Mezővárosi nosztalgia a panelek között: rég nem létező házak helyét is felkeresik a galántai városnéző sétákon

Mi Galánta legikonikusabb épülete? Aki ismeri a várost, az valószínűleg rávágja, hogy a neogótikus kastély. Pekarovič György műemlékvédelmi szakember, galántai helytörténész is azt mondja, a városról készült fotók és képeslapok leggyakoribb témája a kastély. A parkban álló, különleges hangulatú épületnek az egyik tornya szerepel a város címerében is, azonban aki Galántára látogat, annak nem a történelmi hangulat lesz az első benyomása.

Galántának az egykori mezővárosok tipikus sorsa jutott: a régi épületek jelentős részét a szocialista városfejlesztés során lebontották, a helyükre modern épületek és panel lakóházak kerültek. Galánta látképét sokkal inkább meghatározza a kórház hatalmas tömbje, a város szélén álló két gabonatároló torony, a víztorony és a tízemeletes panelházak, mint a Szent István-templom vagy neogótikus Esterházy-kastély két-két tornya. Pekarovič Györggyel arról beszélgettünk,

• miért tűnik úgy, hogy ez a fajta városfejlesztés jobban érintette a Duna menti alföld városait,
• hogyan lehet történelmi sétákat tartani egy történelmi épületekben szegény városban,
• miben hasonlít Galánta és Vágsellye Pozsonyra,
• van-e Galántán is kultusza a szocialista-modernista építészetnek.

Galánta, Dunaszerdahely, Vágsellye és Somorja is hasonlítanak abban, hogy csak néhány műemlék épület található az utcáikon, ellenben rengeteg a panel és a szocialista épület. Pekarovič György azt mondja, a mezővárosokban nem volt olyan szintű építészet, mint például a hegyvidéki bányavárosokban. Galántán is nagyon sok volt a földszintes ház, leginkább ezek estek áldozatul a szocialista városfejlesztésnek.

Ezzel azonban teljesen elveszett Galánta mezőváros jellege. A Fő utcán csak néhány emeletes régi ház maradt meg, a városközpont teljesen átalakult. A néhány megmaradt ház között szocialista-modernista épületeket és panelházakat húztak fel, a Fő utcával párhuzamos utcák nem is utcák a szó klasszikus értelmében, inkább lakótelepek. Épült egy reprezentatív tér a járási központ hatalmas tömbjével, ami máig dominálja Galánta központját.

Múltidézés a panelek között

A régi Galánta iránti nosztalgia azonban töretlen, amit az is mutat, hogy Pekarovič Györgyöt is rendszeresen keresik a város múltjával kapcsolatban. Az utóbbi évtizedekben megjelent összes Galántával foglalkozó kötethez volt köze, a képeslap-gyűjteményéből könyv és kiállítás is született, a városi lapba is rendszeresen kérnek tőle cikket valamilyen múltbeli érdekességgel kapcsolatban.

Pekarovič György városnéző sétákat is vezet, ezeknek azonban az a jellegzetessége, hogy a történetekhez kapcsolódó épületeknek csak a helyét tudja megmutatni. „Itt állt az a ház, ahol…” – gyakori mondat ez a városnéző sétái során, amiknek az is a címük, hogy Galánta, ahogy már sosem fogjuk látni. Az érdeklődés azonban így is töretlen, a Honismereti Múzeumtól újra és újra felkérik a séták megtartására, és azokon Galántáról régen elszármazott érdeklődők is részt vesznek.

Az a fajta nosztalgia, ami például Pozsonyt nagyon erősen jellemzi, kicsiben Galántán is megvan, és még valamiben hasonlít Galánta Pozsonyra: a többes identitású lakosságban.

Természetes identitásváltások

A legutóbbi népszámlálás szerint Galánta 15 ezres lakosságának 30 százaléka, 4512 személy jelölte meg a magyar nemzetiséget. Ez a szám tartalmazza azokat is, akik a második helyen jelölték a magyar nemzetiséget, ők 347-en voltak. Ez a kettős identitás azonban régen gyakoribb lehetett.

A 19. század végén az akkor még nagyközség Galánta lakosságának 14 százaléka volt szlovák, 1910-re az arány hat százalékra csökkent, 1930-ban viszont már majdnem fele-fele volt a szlovákok (pontosabban a csehszlovákok) és a magyarok aránya. 1941-ben, miután három évvel korábban a régió újra Magyarországhoz került, a magukat szlováknak vallók aránya három százalék alá csökkent.

Ez a jelenség még erőteljesebb volt a nyelvhatárhoz közelebb fekvő Vágsellyén – mondja Pekarovič György, aki szerint ezek a váltások is azt jelzik,