Újra kell tölteni Európa francia-német motorját
Emmanuel Macron francia elnök legutóbbi kínai látogatása kiemelte Franciaország és Németország kölcsönös elhidegülését. Az EU legnagyobb és gazdaságilag legfontosabb tagállamai közötti együttműködés azonban továbbra is nélkülözhetetlen az unió számára, különösen egy geopolitikai kockázatokkal teli pillanatban.
Lájkold, kövesd a Napunk.sk-t a közösségi médiában is, ahol extra tartalmakkal is jelentkezünk! Csatlakozz hozzánk a Facebookon, az Instagramon és a YouTube-on!
Ukrajna 2022. februári orosz inváziója óta Európa gyökeres átalakuláson ment keresztül. Mind az Európai Unió, mind a NATO kivételes egységgel reagált; az ezeken a szervezeteken belüli minden régi konfliktus anakronisztikusnak tűnt a kontinensen zajló háború miatt, és látszólag egyik napról a másikra eltűnt.
De az EU új keletű kohéziójának felszíne alatt feszültségek zubognak. Ez köztudomású az unió két legnépesebb és gazdaságilag legjelentősebb tagállamában, Németországban és Franciaországban, amelyek egyre inkább egymással szemben állnak.
A francia–német viszony
A rendszeres, ütemezett kormányközi üléseket törölték. Míg Emmanuel Macron francia elnök és Olaf Scholz német kancellár (Mario Draghi akkori olasz miniszterelnökkel együtt) történelmi közös utazáson vett részt Kijevben, ahol találkoztak Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, nem szerveztek hasonló látogatást Pekingbe, annak ellenére, hogy az minden bizonnyal erősítette volna Európa pozícióját.
Ehelyett Macron egyedül vállalkozott egy háromnapos kínai utazásra, és a hazaúton azt mondta egy riporternek: Európa el kell kerülje, hogy „olyan válságokba kerüljön, amelyek nem a mieink” – ezzel Tajvanra utalt –, és „ellen kell állnia, hogy az Egyesült Államok »vazallusa« legyen” – emiatt az Atlanti-óceán mindkét partjáról bírálatok érték. Macron megosztó megjegyzései biztosították, hogy az EU Kína-politikája még nagyobb éket verjen Franciaország és Németország közé, és gyengítse a transzatlanti kapcsolatokat, miközben Európa minden eddiginél jobban rá van utalva az Egyesült Államok katonai erejére Oroszország agressziójával szemben.
Nyilvánvalóan ez a lehető legrosszabb pillanat Európa és az Egyesült Államok számára az eltávolodáshoz. Az ukrajnai háború jelentette stratégiai kihívás fokozta Kína erőfeszítéseit egy új világrend kialakítására, amelyben Oroszország tartósan tőle függene, a globális gazdaság Eurázsia körül forogna, és Kína határozná meg a feltételeket a nemzetközi kormányzati szervezetek számára (mint pl. a Világbank, az IMF vagy az ENSZ – a szerk). Ezekkel a kínai ambíciókkal szemben most minden eddiginél jobban meg kell erősíteni a transzatlanti partnerséget.
Párizsban ehhez képest azt kérdezgetik, hogy Scholz mennyire akarja átformálni a kétoldalú kapcsolatokat, és mekkora jelentőséget tulajdonít ezeknek, figyelembe véve, hogy Németország hivatalosan hallgat ebben az ügyben. Tágabb értelemben: a franciák tudni szeretnék, Scholz milyen Európát akar.
Az biztos, hogy Scholz nem különösebben tehetséges politikai kommunikátor, kivéve a „vízválasztó korszakról” szóló beszédét, amelyet közvetlenül az ukrajnai orosz invázió után mondott. De ez nem magyarázza meg, hogy Scholz miért nem fejtette ki nézeteit a francia–német viszonyról – az EU dobogó szívéről –, és miért homályosak továbbra is a kormányának az EU-ra vonatkozó ambíciói. Mindkét kérdés sürgős tisztázásra szorul.
Az EU jövője
Az elhidegülés az utolsó dolog, amit Franciaország és Németország megengedhet magának, figyelembe véve az ukrajnai háborút, a tágabb értelemben vett orosz fenyegetést Európa számára, valamint a geopolitikai kihívásokat, amiket Kína és Oroszország eurázsiai stratégiai törekvése jelent.
