Tíz év után újra megnyitották a szepsi rendőrségi razzia ügyét

A felügyelet nyomozója az Eperjesi Kerületi Ügyészség utasítása alapján nyitotta meg az ügyet, azt követően, hogy az ügyész elolvasta az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítéletét. Utóbbi ugyanis már három évvel ezelőtt kimondta, hogy a szepsi razziát a romatelepen nem vizsgálták ki kellőképpen.
Köszönjük, hogy olvasod a cikkeinket. A Napunk csak úgy tud fennmaradni, ha az olvasói előfizetik. Kérjük, támogasd a szerkesztőség munkáját. További cikkeinkért, illetve rövidhírekért látogass el a főoldalunkra is.
Egy hónap múlva lesz tíz éve a Bodollói (Budulovská) utcai szepsi razziának, ahova a rendőrök több mint húsz autóval szálltak ki. A rendőri brutalitás áldozatait a felügyelet nyomozója most kihallgatásra idézi be. Annak ellenére, hogy a múltban már mind vallomást tettek arról, hogyan verték őket a rendőrök gumibottal, és hogyan rángatták ki őket kutyákkal a házaikból.
Amikor legutóbb tanúvallomást tettek, a felügyelet nemcsak hogy nem hitt nekik, hanem még hamis tanúzással is meggyanúsította őket, és bíróság elé kerültek.
Az ügyben eljáró Matej Čintala ügyész három év után visszalépett a vádemeléstől, a tárgyalások így felmentéssel végződtek. Az ügyben az Emberi Jogok Európai Bíróságának 2020 szeptemberében hozott ítélete hozott fordulatot, amikor megállapították, hogy két panaszost, akik egyben vádlottak is voltak, jogsértés ért. A határozatban kimondták, hogy a razzia kivizsgálása nem volt megfelelő.
Ehhez kapcsolódnak a jelenlegi fejlemények is, ugyanis Strasbourg ítélete alapján utasította az Eperjesi Kerületi Bíróság ügyésze a nyomozót arra, hogy újból megnyissa az ügyet. A nyomozó pedig március elején büntetőeljárást indított.
Évekkel ezelőtt azt mondta, hogy hazudtak. Most már hinni fog nekik?
A nyomozó döntéséből kiderül, hogy 2014-be tért vissza, amikor is akkor januárban határozatot adott ki a büntetőeljárás megindításáról. A felügyelet a köztisztviselői hatalommal való visszaélés, magánlaksértés, testi sértés, valamint kínzás és más embertelen vagy kegyetlen bánásmód gyanújában nyomozott.