Kihívás előtt a pedagógusok – jön az új Állami pedagógiai program

Több területen, például a ciklusosokra való átállásnál és a diákok értékelésénél is szabad kezet kapnak az alapiskolák az oktatási tárcától. Az alsó tagozatos alapiskolák vihetik az első és a második ciklust is.
- Komárom és környéke a Napunk fókuszában. A szlovákiai magyarok történeteiről és problémáiról írunk, egyenesen a régiókból. Ezeket a dél-szlovákiai sztorikat csak nálunk találod meg.
Április végével elkezdődtek azok a tájékoztató szemináriumok, melyek keretében az Országos Közoktatási és Ifjúsági Intézet (NIVAM) június végéig a tartalmi reform bevezetésével kapcsolatos legfontosabb változásokról tájékoztatja az alapiskolák vezetését és az alsó tagozatos pedagógusokat.
2026 szeptemberétől az ország valamennyi alapiskolájában már az új Állami pedagógiai program alapján fognak tanítani, de fokozatosan vezetik be a tartalmi reformot. Szeptembertől negyven kísérleti iskolában, köztük három magyar tannyelvű alapiskolában kezdik a tanévet az első osztályokban az új program szerint.
Kosár Mónika, a Regionális Pedagógustámogató Központok koordinátora arra hívta fel a figyelmet a komáromi szemináriumon, hogy a tartalmi reformot az oktatási tárca egyedül nem, csak a pedagógusok segítségével tudja megvalósítani. A reform kapcsán elmondta, hogy eddig a hangsúly a tudáson és a tényeken volt, most viszont elmozdul abba az irányba, hogy a tanulók maguk keressék az ismereteket, maguk fedezzék fel az összefüggéseket és képesek legyenek megindokolni azt, amit megtapasztalnak, ez pedig egy tartósabb tudást hoz a számukra. Az így megszerzett készségeket, a kritikus gondolkodást más élethelyzetekben is képesek lesznek alkalmazni.
„Már nem a pedagógus lesz a tudás birtokosa és annak átadója, ez a jövőben már kevés, hiszen a gyerekek zsebében már ott van a tudás az okostelefonok formájában. A mesterséges intelligencia nem fogja leváltani a pedagógusokat, ránk a kapcsolat, az érzelem és az élmények miatt lesz szükség, melyeket mi, pedagógusok tudunk nekik nyújtani az ismeretszerzés során.
Azt szeretnénk, ha a pedagógus közvetítené a tudást és készségeket fejlesztene a tanulóknál, gondoskodna az élményszerű oktatásról figyelembe véve a tanulók gondolkodásmódját és az élményekhez való kötődést. A pedagógusnak kísérni és segíteni kell a diákokat, hogy ne vesszenek el az információk tömkelegében” – mondta Kosár Mónika, aki szerint már nem tantárgyakat fognak tanítani a pedagógusok, hanem gyerekeket, ezáltal pedig a tantárgy tartalmasabbá és vonzóbbá válhat a tanulók számára, és megvalósulhat a személyre szabott oktatás.

Segítség és fokozatosság
A következő tanévtől 40, egy évvel később 100, majd 600, végül pedig valamennyi iskola átáll az új Állami pedagógiai programra. Az első kísérleti iskolák jóval több segítséget kapnak az új programra való átálláshoz. A NIVAM-on belül olyan implementációs csoportokat alakítottak ki, melyek elsődleges feladata az, hogy segítsék a kísérleti iskolákat az iskolai programok, a kerettantervek kidolgozásában és a különböző problémák megoldásában.
„A NIVAM továbbá az innovatív oktatással és a kvalifikációs képzésekkel olyan didaktikai csomagot nyújt a pedagógusoknak, mellyel az egyes tudományterületeken belül több tantárgyat tudnak majd tanítani” – mondta a komáromi szemináriumon Szőköl István, az Országos Közoktatási és Ifjúsági Intézet komáromi irodájának vezetője azzal, hogy a Regionális Pedagógustámogató Központok (RCPÚ) feladata a gyakorlati segítségnyújtás.

Urbán Péter, az oktatási tárca curriculum és oktatási szakosztályának munkatársa elmondta, hogy az első kísérleti iskolák személyre szabott támogatást kapnak, de velük szemben nagyobbak az elvárások is. „Tőlük azt szeretnénk,