Körbeértünk II., avagy siratólevél egy sosemvolt párthoz
Egy illúzóival kevesebb. Nagyon úgy néz ki, hogy a Szövetségnek – legalábbis a jelenlegi formájában – vége. A gyűjtőpárt projektje kudarcba fulladt, a szlovákiai magyar politikusok megmutatták, hogy nem tudnak és nem is akarnak együttműködni.
Rendkívüli riportsorozat, különleges interjúkötet az Orbán-rezsim 16 évéről, háttércikkek és hírmagyarázatok magyarul és szlovákul. A Napunk nagyszabású tervekkel vág neki a jövő évi magyarországi választások kampányának, most van szükségünk a támogatásodra!
2019 novemberében még az Új Szó hasábjain írtam egy kommentárt. Akkoriban a Híd és az MKP az Összefogás miatt veszett össze (nagyon leegyszerűsítve az eseményeket), nem lett semmi a közös pártból, és két listán indultak a magyarok. Ezt követte a katasztrofális 2020-as választás, és a magyar képviselet kiesett a szlovákiai parlamentből.
Most, négy évvel később, úgy tűnik, megint körbeértünk. Rengeteg dolog történt, de mintha ugyanott lennénk: az MKP és a Híd most Gyimesi György miatt veszett össze, nem lesz semmi a közös listából, a magyarok ismét megosztva indulnak majd a választásokon. Déjà vu.
A Szövetség pártja egy össztársadalmi megrendelés eredménye lett, mert bár a szlovákiai magyarság ezerféleképpen töredezett, a 2020-as választás után azt mindenki kénytelen volt elismerni, hogy egyre csökkenő létszámú közösségünk csak egy parlamenti pártot tud eltartani. Szakértők és közéleti személyiségek sora szólalt fel az egyesülés érdekében, és végül az MKP, a Híd és az Összefogás vezetői hosszadalmas tárgyalások után kiegyeztek és létrehozták a Szövetséget. Senki nem volt vele teljesen boldog, mindenki kompromisszumokra kényszerült, de a pártvezetők akkor még képesek voltak átlépni a saját árnyékukon.
Hogy a projektben van potenciál, az kiderült a tavalyi megyei és önkormányzati választásokon, azt viszont soha nem fogjuk megtudni, hogyan szerepelt volna a teljes erejű Szövetség a parlamenti választáson.
Problémás párt, ami néha erőt mutatott
Azt persze kár lenne tagadni, hogy a Szövetség a megalakulása óta a folyamatos belső konfliktusok és a hisztéria pártja volt. Szinte minden kommentárban és newsfilterben, amiben írtunk róla, felróttuk a pártnak, hogy túl sokat foglalkozik a saját belső ügyeivel és túl keveset az érdekképviselettel. Forró Krisztián nem volt képes mediátorként fellépni a platformok között, mindössze egy beszélő fej volt, aki minden fontosabb kérdésben a saját anyaplatformja érdekeit képviselte.
Az MKP-platform vezetése számára pedig mintha a Szövetség csak egy lehetőség lett volna a rivális pártok bedarálására: Berényi József a sikeres önkormányzati választások után rögtön elkezdett a platformok megszüntetéséről beszélni, amikor pedig ezt túl nagy felzúdulás kísérte, meginvitálta Gyimesi Györgyöt, mondván, ha a hidasokat nem tudjuk bedarálni, érjük el, hogy menjenek el maguktól. (Kívülről legalábbis az egész Gyimesi-affér egy ilyen provokációnak tűnik, mert lehetett volna ezt másképp is csinálni, de erről később.)
Márpedig a Szövetségért nagy kár, mert minden problémája ellenére ez a párt, ha megrázta magát, képes volt arra, hogy a szlovákiai magyarok érdekeit képviselje. Felhozhatjuk példának a Sajó szennyezésének ügyét (ami Orosz Örs magánakciójaként indult, de a többiek is beálltak mögé), a dél-szlovákiai kórházak megmentéséért indított petíciókat, vagy mikor levélben tiltakoztak a bírósági reform tervezete ellen, ami hátrányosan érintette volna Besztercebánya megye lakosságát.
Nyilván a Szövetségnek nem minden perce volt ilyen – sokan vannak a pártban, akik szerint a politikacsinálás kimerül abban, hogy Facebook-posztban kommentálják meg azokat a híreket, amiket a Napunk vagy az Új Szó pár nappal korábban lehozott –, de ezek a pillanatok megmutatták, milyen lenne, ha a közösségünknek lenne egy erős politikai képviselete.
Tragikomédiába fulladó végjáték
Mindezek után egészen röhejes, hogy egy OĽaNO-s képviselő miatt esik szét a magyar párt, aki többek között azzal csinált karriert, hogy ellopta a Szövetség témáit és annak tagjait gyalázta úton-útfélen.
De még talán ezt is el lehetett volna kerülni. Gyimesi György politikai pedigréjét elnézve tökéletesen érthetetlen, miért ragaszkodik hozzá ennyire Berényi József és az MKP-platform, de ha már annyira akarták őt, akkor ezt a belépést végigcsinálhatták volna sokkal okosabban is. Persze, nem lett volna egyszerű, sem túl gusztusos, de egy olyan világban, ahol az MKP és a Híd képes volt kiegyezni, ott talán Gyimesinek szövetségessé válását is el lehetett volna adni.
Először is Gyimesi néhány jelentősebb gesztussal jelezhette volna, hogy ő is komolyan gondolja ezt a barátkozást. Például nyilvánosan bocsánatot kérhetett volna a kultúrmaffiázásért a nemzetárulózásért és a többi ökörségért, amit az elmúlt két évben a világba kiabált, csak hogy figyeljen rá valaki. Persze, senki nem hitt volna neki, de megágyazott volna vele „békülésnek”.
Az MKP-platform pedig adhatott volna valamit cserébe a többieknek, biztosíthatott volna fékeket és ellensúlyokat stb. Persze ezt is elég nehéz lett volna komolyan venni azok után, amit a pártelnök Berényi Nagyszombat megyei jelöltsége után csinált. De ezek a gesztusok lehettek volna a sütemény, amibe a Gyimesi nevű keserű pirulát elrejtik, hogy aztán lenyomják a torkunkon. Undorító, de a politika ilyen.
Persze ez sem lett volna garancia a sikerre, de az MKP-platform és Gyimesi még ezt a minimális politikai munkát sem voltak hajlandóak elvégezni. Ehelyett folytatták a köpködést és erőből lenyomták a párt torkán, amit akartak, aztán pedig az összefogásról és mindenki érdekéről kezdtek papolni, megpróbálva a párt szétesését a Híd-platform nyakába varrni, amely már csak menekülni akart ebből az abuzív kapcsolatból.
Forró Krisztián azt nyilatkozta, hogy aki elhagyja a pártot, az nem érdekelt a magyar egység megőrzésében. Érdekes mondat egy olyan elnök szájából, aki aktívan részt vett a saját pártja szétverésében. Vicc az egész, lapozzunk.
Mi a terv?
Külső szemlélőként a legfurcsább az egészben, hogy nem nagyon értjük, mi lesz ennek a mestertervnek a végjátéka. Az ember azt hinné, a párt képviselői már csak önérdekről is parlamentbe akarnak jutni, hiszen ott nagyobb tortából szelhetnék le a maguk kicsi szeletét (ha már a közérdek képviseletéről nem beszélünk). Ha a Híd-platform távozik, minimális az esély az öt százalékra. Gyimesi hozhat valamit, de akiket ő hoz, azok valószínűleg eleve szimpatizáltak az MKP-val, hiszen a nemzeti nagyotmondáson és oroszbarátságon kívül mást nem tud felmutatni. Az érkezésével viszont távozik mindenki, aki európai, nyugati, liberálisabb tájékozódású.
Az egész sokkal világosabbá válik, ha feltételezzük, hogy a cél itt már rég nem az 5%, hanem a 3%. Nagyon nehéz elképzelni, hogy Gyimesivel az MKP elérné a parlamenti küszöböt, de az szinte biztos, hogy meglesz a 3%. Ha elfogadjuk, hogy a cél itt sosem volt a parlamenti képviselet, hanem az állami támogatás, és az alkupozíció az önkormányzati és megyei helyekért, akkor egyszerre minden sokkal érthetőbbé válik. Persze ez csak spekuláció.
Nekünk Mohács kell
2019-ben azzal a megállapítással zártam a cikkemet, hogy ismét bebizonyosodott, a politikai önérdek sokaknál fontosabb a közösség érdekképviseleténél. Nihil nivo sub sole. Ugyanott vagyunk, egy töredezett politikai képviselettel, melynek tagjai egymást hibáztatják a kialakult helyzetért. Beragadtunk volna a körkörös idő végtelen ciklusába, melyből nem lehet kitörni?
Az őrület egyik definíciója, hogy valaki ugyanazt a cselekvéssort ismételgeti, és különböző eredményeket vár ettől. Talán nekünk is ideje lenne kipróbálni valami újat, valami mást. A felvidéki politikai elit megcsontosodott, ugyanazok az emberek követik el évek óta ugyanazokat a hibákat, az érkező fiatalokat pedig nagyon gyorsan lerántják magukhoz a dagonyába.
Felmerül a kérdés, hogy ezért csak ők a hibásak, vagy mi is, akik újra és újra bizalmat szavazunk nekik, holott ismerjük őket. Nincs számonkérés, a hazugságoknak nincsenek következményei, a szavazatok jönnek, hiszen elég annyit mondani, hogy „magyar vagyok”. Ugyan miért változtatnának, ha ennyi is elég a sikerhez?
A Szövetség sosem volt az az ideális gyűjtőpárt, aminek sokan elképzeltük, és ami minden szlovákiai magyart egyformán képviselt volna, mindezzel együtt egy esélyt megérdemelt volna, kár érte.
És kár értünk is, mert néhány évre sikerült teljesen lejáratni az összefogás gondolatát, bárki is állna elő hasonlóval, körbe fogják röhögni.
