Kerti hónapló, 2. bejegyzés – Egy gyönyörű méhbarátság kezdete
Ebben az álmos kisvárosban még a karalábé is ráérősen bújik elő a földből. Mondjuk nem is csoda, ha borsónyi jégdarabok potyognak az égből. Egy mérsékelten termékeny hónap után itt a kerti hónapló második bejegyzése.
Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!
Azt hiszem, korrektebb ezt a kis projektet hónaplóra átnevezni, hiszen az előző bejegyzés óta csaknem 30 nap telt el. Hogy azóta nem jelentkeztem újabb kertészeti kisokos(kodás)sal, leginkább azért van, mert a világ más szegleteiben valamivel érdekesebb dolgok történtek, mint azon a komáromi földdarabkán, amit én vérlázító nagyképűséggel a kertemként emlegetek.
Most viszont, hogy nyakunkon a május, és egyre jobban burjánzik minden, ami zöld (hogy aztán majd a júliusi–augusztusi aszályok idején jól kiégjen), úgy gondoltam, itt az ideje, hogy megosszam kertészkedős kalandjaim, csetléseim-botlásaim és apró győzelmeim újabb bokrétáját a Napunk hűséges követőivel, és persze a mindig szívesen látott újdonsült olvasókkal. Jó hír, hogy vannak híreim.
A retekverő jégrém
Legutóbb ott szakadt félbe a sztori, hogy a téliesre fordult időjárás miatt a magaságyásaim parlagon maradtak. A helyzet azóta változott, bár az időjárás még mindig elég szeszélyes (és valószínűleg nem csak áprilisban lesz ilyen – lásd klímaváltozás).
A héten is előfordultak még talaj menti fagyok, az elmúlt egy hónapban pedig annyi csapadék esett, amennyi máskor egy jó fél év alatt szokott – legalábbis nekem így tűnt. A múlt héten ráadásul borsószem nagyságú jégdarabok zúdultak le az égből, és nem is csak egy-két percig.
Mindeközben az egyik magaságyásban már növekedésnek indult a hónapos retek, ami elvileg azért „hónapos”, mert ideális esetben egy hónap alatt képes elérni a szép, kerek, „vágásérett” állapotot. Hát ez nem jött össze, amihez nyilván köze lehet a nem annyira kedvező meteorológiai jelenségeknek is. A jég például nagy bánatomra több levelet is lezúzott a frissen kisarjadt növénykékről.
Szóval arra még várni kell, hogy az olasz importretek helyett a kertben szedett biogumókat majszolhassuk a vajas kenyérhez, viszont azóta, hogy kiegyeltem a sorokat, mintha a „túlélők” gyorsabban cseperednének.
Azt olvastam valahol, hogy nagyjából öt centis hézagnak kell lenni két retekpalánta között, másképp elnyomják egymást, így hát könyörtelenül likvidáltam a csenevészebb példányokat. Irányított evolúció.
Türelem karalábét terem
Nem sokkal a retekcsírák után előbújtak a kora tavaszi karalábéként árult magvak csírái is, ezek viszont mintha megrekedtek volna a fejlődésben, akár a dohányzó kiskamaszok. Legalábbis baromi nehéz elképzelni, hogy egyszer karalábé lesz belőlük, de biztosan csak türelmetlen vagyok.
A karalábét egyébként nem véletlenül vetettem a retek mellé. Léteznek ugyanis ideális növénytársítások, és a retek-karalábé kombó pont ilyen, jó szomszédokként segítik egymást a növekedésben. Ehhez fog még jönni a spenót, bár ez nem saját ötlet, hanem egy kedves, tőlem nagyságrendekkel bölcsebb hobbikertész barátom indítványa.
Ő rögtön kiszúrta, hogy a retek- és karalábésorok között túl nagy hézagokat hagytam, ott még bőven elfér egy-egy sor Popeye-eledel is, amely ráadásul kifejezetten jól érzi magát a magaságyásban. A spenótfőzelék sosem tartozott a kedvenceim közé, de az alapanyaga, ez a vas- és vitaminbomba állítólag kifejezetten jó hatással van a vérnyomásra, a szívműködésre, sőt a látásra is. Nem csoda, hogy egy egész rajzfilmsorozatot szenteltek annak, hogy megszerettessék a gyerekekkel. Beadom hát én is a derekam.
A másik ágyásról eddig még nem esett szó.
