Már rég feladtuk volna, ha nem lenne ennyi olvasónk – mondja az ellenszélben dolgozó vajdasági hírportál és hetilap kiadóigazgatója
Olyanok vagyunk, mint Asterix és Obelix galljai a rómaiak idején, kicsik vagyunk, de harcolunk. A mi varázsitalunk pedig az olvasói bázisunk – mondja Tőke János, a legolvasottabb vajdasági hírportál és nyomtatott hetilap kiadójának médiaigazgatója.
Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!
Magyar szóból a Vajdaságban sok van, de nem mind szabad. Ezzel a mondattal jól leírható, hogy is néz ki a sajtóhelyzet egy olyan határon túli közösségben, ahol a politika rátenyerelt a médiára, és teljes hegemóniában uralkodik az intézményekben.
Tőke János, a Szabad Magyar Szó és a Családi Kör hetilap kiadója, a Sajtószabadság Alapítvány médiaigazgatója azt mondja, nem könnyű az élete annak, aki egy ilyen sajtótérben függetlenül akar dolgozni, de az olvasóknak abszolút igénye van arra, hogy az újságírók a valóságot írják meg, és ne rózsaszín szemüveget aggassanak az emberekre.
Tőke Jánossal arról beszélgettünk:
- hogyan számolta fel a vajdasági média függetlenségét a monopolhelyzetbe jutó VMSZ,
- miért nem működött az újságírók belső ellenállása,
- hogyan előzte meg a független média a pártsajtót olvasottságban,
- hogyan próbálja ellehetetleníteni a forrásokhoz való hozzájutást a hatalom,
- s hogy vajon szerepe van-e a független sajtónak abban, hogy rengetegen hagyják el a Vajdaságot.
Hogy nézett ki a vajdasági magyar sajtó, mielőtt leuralta a politika?
A szerb állam annak idején vállalta, hogy a legnagyobb kisebbségi közösségnek biztosít egy napilapot és egy hetilapot is. Ez volt a Magyar Szó napilap és a Hét Nap hetilap. Ezek a lapok elsősorban a kiemelt tartományi támogatásból tartják fenn magukat, a tartományi adófizetők pénzéből. 2005-ben belépett a képbe a Pannon RTV, melyet a magyar kormány támogat, és itt van még a közmédia magyar szerkesztősége. Létezik ezen kívül a Vajdaság Ma és a Délhír portál, melyek az online térben igyekeztek érvényesülni, előbbi 2003, utóbbi 2013 óta. S itt volt az 1990-ben indult Családi Kör hetilap is. Ez a struktúra alkotta a vajdasági magyar média gerincét.
Ezeknek a médiumoknak ezek szerint nem a piacról kellett megélniük.
Csak részben, ugyanis a Magyar Szó és a Hét Nap is profitot valósított meg az eladásból, de ha nincs a tartományi támogatás, akkor egyik sem jelenhetett volna meg. Csak a magánkézben lévő Családi Kör hetilap volt az, amely elsősorban az eladásokból próbálta fenntartani magát, egy korábbi szlogenjük is erre utalt: minket csak az olvasó vásárolhat meg.
A vajdasági magyar sajtó tehát alapvetően kiszolgáltatott volt a hatalomnak, már akkor is, mikor még nem volt közvetlen politikai nyomás.
Igen. Minden hatalom igyekszik nyomást gyakorolni a sajtóra, az a kérdés, hogy az adott hatalom meddig képes elmenni. Koppanásig, vagy hagy egy kis mozgásteret arra, hogy a sajtó betölthesse azt a szerepét, melyre hivatott, hogy közölhessen kritikus írásokat, elemzéseket.
A hatalom korábban is igyekezett odaszólni, és meghatározni, meddig lehet elmenni. Beszéltem a Magyar Szó régi munkatársaival, akik még a kommunista időkben dolgoztak ott, és azt mondták: a rendszer működött, mert mindenki tudta, hol a helye, mindenki tudta, hol a határ. S ezt a határt tiszteletben is tartották. A Magyar Szóban a 90-es években nagyon komoly kritikus írások jelenhettek meg a mindenkori hatalomról.
Mi volt az a fordulópont, mikor a politikai hatalom teljesen rátenyerelt a sajtóra?
Azt hiszem, akkor következett be, mikor 2011-ben, 3-4 nap alatt végigvitték a Magyar Szó akkori főszerkesztője, Pressburger Csaba leváltását. Itt nem Pressburger Csaba személye a legfontosabb, hanem a gyorsaság, a módszer és a példastatuálás. Hogy volt egy ember, aki feszegette a határokat, nem azt tette, amit a hatalom mondott, és ez a sors várt rá.
Onnantól kezdve mindenki tudta, mi az irány, mit kell követni. Példátlan volt, hogy érkezett egy beadvány, melyet tulajdonképpen alá sem írt senki, s ez alapján 72 óra alatt leváltották a főszerkesztőt. Ez volt az a pont, amikor mindenki elgondolkodott azon, hogy ha ezt így meg lehet csinálni, akkor mi lesz a többiekkel. Csak olyan emberek kerültek oda és maradtak ott, akik úgy voltak vele, hogy ha valamit kér a politika, azt száz vagy még több százalékban teljesíteni kell.
Pressburger Csaba menesztése
Pressburger Csabát 2011 nyarán váltotta le az alapítói jogokat gyakorló Magyar Nemzeti Tanács a Magyar Szó főszerkesztői posztjáról. Szakmai okokkal indokolták az egyetlen vajdasági magyar napilap vezetőjének menesztését, szerintük a Pressburger vezette lap nem számolt be megfelelően a vajdasági magyar közélet fontos eseményeiről, és csökkent a példányszáma – bár a valós számok azt mutatták, hogy a csökkenés alacsony, ellenben az online látogatottság rohamosan emelkedik.
Azt azonban látni lehetett, hogy a leváltás mögött sokkal több volt. A politikai nyomásgyakorlás már korábban létezett a lapnál, de Pressburgert nehezen tudták megkerülni a politikai megrendelésekkel. A VMSZ az egyes újságíróknál próbálkozott, és Pressburger egyre gyakrabban került abba a helyzetbe, hogy az utolsó pillanatban szerzett tudomást például alákérdezős interjúkról vezető politikusokkal. Miután a főszerkesztő ezen igyekezett úrrá lenni, és tudni akarta, hogy mi kerül a lapba, egyre kényelmetlenebbé vált, ezért a szerkesztőség tiltakozása ellenére is menesztették.
Pressburger Csaba jelenleg az Észverés közéleti podcast házigazdája, és a Pátria Rádió Hatuma podcastjának állandó vendége.
Meddig tartott a teljes átállítás?
Évekig. Nem lehet megkerülni, hogy 2015-ben megalakult a Magyar Mozgalom, és azok az újságírók, akik szimpatizáltak velük, automatikusan nem kívánatos elemek lettek a Magyar Szó szerkesztőségében. A Magyar Szó vezetősége minden lehetőséget megragadott arra, hogy ezeket az embereket eltávolítsa. Kisgyerekes szülőknek adott olyan munkaszerződést, amely azt tartalmazta, hogy a szabadkai szerkesztőségből Újvidékre kell naponta utazniuk, ugyanazt a munkát kellett elvégezniük, de napi összesen három órát kellett volna ingázniuk.
Voltak, akiket kirúgtak, voltak, akik önként mondtak fel. Mostanra tisztult le a helyzet,
