Napunk

Putyin csak egy túsz, az invázióról nem egyedül ő döntött, mondja Pavol Luzin orosz politológus

Fotó - TASR/AP
Fotó – TASR/AP

Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!

Múlt szerdán aláírták az orosz–belarusz egyezményt, melynek értelmében Belarusz mostantól „kilövőállásként” fog szolgálni, és egyben azt a feladatot is kapta, hogy elrettentse a Nyugatot és meggyőzze arról, hogy az oroszok komolyan gondolják az atomfegyver kritikus pillanatban való bevetését.

Kell-e ettől egyáltalán félni? Pavel Luzin orosz politológussal és katonai szakértővel beszélgettünk.

Luzin már a Permi Állami Egyetemen folytatott tanulmányai óta foglalkozik az orosz katonai potenciál problémájával, beleértve az atomfegyverekét is. Éppen ott található Oroszország egyik legnagyobb fegyvergyára, ahol aknavetőket, rakétákat, különböző fegyvereket és katonai autókat gyártanak.

Luzin azonban a „nehezebb” kaliberű fegyverekkel is foglalkozik, és a háború további alakulását illető elméletei nem tartoznak a legoptimistábbak közé. Ezzel együtt kiemeli, hogy ezek csak forgatókönyvek, és minél inkább felkészülünk a legrosszabbra, annál könnyebben birkózunk majd meg az esetleges katasztrófákkal.

A politológus azon kevesek egyike, aki ledönt számos tabut – lehetségesnek tartja, hogy Oroszország területén is lesznek harcok, de hisz benne, hogy a NATO-nak van elég ereje ahhoz, hogy megelőzze a katasztrófát.

Az interjúban többek között beszél arról:

  • mi szerinte Oroszország végső célja, és mi kellene, hogy legyen a NATO célja,
  • hogy időben tudomást szerzünk-e róla, hogy orosz atomveszély fenyeget minket,
  • ki irányítja Prigozsint és Putyint.

Azt mondják, hogy a rövid háborúkat a fronton vívják, a hosszúakat pedig a gyárakban. Hol születik most döntés az Ukrajna elleni háború eredményéről?

A helyzet a fronton mindig sok mindenről dönt, de igen, jelenleg fontosabbak a gyárak, mint a lövészárkok.

És tekintve, hogy Oroszországnak már nagy problémái vannak a „gyárakkal”, egyre inkább fenyegetőzik. Az oroszoknak most leginkább egy szünetre van szükségük, hogy egy időre beszüntessék a konfliktust és megpihenjenek.

Mennyi időre?

Akár néhány évre is. Ukrajnának azonban nem szabad belemennie egy tűzszünetbe. Máskülönben két-három év múlva Oroszország újra lesújt rájuk, noha nem egy olyan erős hadsereggel, mint tavaly, de a mostaninál erősebbel.

A Nyugaton is hallhatunk viszonylag erős hangokat híres emberektől, mint például Henry Kissingertől, akik a vérontás azonnali leállítására szólítanak fel. 

Ezek a hangok előnyösek Moszkva számára. Az orosz hadsereget ahogy csak lehet, gyengíteni kell. Nem engedhetjük meg a koreai forgatókönyv bekövetkezését.

Ukrajna kettéválasztása? Kizárja ennek lehetőségét?

Teljes mértékben. Ir-szen csak a Koreai-félszigetet akarta elfoglalni. Az oroszok ebben a háborúban kitűzött céljai sokkal nagyszabásúbbak. Az oroszoknak nem az a célja, hogy elpusztítsák Ukrajnát mint országot, hanem hogy  az egész NATO-t mint blokkot.

Az orosz hadseregnek egy ilyen lépésre szemmel láthatólag nincs elég ereje. 

Tudják, hogy a NATO-t fizikailag nem semmisíthetik meg, ezért belülről akarják szétbomlasztani.

Az oroszok célja a transzatlanti egység szétverése. Kivárják, amíg előnyösebbé válik számukra a geopolitikai helyzet, ezért van most szükségük fegyverszünetre.

Ha például a közelkeleten vagy a Csendes-óceáni térségben alakul ki egy konfliktus veszélye, Ukrajna kikerül a Nyugat figyelmének központjából. Ekkor az oroszok újra lecsapnak.

Pavel Luzin

Orosz politológus és a nemzetközi biztonság, az orosz fegyveres erők és biztonsági szervek szakértője. A Permi Állami Egyetem történelem–politológia karán végezte tanulmányait.

Az Orosz Tudományos Akadémia Világgazdasági és Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében dolgozott, ahol doktori fokozatot szerzett. Jelenleg a bostoni Tufts Egyetem mellett működő Fletcher jog és diplomácia iskola kutatójaként dolgozik.

Oroszország célja tehát meglenne – felszámolni az EU és a NATO egységét. De mi a Nyugat célja?

A mi legnagyobb problémánk az, amiben a nyugati típusú demokrácia alapja gyökerezik – az, hogy mindenre milliónyi véleményünk van.

Például, a Nyugat meglehetősen egységes azt illetően, hogy Ukrajna 1991-es határait kellene visszaállítani, abban azonban eltérnek a vélemények, hogyan kellene ezt elérni.

Vagy, a NATO 40 ezerről 300 ezerre emelte a harckészültségben levő katonáinak számát. Ugyanezzel viszont azt is kijelentette, hogy csak a közvetlen támadás esetén fog lépni.

Ez így helyes, nem igaz? Hiszen a NATO egy védelmi, nem pedig egy támadó blokk. A tagországok többsége bízik abban, hogy az elrettentés hatásos, és nem kerül sor támadásra és közvetlen konfrontációra. Feltételezem, nem igazán örülnek az ön szavainak. 

Miért ne kerülne sor? A Baltikum államai már rég veszélyeztetve vannak, Oroszország például a Suwalski folyosó (az a terület, ahol az oroszok elméletileg összeköthetnék a kalinyingrádi területet Belarusszal; a lengyel–litván határ mentén húzódik – a szerk.) iránt is érdeklődik. Tehát Amerikának előbb vagy utóbb el kell szánnia magát az orosz rezsim felszámolására.

Nem azt mondom, hogy ez közvetlenül fog megtörténni, de ki kell dolgozni Oroszország megsemmisítésének tervét annak céljából, hogy ne jelentsen fenyegetést sem a Nyugatra, sem Ukrajnára, sem Kazahsztánra, sem pedig Belaruszra.

Röviden, már most tudnunk kellene, mit akarunk tenni különböző esetekben. És nem keseregni, ahogyan azt a nyugati szakértők teszik: Hogyan foglalhatnánk el Oroszországot? Hiszen olyan nagy!

És még atomfegyverei is vannak. 

Oroszország atomarzenálja minden lehetséges forgatókönyv legnagyobb problémája. Ez is egy ok arra, hogy előbb vagy utóbb, de szükséges lesz Oroszország elfoglalása.

Legalább egy tervet ki kell dolgozni arra, hogyan menjen ez végbe, ha nem lesz más választás.

Egy ilyen terv első pontjának Belarusznak kellene lennie, amely dokumentumot írt alá Oroszországgal a nem stratégiai atomfegyverek belarusz területre történő telepítéséről?

Először azt kell tisztáznunk, hogy a Nyugat képes-e megvédeni Belaruszt Oroszországtól abban az esetben, ha Lukasenka meghalna vagy távozna a hivatalából. Katonai szempontból a Nyugat határozottan képes erre. Belarusz egy kis ország. Két és félszer kisebb, mint a 2003-as Irak.

Alekszandr Lukasenka a Vlagyimir Putyin. Fotó – TASR/AP

Oroszország azonban hatalmas. 

És miért akarná az egészet elfoglalni?

Én egyáltalán nem szeretném elfoglalni.

Hiszen az nem is szükséges. Elég, hogy ha tudjuk: az atomfegyvereket 11 bázison tárolják. Tehát nem több száz helyen. Szavakkal – tizenegy helyen!

Minden ilyen bázist egyetlen zászlóalj véd.

Csakhogy az egész ország területén vannak szétszórva…

…és nem mindig egy könnyen megközelíthető terepen. De még ennél is fontosabb az az atomfegyver-komplexum, amelyet a Roszatom (állami atomenergiai vállalat – a szerk.) alá tartozó vállalatok alkotnak

Azokból, amik érdekesek számunkra, nincs sok. A kazahsztáni határtól északra, a Nyizsnyij Tagil felé vezető, mintegy 500 kilométeres országút mentén és egy kicsit távolabb is elszórtan találhatók. Ezt az utat és környékét pedig nincs, aki védje, mert minden katona Ukrajnában van. Szinte minden fontos vállalat ott található, egy kivételével.

És az hol van?

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Aljakszandr Lukasenka

Atomfegyverek

Belarusz

NATO

Orosz–ukrán háború

Oroszország

USA

Vlagyimir Putyin

Interjúk és podcastok

Jelenleg a legolvasottabbak