Miért Erdoğan nyer
Az elkövetkező hónapok törökországi tapasztalatai megmutatják azt is, hogy milyen gazdasági következményei lesznek az ilyen típusú politikának, ki fizeti meg az árát, és hogyan reagál a külföldi és a hazai tőke. Mivel az autoritarizmus gyakran párosul rossz gazdálkodással, ezért ami Törökországban történik, az nem marad Törökországban.
Köszönjük, hogy olvasod a cikkeinket. A Napunk csak úgy tud fennmaradni, ha az olvasói előfizetik. Kérjük, támogasd a szerkesztőség munkáját. További cikkeinkért, illetve rövidhírekért látogass el a főoldalunkra is.
A szerző az MIT professzora.
A Miért buknak el a nemzetek című könyve magyarul is megjelent.
A törökországi elnök- és parlamenti választások május 14-i első fordulójának eredménye miatt nehéz nem csalódottnak lenni. Egy olyan kampányban, amelyet a februári hatalmas földrengés utóhatásai, a növekvő gazdasági problémák és a súlyos korrupció határoztak meg, nagy reményeket fűztek ahhoz, hogy Recep Tayyip Erdoğan elnök egyre autoriterebbé váló, 20 éves uralma véget ér. Egyes felmérések azt jelezték, a hatpárti ellenzék, élén a balközép Kemal Kılıçdaroğluval a Köztársasági Néppártból (CHP), többséget tud szerezni, de legalább lépéselőnybe kerül Erdoğannal szemben a második fordulóban.
Erdoğan a szavazatok 49,5%-át szerezte meg, és fölényesen vezet a május 28-i második forduló előtt. Kılıçdaroğlu a szavazatok kevesebb mint 45%-át kapta, a maradékot pedig Sinan Oğan szélsőjobboldali, bevándorlásellenes jelölt szerezte meg. Valószínű, hogy szavazóinak nagy része Erdoğant fogja támogatni a második fordulóban.
A pontatlan közvélemény-kutatásoknál sokkal lényegesebb dolgok csúsztak félre. Lehetetlen értelmezni az eredményeket anélkül, hogy belátnánk, mennyire nacionalista lett a török elektorátus.
Ez a változás több dolognak köszönhető: az ország délkeleti részén a kurd szeparatistákkal régóta tartó konfliktusnak, a Közel-Keletről érkező tömegek beáramlásának, valamint a nagy médiumok és Erdoğan pártja, az Igazság és Fejlődés (AKP) vezette évtizedes propagandának. A parlamenti választásokon az AKP, koalíciós partnere, a Nemzeti Mozgalom Pártja (MHP), a Jó Párt (İyiP, az ellenzéki koalíció második legnagyobb pártja) és minimum három másik párt nacionalista programot hirdetett. A Nemzeti Mozgalom Pártja úgy szerezte meg a szavazatok több mint 10 százalékát, hogy egy gyenge vezetővel gyenge kampányt folytatott.
Erdoğan harcias nacionalizmusa így jobban rezonált a választók körében, mint Kılıçdaroğlu visszafogottsága és korrupcióellenes kampánya, ráadásul Kılıçdaroğlu az alevi kisebbséghez tartozik (egy síita ág a zömében szunnita országban), és a kurd párt és választók hallgatólagos támogatását élvezte.
Rossz és jó értelmezés
Nem szabad azonban a választási eredmények kapcsán két elhamarkodott értelmezésnek teret adni. Az első az, hogy akár tetszik a tanult városiaknak, akár nem, az eredmény a török közvélemény demokratikus akaratát tükrözi. A második pedig az első ellenkezője: ez egy autokrata által irányított látszatválasztás volt.
Az igazság az, hogy
