Napunk

Az egyházi botrányoktól a szekuláris minimumig. Mit tanulhatunk a Böjte-féle hálózat hibáiból?

Böjte Csaba. Fotó - MTI/Bruzák Noémi
Böjte Csaba. Fotó – MTI/Bruzák Noémi

Kisebbségi közösségekben csonka az egyházi szféra, csonka a civil szféra, és akkor van esély némi érdekvédelemre, ha valamilyen transzparens, közös érdek mentén, egymás szabadságjogait és igényeit tiszteletben tartva ezek a közösségek együttműködnek. Ha katolikus iskolában elfér az a nem katolikus magyar gyerek, aki máshol nem tudott elhelyezkedni.

Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!

Egymást követik az egyházi intézményeket, szereplőket érintő viták a közép-európai társadalmakban a lengyel (román stb.) abortuszvitától, az egyházi javak visszaszolgáltatásán át, a papi abúzusokig vagy a vallási-nyelvi-kulturális jogok csorbításáig (mint az éveken át folyt a csángó közösségek esetében).

Ilyenkor a közvélemény megpróbál a klasszikus érvek mentén vitázni a szekuláris állam és az egyház közötti törésvonalon. Itt vagy ott, így vagy úgy, állást foglalni. Ez a kisebbségi közösségekben nem működik. Történeti okok, társadalmi és kulturális okok miatt sem. Nagyok az átfedések, nehezebben szétválasztható a civil- és az egyházi szféra. Sokszor közös a felelősség és óhatatlanul közösek a buktatók.

A kisebbségi közösségek nagyon gyakran vallási közösségek is, mint Szerbiában vagy Romániában. Az ortodox többségű országokban mindenki tudja, hogy a protestáns, neoprotestáns vagy katolikus felekezethez tartozók etnikailag is kisebbségben vannak. A kisebbségi közösségeknek van egy felekezeten kívüli rétege is, ateista, vallást nem gyakorló etnikai kisebbségben lévő emberek. De ők, ezekben az egyházak által dominált társadalmakban akarva-akaratlan osztoznak az egyházakat érintő vitákban, megbélyegzésben a vallást gyakorlókkal. A kisebbségi egyházak gyakran látnak el olyan szerepeket, amelyekhez a kisebbségi civil szféra elégtelen vagy eszköztelen. Ezért aztán, ha az egyházakat korlátozzák, diszkriminálják, akkor az a civil szférát is érinti.

Kisebbség és szekularizáció

Feltehetjük a kérdést, miért nem erősebb a kisebbségi közösségekben a szekularizáció, miért nem vállalják bátrabban azok elvi önazonosságukat, akik egyetlen felekezetnek sem a tagjai, nem vallásgyakorlók? Miért nem állja a sarat önállóan a laikus társadalmi réteg? A kérdés kontraproduktív: amíg ezekben a társadalmakat államegyházaknak van meghatározó szava (mint a szerb vagy a román ortodox egyháznak), addig vajmi kevés jelentősége van, mit gondol egy kisebbségi ateista, valláson- vagy egyházon kívüli. Addig az etnikai kisebbségiek szekularizmusa szűk kisebbségi terekben vívott partizánharc marad. A kisebbségi laikus-civil hálózatok kisebb vagy nagyobb mértékben rá vannak utalva az egyházira, és fordítva.

Az iskolák jelentős része egyházi kézbe került, vitatható, de tény, hogy az elvileg ideológia- és világnézeti szempontból semleges közoktatásban is kiemelt szerepe van az egyházaknak, a vallásoktatásnak. A kulturális javak jelentős része fölött az egyházak rendelkeznek Az egyházak részt vesznek a meghatározó társadalmi folyamatokban. Amihez ragaszkodni kell és lehet ilyen körülmények között is, az a szekuláris minimum. Az indoktrináció megakadályozása, a vallás- és gondolatszabadság , a világnézeti pluralizmus biztosítása az egyházilag ilyen jelentős mértékben meghatározott államokban is. Amíg a többségi társadalom nem vívja ki az egyház és állam eddiginél pontosabb szétválasztását, addig ezzel az együttéléssel-együttállással kell számolni.

A kisebbségi egyházi intézmények, akarva-akaratlanul átvesznek a többségi államtól olyan feladatokat, amelyeket az nem akar, nem tud ellátni, vagy fel sem ismeri ennek a szükségességét.

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Egyházak

Kisebbségek

Oktatás

Vélemény

Jelenleg a legolvasottabbak