Napunk

A Pozsonyi Kifli ismét beizzította az időgépet, hogy a régi Pressburg legendáinak nyomába eredjen

Csendélet pozsonyi kiflivel. Fotó - Daniela Bičanovská
Csendélet pozsonyi kiflivel. Fotó – Daniela Bičanovská

Megjelent a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás gondozásában a második válogatáskötet, mely a pozsonyikifli.sk portálon az utóbbi években közzétett legnépszerűbb cikkeket gyűjti egy csokorba. Az Egy „preschpurgi háziúr” okoskodásai című könyvet csütörtökön mutatta be a Csemadok pozsonyi székházának nagytermében annak két társszerzője, Veres István író, újságíró, valamint Korpás Árpád, a polgári társulás alelnöke .

Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!

Az öt éve publikált első kötetnél nagyobb formátumban, gazdag, rendkívül izgalmas képanyaggal kiegészítve élvezhetik az olvasók a Pozsony múltját kutató helytörténészek friss írásait. Ezek zöme az infotainment kategóriába sorolható olvasmányos, tudományos-ismeretterjesztő cikk, de akad köztük egy-egy komolyabb, igényesebb dolgozat is, például Borka László esszéje a téli kikötő létrejöttéről, vagy A Pozsonyi Hírlapírók Egyesülete és a Petőfi-szobor ügye című fejezet Korpás Árpád tollából.

Az írásokat olyan kuriózumnak számító, rendkívüli vizuális kordokumentumok egészítik ki, mint a félig lerombolt Mária Terézia-emlékmű torzóját ábrázoló fotográfia, a ló nyakába dobott kötéllel, vagy egy nemrég előkerült fotó az Országos Széchényi Könyvtár gyűjteményéből, melyen Rigele Alajos „lefejezett” honvédszobrai láthatók – és ezeken kívül természetesen még tucatnyi képeslap, portré, karikatúra, városfotó.

Az új válogatáskötetet Veres István és Korpás Árpád társszerzők mutatták be Pozsonyban. Fotó – Daniela Bičanovská

Veres István úgy fogalmazott a könyvbemutatón, hogy már csak az unikális képgyűjtemény miatt is érdemes beszerezni a Pozsonyi Kifli PT legújabb kiadványát. Emellett külön kiemelte Szabó Réka grafikus munkáját, aki egyebek mellett a könyv borítójáért felelt. A grafika koncentrikus körei úgy hipnotizálják a nézőt, ahogy a régi, aranykort idéző Pozsony regényes alakjainak, kísértetjárta házainak, rég az enyészeté lett utcáinak, tereinek hihetetlen történetei szippantják be az olvasót a múlt feneketlen kútjába.

Csoda a vakolat alatt

A könyv az ajánlás szerint „a régi Pozsony emlékére” íródott, és való igaz, hogy abból a városból, amely a helytörténészek által aprólékos munkával összegyűjtött, történelmi mozaikdarabkákból kirajzolódik, mára nem sok maradt. Az elmúlt száz-kétszáz évben jobb esetben a városi potentátok, rosszabb esetben az ideológiáktól vezérelt „magasabb körök” a legkülönfélébb indokokkal, a városszépítés, modernizálás, infrastruktúrafejlesztés vagy éppen a terhessé vált múlttól való elszakadás szükségességét hangsúlyozva döntöttek szobrok, műemlékek, épületek, sőt olykor egész utcák, városnegyedek porig rombolásáról.

Az egykori koronázó város, ma Szlovákia fővárosa a kötet cikkei által felölelt időszakban – a 18. századtól az 1930-as évekig – többször is nevet és arculatot váltott, de úgy tűnik, ez a folyamat még mindig nem zárult le, az igazi arculatát mintha még mindig keresné a metropolisszá terebélyesedett Pozsony. Ahogy Veres István utalt rá, még a közelmúltban is felmerült, hogy a főváros emblematikus látképe veszélybe kerülhet a Váralját érintő ilyen-olyan beruházások, fejlesztések miatt. Ez más európai fővárosban elképzelhetetlen lenne.

Közben egy, a modernizálódással ellentétes folyamat is zajlik. Mintha a múlt ismét a felszínre akarna törni, ahogy az egykori Deák Szálló gyönyörű szecessziós ornamentikája elő-előbukkan az 1920-as években ráhordott, ma már potyogó vakolatrétegek alól (lásd Ján Vyhnánek Pozsony egykori gyöngyszeme című írását). Tetten érhető egy „historizáló” irányzat, aminek talán a legismertebb példája a Pozsonyi Városszépítő Egylet (Bratislavský okrášľovací spolok) közelmúltbeli, csak részben megvalósult kezdeményezése, az 1921-ben lerombolt, Fadrusz János által faragott Mária Terézia-emlékmű feltámasztására tett kísérlet.

Utóbbi törekvést a magisztrátus ugyan nem támogatta, ellenben a közelmúltban hivatalosan is „visszaengedett” a szlovák fővárosba egy dualizmuskori magyar politikust, akiről teret neveztek el Pozsony első állandó hídja, az egykori Ferenc József híd mellett. Baross Gáborról, a „vasminiszterről”, az említett építmény kezdeményezőjéről van szó, akiről a hálás pozsonyiak a 19. és 20. század fordulóján egy sugárutat (a mai Štúrova) és egy kávézót is elneveztek. Az impériumváltás után aztán a város új urai az ő emlékét is száműzték Bratislavából.

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Kultúra

Pozsonyi Kifli

Vélemény

Jelenleg a legolvasottabbak