogy meghallgatja, amit a felesége mond, hogy alkalmazkodik, hogy elnyomja az igényeit, a véleményeit és a partnere véleményét helyezi előtérbe. Csakhogy valójában forrnak benne az indulatok, és inkább az általa választott megnyilvánulás érzelmi töltete árulja el – ez lehet a hideg hangnem vagy pillantás, gesztusok, például az, hogy másfelé néz. Tehát a viselkedése ellentmondásosságából arra lehet következtetni, hogy ez az ember agresszíven viselkedik, de nem engedi útjára az érzelmeit nyíltan, és ellenálláshoz folyamodik, vagy egy olyan viselkedésformát választ, amellyel érvényesíteni tudja az akaratát.

Miben gyökereznek az ilyen viselkedési formák? Miből származik ez?

A passzív agresszív viselkedést az emberi agresszív viselkedés általános kontextusába helyezném. Amikor dühösek, elégedetlenek vagy frusztráltak vagyunk, különböző viselkedési lehetőségekből választhatunk. Azonban nem mindig előnyös a közvetlen agressziót választani, olyankor az ember inkább a passzív agressziót vagy a manipulációt választja. Ez tehát egy olyan viselkedési forma, amely mindannyiunk számára rendelkezésre áll. Azonban vannak olyan emberek, akik túlzásba viszik. Ilyen esetekben már érezhető, hogy az effajta viselkedés nem csak az adott személy, de a körülötte lévők életét is jelentősen megnehezíti.

Összefügghet az effajta viselkedés túlzásba vitele azzal, hogy az adott személy nem biztos önmagában, fél a nyílt konfliktusoktól és inkább ezt az utat választja?    

Úgy vélem, hogy inkább óvatosnak kellene lennünk a passzív agresszív viselkedést tanúsító emberek címkézésénél. Csak akkor gondolkozzunk el erről komolyabban, ha valaki túlzásba viszi az ilyesmit, és szinte már mindennapos nála. Anélkül, hogy egy ilyen embert jobban ismernénk, úgy gondolom, hogy nem kellene valamilyen komplexusokról, korlátokról és önértékelési problémákról beszélnünk.

Ha viszont az olyan emberekről van szó, akik gyakran viselkednek így a céljaik elérése érdekében, akkor az esetükben már találhatunk különböző korlátokat, melyek azon a meggyőződésen alapulnak, hogy nem szabad a közvetlen agressziót választaniuk, és hogy passzív agresszív módon kell érvényesíteniük az akaratukat. Ilyen elmélkedéseknél fontos észben tartani, hogy igazából mindig az ember saját szükségleteinek kielégítéséről van szó. Ezt sokféleképpen érhetjük el, például passzív agresszió által is.

Hogyan függ össze a gyermekkori neveléssel az, hogy valaki éppen ezen a módon érvényesíti az akaratát?

A gyermekekre főleg azok tettei vannak hatással, akik nevelik őket. Például azok a gyermekek, akik olyan környezetben nőnek fel, ahol gyakorinak számít, hogy a szülők két hétig, egy hónapig vagy akár évekig nem beszélnek egymással (ami szintén a passzív agresszió egyik formája), akkor ezt normálisnak vehetik. Ilyen kép élhet a fejükben a kapcsolatokról, aztán pedig nem csodálkozhatunk azon, ha saját maguk is így viselkednek. Van aki, olyan környezetben nőtt fel, ahol az emberek túlságosan ignorálták egymást, durván beszéltek egymással, nem tanúsítottak a másik felé figyelmet, szeretetet és kerülték egymást. Ilyen emberek esetében érthető, hogy átveszik ezt a viselkedésmódot és gyakorivá válik náluk.

Mire kellene tehát odafigyelnünk a gyermekek nevelésénél, hogy felnőttkorukban ne viselkedjenek így? Hogyan készítsük fel őket egy ilyen emberrel való találkozásra? Mert elég nagy az esély arra, hogy ez megtörténik.