Hetvenöt év. Honnan indult és hova jutott Izrael
Izrael hetvenöt év elteltével ma is harcban áll, de ezúttal nem a külső ellenség jelenti a fő veszélyt. A populista Netanjahu minszterelnök korrupciós ügyekbe keveredett, és úgy akar elmenekülni a felelősségre vonás elől, hogy megpróbálja átszervezni az igazságszolgáltatás rendszerét. Vélemény.
Lájkold, kövesd a Napunk.sk-t a közösségi médiában is, ahol extra tartalmakkal is jelentkezünk! Csatlakozz hozzánk a Facebookon, az Instagramon és a YouTube-on!
Hetvenöt évvel ezelőtt, 1948. május 14-én jelentette be Dávid Ben-Gúrión, Izrael első miniszterelnöke az önálló zsidó állam létrejöttét. (A zsidó naptár szerint idén április 26-ra esett az évforduló – a szerk. megj.) Háromnegyed évszázad tiszteletre méltó időszak, mondaná az ember, ám a zsidók egy része erre csak legyintene, mondván, mit jelent hetvenöt év egy olyan nép történelmében, amelyik már több évezredes múltat tudhat maga mögött.
Több évezredes múlt? Attól függ, honnét számoljuk a dolgot. Saultól vagy Dávid királytól, esetleg Mózestől vagy talán Ábrahámtól? De ne filozofálgassunk, maradjunk a címben jelzett tényeknél, vagyis az elmúlt hét és fél évtizednél. Ám előbb tekintsük át a közvetlen előzményeket.
Herzl Theodore (Tivadar)
1860-ban Budapesten született egy ortodox zsidó családban. Élete elválaszthatatlanul összefonódott a modern zsidó állam és a politikai cionizmus létrejöttével. (A szerteágazó Herzl család egyik ága a 19. századi nagy asszimilációs hullám hatására magyar identitást választott magának. Herzl egyik unokatestvérét Heltai Jenőként ismeri a magyar irodalom.)
1896-ban Herzl már nemzetközileg elismert újságíróként a Dreyfus elleni perről tudósította bécsi lapját. A tárgyalás során újra és újra megtapasztalta a zsidókkal kapcsolatos elfogultság és gyűlölködés egyre intenzívebb jeleit. Abban az időben már nemcsak Franciaországban dühöngött az antiszemitizmus, hanem Európa többi országában is. Sorra alakultak az antiszemita pártok, a sajtóban és a közbeszédben is folyt a tömény uszítás a zsidók ellen.
Sajnos a magyar társadalom nagy része sem volt toleránsabb az épp abban az időben polgárjogot nyert zsidósággal szemben (lásd a tiszaeszlári vérvádpert, illetve az 1883 óta működő Országos Antiszemita Párt tevékenységét).
***
A kontinensen kialakult helyzet alapján Herzl arra a következtetésre jutott, hogy az európai zsidóságnak egyetlen választása maradt: el kell hagynia az antiszemita Európát, és létre kell hoznia saját államát, mégpedig a Biblia által Palesztinának nevezett területen.
Hatalmas munkabírásának köszönhetően pihenés nélkül dolgozott ezen a terven. Újságcikkeket írt, feljegyzéseket fogalmazott, vitatkozott, kért, ígért és korholt. Naplója szerint szinte az év minden napján úton volt valahová. Hajóval, vonaton, teveháton járta be az európai nagyhatalmak fővárosait, és mindenütt arról győzködte tárgyalópartnereit, hogy támogassák a kivándorlással és az önálló zsidó állam megalapításával kapcsolatos elképzeléseit.
Naplójában olyan esetet is feljegyez, amikor Isztambulban tárgyal a török szultánnal (Palesztina abban az időben ugyanis török fennhatóság alá tartozott). Amikor visszatért szállodájába, már várta őt egy távirat, melyben kollégái értesítették őt, hogy a brit kormány egyik tagja öt nap múlva várja őt Londonba egy fontos megbeszélésre. Herzl kirohant az állomásra, még elérte az aznapi Orient expressz indulását, és öt nap elmúltával már Londonban tárgyalt (nota bene: 1896-ban vagyunk!).
Bár hivatalosan csak egy „egyszerű“ újságíró volt, de hatalmas tudásának és poliglottizmusának hála szinte minden európai országban megvoltak a kapcsolatai.
