Napunk

Munk Veronika: A szlovákiai újságírás nagyon véleményvezérelt, de együttműködőbb

Munk Veronika. Fotó - Ajpek Orsi/Telex
Munk Veronika. Fotó – Ajpek Orsi/Telex

Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!

Munk Veronika Magyarország egyik legbefolyásosabb újságírója. 2020-ban az Index, Magyarország legnagyobb hírportálja főszerkesztő-helyettese volt, és ő vezette azt a csapatot, amelynek tagjai a politikai nyomásgyakorlás ellen tiltakozva otthagyták az Indexet, és megalapították a Telex független hírportált. A Telex-korszak most lezárul számára, és júniustól a Napunk és a Denník N kiadójánál fog dolgozni az innovációért és új piacokért felelős igazgatóként.

Nemrég egy olyan kép járta be a szlovák médiát, amelyen a magyar külügyminiszter egy Nagy-Magyarország-térkép alatt állva tart beszédet. Néhány embert Szlovákiában az ilyen képek mindig feldühítenek, míg mások jól szórakoznak rajtuk. Mi lenne erre a helyes reakció, és mennyire kellene ilyen dolgok miatt aggódnunk vagy nem aggódnunk?

Nem hiszem, hogy a magyar kormány terjeszkedni szeretne a határokon túl, de megértem, miért érzik rosszul magukat a határ túloldalán élők a Nagy-Magyarország-jelképek láttán. Ezek a jelképek fontosak a magyar politikusok egy része és a kormány támogatói számára. Ez az esemény Magyarországon is visszhangot keltett, meglehetősen különös, hogy a miniszter egy ilyen térkép alatt beszél az orosz–ukrán háború befejezéséről. Ez nem a legszerencsésebb lépés volt, de nem tulajdonítottam neki különösebben nagy jelentőséget.

A szlovákok számára lehet, hogy nehéz ezt megérteni, mivel még ha sok hibánk van is nemzetként, azt legalább nem gondoljuk, hogy nagy és dicső történelmünk van, és nagyobb hely illet meg minket a világban, mint a mostani. Azt próbálom megérteni, mi az oka annak, hogy száz év elteltével ez Magyarországon még mindig működik.

Ez a kormány populista politikájának része, amelynek az a célja, hogy elhitesse a környezetével, hogy erősek, képesek megvédeni az embereket, pláne, mert szerintük mindenhonnan ellenség leselkedik ránk. Valaha ezek a zsidók voltak, aztán a romák, aztán jött a kormánykommunikációban Brüsszel, Soros György, az amerikaiak és így tovább. Nekünk pedig – üzeni a kormány – mindenkit meg kell tőlük védenünk.

Egyedi nyelvet beszélünk, amit senki nem ért, és az értékeink is egyediek. Ez a nacionalizmus sokaknak a magyar nemzeti identitás elválaszthatatlan része.

Elnyomtak minket az oroszok, elnyomtak minket a törökök, mindig valahol Kelet és Nyugat között lavíroztunk. Húsz évvel ezelőtt még a Nyugathoz akartunk tartozni, most pedig úgy tűnik, hogy a kormány inkább Oroszország és Kína felé tol minket. Ha pedig nem tudjuk, hova tartozunk, akkor meg kell különböztetnünk magunkat valahogy a többi nemzettől, ezt pedig azzal is tesszük, hogy egy erős identitású, nagy nemzet képét terjesztjük magunkról. Valahogy így tudnám magyarázni.

Ha azonban arra vonatkozik a kérdésed, hogy valaki tényleg azt gondolja-e, hogy vissza kellene foglalnunk Szlovákiától vagy Romániától a területeinket, akkor a válaszom nem, a szélsőségesek egy kis csoportján kívül senki nem gondolja ezt.

Amikor Orbán Viktor például Ukrajnáról és Oroszországról beszél, mennyire hiszi el saját maga, amit mond? 

Ez egy érdekes kérdés. A válasz röviden az, hogy nem tudjuk. Az elmúlt minimum 15 évben egyetlen olyan interjút sem adott, ahol egy független újságíró valódi kérdéseket tehetett volna fel neki. Nagyszerűen teljesít a hintapolitikában, képes egyszerre teljesen különböző dolgokat mondani európai, globális és hazai szinten.

Az ukrajnai háborút nem különleges hadműveletnek hívja, hanem háborúnak, és azt mondja, hogy véget kell neki vetni. Másrészt viszont néhány nappal a kitörése előtt Putyinnál járt.

Azt nem tudjuk, mit gondol valójában, csak azt tudjuk, miért mondja mindazt, amit: egy erős kormány és erős vezető imidzsét építi és tartja fent, aki az országot minden körülmény között megvédi, és azt hirdeti, nektek, ennek az országnak a lakóinak nem kell félnetek semmitől, amíg engem láttok.

Még mindig elképesztőnek találom, hogy évtizedek óta vezeti az országot, mi pedig nem tudjuk, mit is gondol valójában. 

Egy olyan emberről beszélünk, aki pályafutása kezdetén maga volt a liberális politikus mintaképe. Akkoriban, általános iskolás korom végén, középiskolás korom elején voltam, és nekünk, fiataloknak nagyon imponált, mert a sajtószabadságról, a jogállamról és olyan dolgokról beszélt, amik a mai kormányát elnézve nagyon furcsán hangzanak.

Ez az érzés azonban elmúlik, ha elfogadjuk, hogy a politikája nem más, mint eszköz a hatalom megtartására. Ha így tekintünk rá, akkor már értjük, hogy mindig azt mondja, ami éppen szükséges ahhoz, hogy még nagyobb hatalomhoz jusson.

És főleg azután, hogy 2002-ben elvesztette a választásokat, rájött, hogy ahhoz, hogy ilyen még egyszer ne történhessen meg, az ellenőrzése alá kell vonnia az egész narratívát és azt, hogyan terjed, amit mond. Ekkor kezdődött meg az az időszak is, aminek az lett a vége, hogy a médiumok legtöbbjét fokozatosan a kormányközeli emberek vásárolták fel.

Meddig lesz még Orbán Magyarország élén?

Azt mondta, hogy 2030-ban akar nyugdíjba vonulni. Nagyon meglepne, ha ez végül nem így történne. Az országban jelenleg nincs olyan ellenzéki erő, amely képes lenne őt legyőzni. A legutóbbi választásokon az egész ellenzék összefogott ellene. Az ellenzéki kampány során szinte egyetlen szó sem esett az ország egyetlen problémájáról sem, a szörnyű állapotban lévő oktatásról, a fiatalok elvándorlásáról stb. Csak arról, hogy le kell győzni Orbánt. És ez nem sikerült. Nem látok senki olyat, aki szembe tudna vele szállni a jövőben.

Milyen hangulat uralkodik az egyetemisták között, akiket tanítasz? 

Körülbelül 10-15 éve tanítom a leendő újságírókat, és nagyon érdekes dolgokat tapasztalok. Két évtizeddel ezelőtt sokan akartak újságírók lenni, sok lehetőségük is volt az érvényesülésre.

Aztán a lelkesedés kezdett alábbhagyni, és amikor a szemeszter elején megkérdeztem, hogy ki akar újságírással foglalkozni, egyre kevesebb kéz emelkedett a levegőbe. Sokan külföldre akartak menni, marketinggel kívántak foglalkozni, vagy nagyvállalatoknál dolgozni, egyrészt azért, mert ott több pénzt kapnának, másrészt meg azért, mert frusztrálta őket a média állapota, az, hogy sokan nem igazi újságírással foglalkoznak, csak politikai érdekeket szolgálnak ki.

Azonban körülbelül öt évvel ezelőtt a hangulat ismét elkezdett változni, és most egyre több diák mondja azt, hogy újságíró szeretne lenni. Szeretnének tenni valamit a társadalomért, hogy eljuttassák az információkat azokhoz a közösségekhez, ahova nem jutnak el. Ők a mi nagy reménységünk.

Minek tulajdonítod, hogy hirtelen nagyobb lett az érdeklődés a fiatalok körében, miközben a magyar valóság még mindig ugyanolyan lehangoló?

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Magyarország

Orbán Viktor

Sajtó

Szlovákia

Interjúk és podcastok

Jelenleg a legolvasottabbak