A párkányi alapiskola igazgatója: Nincs egységes szlovákiai magyar oktatáspolitika, kellene valaki, aki ezt az egészet összefogja
- Párkány és környéke a Napunk fókuszában. A szlovákiai magyarok történeteiről és problémáiról írunk, egyenesen a régiókból. Ezeket a dél-szlovákiai sztorikat csak nálunk találod meg.
Bacsó Péter, a párkányi Ady Endre Alapiskola igazgatója három éve figyeli a helyi alapiskolások nemzetiségi adatait. Tapasztalatai szerint a szülők nem mindig akarnak beszélni az iskolaválasztás okairól. A párkányi magyar alapiskolában tavaly 642, idén pedig 650 magyar diák tanul, a szlovák alapiskolát tavaly 170, idén pedig 181 magyar nemzetiségű gyerek látogatja.
A visszajelzések alapján a magyar szülők leginkább a szlováknyelv-oktatás miatt döntenek a szlovák alapiskola mellett. Bacsó Péter iskolája három évvel ezelőtt változtatott a szlováknyelv-oktatáson, de az igazgató szerint ezzel sem lehet teljesen megváltoztatni a szlovák alapiskolába járó magyar nemzetiségű gyerekek arányát.
Az igazgató arra is figyelmeztet, hogy az Alsó-Garam és az Alsó-Ipoly mentén már tíz éve siralmasak a demográfiai mutatók, ez pedig egyre nagyobb problémává válik a párkányi régióban.
Beszélgetésünkből kiderül, hogy:
- hogyan reformálták meg házon belül a szlováknyelv-oktatást a párkányi magyar alapiskolában,
- a régióra évek óta jellemző, csökkenő tendenciát mutató születési számok hamarosan a beiratkozási adatokon is meglátszanak, ráadásul újabb kisiskolák bezárását vetítheti előre,
- hogyan lehetne mérni a közoktatásban az iskolák színvonalát,
- mivel kényszeríthetik magukat a tanintézmények arra, hogy jobb teljesítményt nyújtsanak.
Mióta követi a két párkányi alapiskola diákjainak nemzetiségi adatait, illetve annak alakulását?
Ezt az időszakot két kisebb időszakra bontanám. Földrajz szakos tanárként mindig érdekelt a demográfia, érdekeltek a nemzetiségi adatok, és mivel, bár nem szakosként, de történelmet is tanítottam, behatóbban is szerettem volna megindokolni, akár a történelem vonzatában is megvizsgálni, miért járnak magyar gyerekek szlovák alapiskolába.
Fontosnak tartom azt is, hogy erről a diákokkal is beszéljünk, hiszen a földrajzórákon demográfiával is kell foglalkozni, illetve a 20. század történelmében, a felvidéki magyar sorsban is sokszor előjön ez a téma. Harmadik éve vezetem az iskolát, intézményvezetőként az ember teljesen más szemszögből próbálja vizsgálni ezt a kérdést, illetve újabb aspektus kerül a látóterébe. Ez a pozíció kétszeresen is kötelezi az embert, hogy figyelje, hogyan mozognak ezek az adatok, de a létszámok alakulását is követni kell.
Milyen tendenciákra figyelt fel a párkányi régiót illetően?
A nemzetiségi adatokat pontos számokra lebontva igazgatóként kezdtem el figyelni, a létszámokkal kapcsolatos, a születési adatokat viszont 10-12 éve követem. Ezek nagyon fontosak az iskola szempontjából, hiszen ha van miből meríteni, akkor a magyar iskolának is van miből meríteni. Ha viszont nem születnek gyerekek, egyik iskolában sem lesznek diákok. Volt olyan település, ahol már 12 éve siralmasak voltak a tendenciák, mert egyetlen gyermek sem született. Ebből a demográfiai mély gödörből nem kifelé lábalunk, hanem még inkább belesüllyedünk az Alsó-Garam és az Alsó-Ipoly mentén. Ez óriási problémává kezd válni.
Amikor a szlovák alapiskolát látogató magyar gyerekek arányairól kérdeztem, azt mondta, keresik, igyekeznek kutatni az okokat. Hogyan, illetve sikerül-e egyáltalán megtudni az okokat a szülőktől?
Hivatalos, releváns adataink nincsenek, hiszen az iskolaválasztás magánügy, és a szülők nem szeretnek erről beszélni. Csak azok válaszolnak erre a kérdésre, főleg, ha mi tesszük fel, akik eleve hozzánk akarták beíratni a gyereküket. Ilyen felmérést nem tudunk csinálni, én az óvodákkal való együttműködésben látom a megoldást. Az óvodák, főleg az utolsó évben már tudják, milyen arányok formálódnak, bár a számok az utolsó pillanatig változnak. Van egy beíratási programsorozatunk, az Oviakadémia, amelyre olyan szülők is ellátogatnak, akik még nem döntöttek. Ezeken a találkozókon van alkalmunk beszélgetni a velük.
Milyen visszajelzéseket kaptak a régióbeli szülőktől az esetleges hiányosságokat illetően?
A szlováknyelv-oktatást az első helyre tenném. Ezzel magam is tisztában voltam, amikor átvettem az iskola vezetését, de a szülőktől, az óvodákból és ismerősöktől is kaptunk ilyen visszajelzéseket. A magyar hagyományok és a kultúra ápolása, a tehetséggondozás, a jó felszereltség, a bő szakköri kínálat jellemez bennünket, ha ezeket az objektív mutatókat nézem, akkor nem lenne oka a szülőnek, hogy a szlovák iskolát válassza, mert nem kínál többet, mint mi.
A visszajelzések alapján a szülők pozitívan fogadták, hogy változtattunk a szlováknyelv-oktatáson. Megjegyezném azt is, hogy egy magyar iskolától ne legyen elvárás, hogy tökéletes szlovák nyelvtudással vértezze fel a gyerekeket. Egy magyar intézménynek ez nem lehet a fő és egyedüli célkitűzése, de lehet az egyik célja a sok közül, mellyel meg lehet győzni a szülőt arról, hogy minőségi munka folyik a szlováknyelv-oktatás terén is.
A szlováknyelv-oktatással kapcsolatban az „új módszertan” forog a köztudatban, miközben valójában az idegennyelv-oktatásnál rég alkalmazott és bevált módszerek alkalmazásáról van szó. Hogyan álltak át és min változtattak a gyakorlatban?
Igaz, hogy nem kellett feltalálni a spanyolviaszt, viszont amíg valami nincs törvényileg támogatva, azt vagy félve, vagy nem használja a pedagógus. Először egyeztettük a kollégákkal az elképzeléseket, erre kihegyezett módszertani továbbképzéseket szerveztünk, Bakos Adri és Skabela Rózsa tankönyvírókat is bevonva. Belső használatú, a saját igényeinkre szabott módszertani segédanyagokat dolgoztunk ki, ezekkel a kollégák olyan kompetenciákat tudnak fejleszteni, melyek a kommunikációra fektetik a hangsúlyt.
Mivel nagy iskola vagyunk, számunkra sarkalatos kérdés volt az alsó és a felső tagozatok összehangolása, a két tagozat közötti átmenet, például a szószedet szempontjából. Ezzel a három dologgal adtunk lendületet a nyelvoktatásnak, és fontos az is, hogy felmenő rendszerben vezettük be. Az első és az ötödik évfolyamban indítottuk el, most a harmadik és a hetedik évfolyamban tartunk.
Az utolsó pillanatban vagyunk, ha ezt a folyamatot 15-20 évvel ezelőtt elindították volna, akkor most nem lenne miről beszélnünk, már kinevelődött volna egy generáció, akik
