Napunk

Hunčík Péter: Ha a buszvezetőket szűrjük, a képviselőket miért nem? Önmagunktól kellene megvédenünk a demokráciát

Hunčík Péter. Fotó N – Tomáš Benedikovič
Hunčík Péter. Fotó N – Tomáš Benedikovič

Egy autószerelőt vagy tévészerelőt is nagy körültekintéssel választunk ki, amikor pedig a sorsunk alakításáról van szó, arra tényleg elég néhány másodperc, néhány gesztus vagy néhány harsány szó? – teszi fel a kérdést Hunčík Péter pszichiáter, író, publicista. Nagyinterjú.

Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!

Vannak módszerek arra, hogy szűrjük a képviselőjelölteket, de akár a választókat is, véli Hunčík Péter, aki szerint a demokrácia a segítségünkre szorul, különben összeomlik.

Interjúnkban egyebek mellett arról beszélgettünk,

  • van-e választása ma Szlovákiában annak, aki a szakmai alapokon nyugvó politikát választaná,
  • melyik veszélyesebb: a ficói vagy a matoviči politika,
  • miért és hogyan kellene szerinte megszűrni a választókat és a képviselőjelölteket,
  • miért gondolja, hogy egy olyan korban élünk, amely Jézus születésének a korához hasonlít.

Egy nemrég megjelent cikkében azt írta, a szlovákiai magyaroknak szeptemberben Gyimesi és Ódor között kell választaniuk. Ezt ugye képletesen értette, ahol Gyimesi jelenti a bezárkózó, populista politikát, Ódor pedig a szakmai alapokon nyugvó politikát. Csakhogy míg Gyimesi indul a választásokon, Ódor nem. Lesz választásuk azoknak, akik a szakmai alapú politikát választanák?

Ez a kettősség nem új, már az első választások előtt, 1990-ben is felmerült. Nagyon sokan voltak akkor is, akik úgy gondolták, a kisebbségieknek nem kell ugyanannyit teljesíteniük, mint a szlovákoknak, jár nekik valamiféle előny. Vannak európai országok, ahol tényleg mesterségesen jobb helyzetbe hozzák a kisebbséget. Az FMK volt az a párt, amelyikben azt mondtuk, hogy nem szabad ilyen különbséget tenni. A kisebbséginek ugyanolyan minőséget kell képviselnie, mint a többséginek. Ennek a bizonyítéka volt, hogy a főleg pozsonyi vezetésű VPN elfogadott bennünket szellemi társaknak, és felállítottunk egy közös listát. Ez ritkaság volt Európában. Azt akartuk ezzel bizonyítani, nem az etnikai párt az egyetlen lehetőség. Voltak időszakok, amikor ez működött, voltak, amikor nem működött.

1998 után egy ideig nem működött.

A Mečiar-időszakban olyan fenyegetést éreztünk, hogy én magam is, aki egyértelműen elutasítottam az etnikai politizálást, mert beszűkülésnek látom, amellett voltam, hogy létre kell hozni az akkor MKP-nak nevezett magyar pártot. Amikor 2006 környékén a helyzet konszolidálódott, és belső villongások kezdődtek az MKP-ban, az egyik szószólója voltam a vegyes párt létrehozásának.

Visszatérve az eredeti dilemmára – van ma olyan szlovákiai magyar politikai erő, amely a szakmai alapokon nyugvó politikát képviseli?

Nincs. Utólag is látjuk, hogy Bugár Béla egy olyan személyiség volt, akire lehetett építeni. Ilyen most nincs. Van sok olyan ember, akik azonosulnak ezzel az úgynevezett ódori szemlélettel, ami a minőségről és a munkáról szól, de egyikük sem olyan személyiség, hogy ezreket tudnának megszólítani. Annak a politikának, amit Gyimesi testesít meg, két problémáját látom. Az egyik a zavaros kötődés Budapesthez. Ez évtizedek óta problémát jelent abban az értelemben, ki is irányítja a pártot, mennyire valóságosak a kisebbségekkel kapcsolatos aggodalmak a Fideszben, és nem reálisabb-e az, hogy eszközként próbálják használni a kisebbségeket. A másik problémakör a beszűkülés – én nehezen fogadom el, hogy politikailag az egyetlen ismérvem az, hogy magyar vagyok.

Hunčík Péter. Fotó N – Tomáš Benedikovič

Az országos politikában jobb a helyzet, ami a szakmai alapokon nyugvó politizálást illeti?

Egyáltalán nem jobb. A szlovák társadalom ugyanúgy elfogadta azt a típusú politizálást, aminek következtében egyre tágul a szakadék a nyugat-európai és a kelet-európai politizálás között. Ez utóbbiba beleértem a lengyeleket, a magyarokat és a balkáni államokat is. Szlovákiában annyival rosszabb a helyzet, hogy Matovič színre lépése után sokak számára elfogadhatóbb lett Fico. Nem kell a bohóc, Ficónak legalább volt fogalma a társadalom vezetéséről – mondják sokan.

Ön szerint melyik veszélyesebb Szlovákiára nézve – a professzionális, de korrupt ficói politika, vagy az esetenként talán jóindulatú, de amatőr matoviči?

Van egy mondás, ami szerint mindegy, hogy jóindulatú vagy rosszindulatú elefántot engedünk be a porcelánboltba. A választ még nehezebbé teszi, hogy Ficónál az őszinteség teljes hiányát látjuk. Amikor azért kezdték bírálni, hogy oroszpárti, azonnal váltott, és támogatni kezdte az uniót és a NATO-t. Ez logikátlan és ellentmondásos, ám a népszerűsége kitart. Nehéz tehát megmondani, ki a jobb, ha nem tudom, melyik Ficóról beszélünk. A korrupciót jelenleg másodrangú problémának tartom azzal összehasonlítva, milyen drámai szakadást hozhat az ukrajnai háború.

Sokan mondják, hogy most van a rendszerváltás óta a legrosszabb parlamentje Szlovákiának. Egyetért ezzel?

Abban az értelemben egyetértek, hogy harminc év felkészülési idő után ilyen parlamentet produkálni kiábrándító. Matovič bebizonyította, hogy harminc év után is csodaváró mechanizmusok alapján működik a társadalom, és a legnagyobb sületlenséget is képesek elhinni.

Főleg Matovič kapcsán elharapózott egy olyan jelenség Szlovákiában az elmúlt években, hogy boldog-boldogtalan véleményt mond a politikusok elmeállapotáról. Ön mit gondol erről?

Nem csak erről mond véleményt boldog-boldogtalan, hanem a társadalom más, nagyon összetett kérdéseiről is. Ezt a jelenséget az utóbbi harminc év produkálta, és benne van a tömegtájékoztatás, a televíziózás, amely mindenki számára elérhetővé tette a nyilvános szereplés lehetőségét. Senki nem az intellektust és a személyiséget vizsgálja, hanem a jópofaságot vagy a bunkóságot. Mindez olyan erőt és bátorságot ad a legkülönfélébb társadalmi rétegekből származó embereknek, hogy mindenféle szégyenkezést félretesznek. Ez a típusú beleszólás a problémákba megjelent egy olyan területen is, ahol erre nem számítottam: a medicinában. Meg kell küzdenünk ezzel a társadalom minden szintjén.

Amikor viszont konkrétan egy politikus elmeállapotáról mond véleményt a nyilvánosság, az önt pszichiáterként nem zavarja?

Dehogynem. Ez egy komoly és hosszan tartó vita, amiben kulturális különbségek is vannak. Az Egyesült Államokban az elmegyógyászok egy része 15–20 éve bizonyos jelek  – nyilvános fellépések, megnyilvánulások, cikkek – alapján veszi a bátorságot, hogy szakmai véleményt írjon a politikusokról. Hatalmas vita volt ekörül. Jó barátom az a Jerry Post, aki ezt elkezdte, dolgoztam vele a Fehér Házban. Az egész úgy kezdődött, hogy az elnöknek volt egy pszichológusokból és pszichiáterekből álló csapata, és ha jött egy nevezetesebb vagy problémásabb látogató az elnökhöz, ez a csapat leírta az illető jellemző jegyeit és segítséget nyújtott az elnöknek, hogy hogyan reagáljon rá. Jerry Posték úgy gondolták, ha ezt lehet így csinálni, akkor írhatnak a sajátjaikról is.

Ezt a hozzáállást az elmúlt tíz évben elfogadták Nyugaton, nálunk viszont még mindig nem. Én is kimondtam már bizonyos dolgokat, de azokat vissza is vontam. Kimondani valakire, hogy pszichopata, az

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Demokrácia

Gyimesi György

Igor Matovič

Lélek

Ódor Lajos

Robert Fico

Szlovákia

Szlovákiai magyar

Választások 2023

Interjúk és podcastok

Jelenleg a legolvasottabbak