Napunk

A lányok nem akarnak tornázni, mondja a tornatanár. Néhányan havonta háromszor menstruálnak

Fotó N - Tomáš Hrivňák
Fotó N – Tomáš Hrivňák

Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!

Egy szlovákiai tinédzserek körében végzett nagyszabású kutatás kimutatta, hogy a tizenéves lányok mentális egészsége nagyon leromlott. Mentálisan és fizikailag is rosszabbul érzik magukat, és romlott a kapcsolatuk a szüleikkel és az osztálytársaikkal is. A pszichológusok pedig nem igazán tudnak magyarázatot adni erre a jelenségre.

Több tornatanár is egyetért a kutatás eredményeivel. Az órákon azt látják, hogy a lányok nem akarnak tornázni, szomorúak és szoronganak. A Benitim nevű szervezet, amely szabadidő-klubokat működtet a gyerekek számára, egy speciális programot hozott létre kizárólag lányoknak. A tanfolyamokon azt tapasztalják, hogy a lányok egyre kevésbé érdeklődnek a testmozgás iránt.

A szervezettel Martina Ludviková, a pozsonyi Pankúchova Gimnázium tornatanára is együttműködik, aki azt mondja, nagyon nehéz a lányokat mozgásra motiválni. „Bármilyen mozgásnak örülünk. Még ha csak sétálnak is az iskola körül, körbejárják, legalább növelik a lépésszámot, vagy például pingpongoznak” – magyarázza az interjúban.

Önnek milyen emlékei vannak a tornaórákról? Feltételezem, hogy nem voltak gondjai.

Egy kelet-szlovákiai faluból származom, gyerekkorunkban megállás nélkül kint futkároztunk. Nagyon szerettem a tornaórákat, mindig mindenhol ott voltam. A középiskolát már egy városban végeztem el, ahova ingáznom kellett, és egyre kevésbé érdekelt a torna. De mindig is az életem része volt, röplabdában képviseltem az iskolát. Akkor is tornázni akartam, amikor éppen menstruáltam, vagy betegség után nem tudtam tornázni. Csak ültem szomorúan a padon, és irigykedve néztem a többieket, akik tornázhattak.

Tinédzserként nem szégyellte magát, amikor a menstruáció miatt felmentést kellett kérnie tornaórán?

Dehogynem, ez az emlék valószínűleg mindannyiunkban él. Három évvel ezelőtt egy nyugat-szlovákiai alapiskolában tanítottam, és rendszeresen találkoztam olyan lányokkal, akik nagyon szégyellték. Óra előtt bejöttek az irodába, és elnézést kértek, hogy nem tudnak tornázni – azt szégyellték elmondani, hogy miért. Elmondtuk nekik, hogy ezért nem kell szégyenkezni, mert egy normális dolog. Ezzel szemben a jelenlegi iskolámban a középiskolás lányok néha havonta háromszor is menstruálnak.

Valóban?

Igen, még egy naptárat is vezetek róla. Amikor egy-egy osztályban húsz tizenhat éves lány van, nem tudom az összeset fejben tartani.

Mit szeretett a tornaórán és mi volt az, mit nem?

A labdajátékokat szerettem, különösen a röplabdát. Az iskolában is igyekszünk olyan mozgásformákat választani a lányoknak, amelyek szórakoztatóak. Nem tudjuk őket kényszeríteni, mert az nem működik. Ezért igyekszünk csoportokat kialakítani, hogy mindenki azt csinálhassa, amit szeret.

Például?

Néhányan szeretnek röplabdázni, néha csatlakozunk a fiúk csapatához, akik szintén szeretik ezt a játékot. Azok a lányok, akik nem akarnak túlságosan leizzadni, egy tükrös terembe mennek, ahol aerobikozhatnak. De igyekszünk legalább nyújtani velük, mert semmi mást nem akarnak csinálni. Szívesen sétálnak még az iskola körül,közbent beszélgetnek és tanulnak.

Hogyan próbálja őket motiválni?

A kollégáimmal tényleg nagyon igyekszünk. Egy kolléganőmmel részt vettünk egy képzésen, amely a digitális technológiák tanításban való alkalmazásáról szólt. Amikor beépítettük ezeket a tanórákba, kis sikert arattunk, a lányok élvezték, de a lelkesedés nem tartott sokáig. Néhány óra után ugyanis elvesztették az érdeklődésüket. Nem tudunk mindig a kedvükben járni, és néha be kell keményítenünk. Például, amikor többször egymás után nem hozzák el a tornaruhájukat, már azt a szabályt kellett felállítanunk, hogy ha háromszor elfelejtik a ruhájukat, akkor ötöst kapnak. Egy másik kollégám pedig bejegyzéseket osztogatott az ötödikeseknek.

Van ennek értelme?

Nincs, de kétségbe vagyunk esve. Tényleg nem tudjuk, mit tegyünk. Ha egy lány egyszer nem akar tornázni, akkor felmegy a röplabdapályára, és folyton kitér a labda elől, hogy bebizonyítsa nekünk, nem tud játszani.

A probléma az, hogy az igazolásokat gyakran a szülők írják. A lányom, kérem, ne tornázzon, mert beteg vagy orvosnál volt. Naponta öt-tíz ilyen igazolást kapok. Az egyik lány nemrég egy ilyen igazolást hozott, aztán bement az öltözőbe a sminkes táskájáért, és sminkelni kezdte magát a padon. Azt mondta, hogy legalább ezzel elüti az időt.

Hogyan próbálja felkelteni a lányok érdeklődését a mozgás iránt?

Megpróbáltunk telefonos alkalmazásokat bevetni. Ez úgy néz ki, hogy az alkalmazáson keresztül különböző feladatokat adunk nekik, amiket teljesíteniük kell, és közben mozognak is. Például azt, hogy fél óra alatt találjanak meg 30 különböző növényfajt az iskola körül. Beolvasták őket az alkalmazásba, megismerték a fajokat, és futniuk is kellett, ha időben akartak végezni. Egy másik jó alkalmazás a geocaching, ahol térképen és nyomok segítségével kell elrejtett dobozokat keresni. A gyerekek ezt élvezik, de főleg kirándulásokon használjuk.

Fotó N – Tomáš Hrivňák

Miért nem akarnak a lányok tornázni? Nem arról van szó, hogy félnek, hogy nem tudják majd például megcsinálni a bukfencet?

Nem, ilyesmire már nem is kényszerítjük őket. Bármilyen mozgásnak örülünk. Még ha csak sétálnak is az iskola körül, hétszer is körbejárják, legalább növelik a lépésszámot, vagy pingpongoznak. Nekünk az a lényeg, hogy valamilyen módon mozgásra bírjuk őket, mert egész nap a padban ülnek. Ezt az időt azonban nem a pszichohigiéniára akarják használni, hanem például tanulásra. Ezt sajnálom, mert látom, hogy hatással van az életmódjukra, többek között a mentális egészségükre is.

Hogyan?

Mondok egy kicsit más példát arra, hogyan segíthet a sport. Van egy diákom, aki szorong és depressziós, de kiváló sportoló. Sokszor beszéltünk már arról, hogyan segít számára a mozgás. Amikor sportol, más emberré válik. Amikor azt csinálja, amit élvez, akkor senki nem mondaná meg róla, hogy belül milyen nehézségekkel küzd. Mindent félretesz, csak a sportra koncentrál, és elmerül benne. Aztán visszamegy az osztályba, és újra előtörnek a nehézségek.

Korábban egy alapiskolában tanított. Ott milyen volt?

Sok lány ott sem akart tornázni, de inkább a kövérebb tanulók voltak azok, akik szégyellték magukat. És nemcsak a fiúk előtt, akikkel néha közös óráink voltak, hanem az osztálytársaik előtt is. Előfordult ugyanis, hogy kinevették őket.

Mit tett ezzel?

Sokat beszélgettem velük. Megpróbáltunk találni számukra

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Gyermeknevelés

Iskolák

Mentális egészség

Oktatás

Sport

Interjúk és podcastok

Jelenleg a legolvasottabbak