Napunk

Szeretik a gyermekeiket, de az első helyen a saját igényeik állnak, mondja a pszichológus az érzelmileg éretlen szülőkről

Fotó: Adobestock
Fotó: Adobestock

Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!

Az érzelmileg éretlen szülők képtelenek a gyermekeikkel való érzelmi kapocs kialakítására, és a saját igényeiket a gyermek igényei elé helyezik. Egocentrikusak, hiányzik belőlük az empátia, és nem képesek megérteni sem gyermekeik szenvedését, sem az örömét.

Az érzékenyebb gyerekek érzik, hogy valami hiányzik. „A gyerekek ezért sajnos sokszor saját magukat hibáztatják” – mondja az interjúban Stanislava Kováčová pszichológus. „A gyermekkor korai szakaszában a gyermek számára a szülő az egész világot jelenti. A gyermekek természetes módon mindent magukra vesznek. Úgy gondolják, hogy minden, ami történik, érinti őket. Ha a szülő nem adja meg nekik, amire szükségük van, akkor mégis ki hibája ez a gyermek szemében, ha nem a saját magáé? Azt mondják magukban – ha ilyen vagy olyan lennék, egyszerűen, ha más lennék, ha jobb lennék, akkor nem kellene annak történnie, ami történik.”

Ezt a tapasztalatot viszik aztán magukkal gyakran egészen a felnőtt korba is, ahol befolyásolja a partnerkapcsolataikat és a saját gyerekeikkel való viszonyukat is.

Stanislava Kováčovával arról beszeltünk:

  • hogyan viselkednek az érzelmileg éretlen felnőttek, és hogyan viselkednek az ilyen szülők a gyermekeikkel,
  • hogyan cserélődnek fel a szerepek, amikor a gyermeknek kell igazodnia a szülő hangulataihoz,
  • milyen hatással van egy ilyen gyermekkor az ember felnőtt korára,
  • hogy megéri-e felnőttkorban szembeszállni az érzelmileg éretlen szülővel, megtanulni kommunikálni vele, vagy megszakítani vele a kapcsolatot,
  • milyen szülővé válik az érzelmileg éretlen szülők gyermeke.

Hogyan viselkednek a gyermekeikkel az érzelmileg éretlen szülők?

Nem alakítanak ki érzelmi kapcsot a gyermekkel és nem tudják őket érzelmileg kielégíteni. A kapcsolatukból hiányzik a szeretetteljes interakció, amely nem a szülő, hanem a gyermek igényeiben gyökerezik. Az ilyen szülők kevésbé kiszámíthatóak, lobbanékonyak lehetnek és túlreagálhatják a kis problémákat is, amelyekkel a gyerek hozzájuk fordul. Amikor a gyermek beteg, gond nélkül törődnek és együttéreznek vele. A gyermekeiket mindenek ellenére szeretik, bebiztosítják számukra a fiziológiai szükségleteiket, és sokszor a tőlük telhető legjobbat teszik értük.

Tehát ha például a gyermek szomorú, problémái vannak a társaságban, a barátokkal, az iskolában, akkor a szülő nem tanúsít felé semmilyen empátiát?

Képes empátiát tanúsítani, ha nincs stressznek kitéve. A szomorúságra való reagálás azonban közelséget igényel, és azt, hogy a szülő egy pillanatra nem foglalkozik magával, és teljes mértékben a gyermekkel foglalkozik. Csakhogy az érzelmileg éretlen szülők félnek az érzelmi közelségtől. Az is szükséges, hogy a szülő el tudja képzelni, mit érez a gyermek. Az érzelmileg éretlen emberek számára gondot okoz, hogy átérezzék mások érzéseit, a gyermeket tehát gyakran lerázzák, témát váltanak vagy elbagatellizálják a problémát mondván, hogy: „Ne túlozz, ez nem olyan szörnyű.” Ezt azért mondják, mert nehéz számukra ott lenni a gyermek számára. Csakhogy a gyermek aztán megtanulja, hogy az empatikus reakciót nem várhat el a szüleitől, ezért elfojtja magában a problémáit.

És mi a helyzet más területekkel? Például, ha a gyermek fizikai sérüléssel, mondjuk szétvert térddel jön haza, akkor a szülő képes arra, hogy ellássa?

El tudok képzelni néhány érzelmileg éretlen reakciót egy ilyen esetre. Fizikailag talán képes ellátni a gyermeket, de a fizikai sérülésnek érzelmi vonatkoztatásai is vannak. Talán jó kedvében találja, és tanúsít valamilyen megértést a gyermek fájdalma felé. De ugyanúgy el tudok képzelni egy olyan helyzetet is, amikor a szülő ideges lesz és leszidja a gyermeket, hogy miért törte össze magát, miért esett le a bicikliről, mert abban a pillanatban ez az ösztön suhan át rajta.

Egy érzelmileg éretlen szülő nem képes uralkodni magán és úgy reagálni, ahogy a gyereknek abban a pillanatban szüksége lenne rá. Nem képes megértést tanúsítani felé és érzelmileg törődni vele. Az érzelmi elhanyagoltság ezért is láthatatlan első látásra, mert az érzelmileg éretlen szülők minden más oldalról törődnek a gyerekkel – ruházzák őket, főznek és mosnak rájuk.

Ha a gyermek nem elégedett a családban betöltött szerepével, az érzelmileg éretlen szülők a szemére hányhatják, hogy „mindened megvan, amire szükséged van, nem lehet okod panaszra”?

Ez egy gyakori érv, mert az érzelmileg éretlen szülők ezt úgy látják, hogy a gyermek gondozása abban merül ki, hogy bebiztosítják számára az alapvető fiziológiai szükségleteit abban az értelemben, hogy ne legyen éhes, legyen hol aludnia, laknia. Ezenkívül az is jellemző rájuk, hogy nem reflektálnak arra, ami történik velük, és nem képesek kontextusba helyezni a viselkedésüket. Lehet, hogy nem értik meg az összefüggéseket, hogy miért nem elégedett a gyermek. A gyermekek azt képzelik, hogy a szülők ezt megértik, és egy nap tudatosítják, hol vétettek hibát, és minden jó lesz. Ez azonban csak egy fantázia, mert ezek a szülők minden bizonnyal azt hiszik, hogy már most megadnak mindent a gyermeknek.

Stanislava Kováčová. Fotó: SK archívuma/Eva Rácová

Tényleg nem tudatosítják, hogy a gyermeknek szüksége van arra, hogy érezze a szülő érdeklődését és szüksége van az empátiájára? Nem csak közömbösségről van szó?

Ezt nem direkt csinálják. Azért teszik, mert érzelmi téren egy alacsonyabb szinten vannak. Eközben más területeken nagyon is jól teljesíthetnek – sikeres menedzserek, politikusok, közkedveltek lehetnek a saját társaságukban, intellektuálisan érettek. Az érzelmileg éretlen szülők fogalmát nem binárisnak tekintem, hogy vagy érzelmileg éretlen valaki, vagy nem, hanem egy skálának, amelyen az ember a végleteken és középen is elhelyezkedhet. Lehetnek jobb pillanatai és néha rosszabb pillanatai is.

Azt mondta, hogy az ilyen szülők a saját igényeiket helyezik előtérbe a gyermeké előtt. Hogyan lehetséges az, hogy ezt nem tudatosítják?

Úgy, hogy nagyon nehezen vonatkoztatnak el attól, amit saját maguk éreznek, és nagyon kiterjedt náluk az egocentrizmus. Arra van szükségük, hogy a dolgok körülöttük forogjanak, hogy az ő igényeiket elégítsék ki, hogy ebben az emberek a segítségükre legyenek, hogy megnyugtassák őket, amikor arra van szükségük. Nagy kihívást okoz számukra, hogy megálljanak és elgondolkozzanak azon, hogy vannak körülöttük más emberek is, és nekik is megvannak a saját igényeik.

Ugyanígy viselkednek azonban a gyermekek is, akiknél ez koruknál fogva érthető. Hogyan képes a gyermek, aki a saját igényeit helyezi előtérbe, együttműködni a szülővel, aki szintén a saját igényeit helyezi előtérbe?

Sajnos a legtöbb esetben a gyermek

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Család

Gyermeknevelés

Mentális egészség

Pszichológia

Interjúk és podcastok

Jelenleg a legolvasottabbak