110 millió eurós beruházás érkezhet a rimaszombati ipari parkba, 450 új munkahely létesülne

Eduard Heger ügyvivő kormányfő és Karel Hirman ügyvivő gazdasági miniszter ma egy jelentős beruházás érkezését jelentette be Rimaszombatban. A tervek szerint a készülő helyi ipari parkba a német Winkelmann cég érkezik egy 110 millió eurós beruházással, amely 450 új munkahelyet ígér.
- Rimaszombat és környéke a Napunk fókuszában. A szlovákiai magyarok történeteiről és problémáiról írunk, egyenesen a régiókból. Ezeket a dél-szlovákiai sztorikat csak nálunk találod meg.
A német cég képviseletében Heinrich Winkelmann vezérigazgató érkezett Rimaszombatba, aki csütörtök délelőtt egy memorandumot írt alá Hegerrel és Hirmannal a készülő beruházásról.
450 munkahely létrehozását ígérik
Eduard Heger az aláírást követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy nagyon örül annak, hogy a egy jelentős beruházó érkezését jelentheti be a készülő rimaszombati állami ipari parkba, mivel nemcsak a város, de a közvetlen régió is régóta küzd a magas munkanélküliséggel. A kormányfő elmondta, hogy a 110 millió eurós beruházástól 450 új munkahelyet várnak, és remélik, hogy később akár ezerre is nőhet az itt foglalkoztatottak száma. A gyártás 2025-ben kezdődhet.
Heger tudatta, hogy meleg vizes tartályokat gyártó Winkelmann cég lesz az első nagy beruházó az ipari parkban, ami jelentősen hozzájárul majd a dekarbonizációhoz és a környezetvédelmi célok teljesítéséhez is. Az állam 41 millió euróval segíti a beruházást, valamint segítséget nyújt a munkaerő átképzésében és toborzásában is. A kormányfő köszönetet mondott a gazdasági minisztériumnak, a SARIO-nak, a megye vezetésének és Rimaszombat polgármesterének is.
Eduard Heger szerint a rimaszombati beruházás a többi Közép- és Kelet-Szlovákiába érkező beruházással együtt, mint amilyen a kassai autógyár lesz, felhelyezi a befektetők térképeire Szlovákiát. A kormányfő azt reméli, hogy az új gyár hozzájárul majd ahhoz, hogy a helyi lakosoknak ne kelljen külföldre utazniuk, ha dolgozni akarnak, illetve ahhoz is, hogy a külföldön dolgozók hazatérhessenek.
Karel Hirman ügyvivő gazdasági miniszter is köszönetet mondott mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy aláírhassák a beruházásról szóló memorandumot. Elmondása szerint nagyjából fél éve vették fel a kapcsolatot a német céggel. Hirman kiemelte annak fontosságát, hogy Szlovákia az autógyárak mellett az új technológiákba is befektessen, hogy az ország gazdasága több lábon álljon. A gazdasági miniszter odaszúrt Robert Fico exkormányfőnek, aki néhány éve azt találta mondani, hogy „Kelet-Szlovákiában nincs semmi”, Hirman büszke rá, hogy ebben a régióban is perspektívát tudnak adni a lakosoknak.

Heinrich Winkelmann röviden ismertette az érkező vállalatot, elmondta, hogy egy 125 éve alapított családi vállalkozásról van szó németországi központtal, melynek Lengyelországban, Törökországban és Kínában is vannak gyárai. A vállalatnak összesen kb. 4000 alkalmazottja van. Jelenleg az újrahasznosítható energiába történő befektetésekre koncentrálnak. Winkelmann megerősítette, hogy a beruházás első fázisában 450 munkahely teremtésével számolnak, és reméli, hogy a történetnek jó folytatása lesz.
Halász Attila, Rimaszombat alpolgármestere nagy sikernek nevezte a cég érkezését a város életében. „Úgy gondoljuk,