L. Juhász Ilona etnológus: A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége tulajdonképpen legalizálta a szélsőséges gondolkodást
Szomorúan és megdöbbenve látom, hogy a szlovákiai magyar politikában alighanem a Putyin-pártiak vannak többségben, mondja L. Juhász Ilona etnológus.
Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!
L. Juhász Ilona a Fórum Kisebbségkutató Intézet etnológusaként a szlovákiai magyarok emlékjeleinek, szokásváltozásainak és nemzeti szimbólumainak kiemelkedő kutatója, aki a szlovákiai magyar közélet szereplői szélsőséges megnyilvánulásainak egyik legélesebb szemű megfigyelőjeként is ismert. A Facebookon évekig gyűjtötte ismert közéleti szereplők antiszemita és más gyűlöletkeltő kijelentéseit.
Interjúnkban egyebek mellett arról kérdezzük,
- mit gondol arról, hogy életpályadíjat kaphatott egy szélsőséges nézeteiről ismert tanár,
- miért nem elég érzékeny a szlovákiai magyar közélet az antiszemitizmusra és más szélsőségekre,
- Ukrajna vagy Oroszország oldalán állnak-e ma a szlovákiai magyar politikusok,
- miért gerjeszthet még mindig politikai vitákat a Nagy-Magyarország-jelképek használata.
Nagy port kavart pár napja, hogy a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége életpályadíjjal tüntetett ki egy pedagógust, akiről köztudott volt, hogy nyíltan holokauszttagadó nézeteket hirdetett. Ön kutatta a szlovákiai magyaroknak a holokauszttal kapcsolatos emlékezetét, és aktívan foglalkozik az álhírterjesztéssel és az online gyűlöletbeszéd témájával, mit gondol erről a konkrét esetről?
Ez a kitüntetés csak a jéghegy csúcsa, sokan vannak még, akik vagy hasonlóan vagy ugyanúgy gondolkodnak, mint ő. Azért hozzátenném, hogy a kitüntetett személy nem „csupán” antiszemita, hanem többek közt homofób is. Ferenc pápát sem kímélte toleranciája és a mássággal kapcsolatos kijelentései miatt. Szomorúan tapasztalom, hogy sajnos nem ő az egyetlen pedagógus, aki ilyen vagy hasonló elveket vall.
Még a Facebook megjelenése előtt kezdtem dokumentálni csak úgy magamnak az antiszemita újságcikkeket. A mai megnyilvánulásokkal összehasonlítva ezek szinte ártatlan kis pisszenéseknek tűnnek. A szélsőséges hírportálok, majd a Facebook és más közösségi média megjelenésével világossá vált, hogy sokkal kiábrándítóbb a helyzet, mint azt addig gondoltam volna. A szélsőséges eszméket terjesztő, kirekesztő személyek között sajnos sok úgynevezett értelmiségi is akad, de lényegében minden társadalmi csoportban vannak ilyenek.
Félelmetes, mekkora gyűlölet feszül egyes emberekben, s milyen nagy mértékű a tudatlanság az összeesküvés-elméleteket elfogadó és terjesztő emberekben. A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége az említett pedagógus kitüntetésével tulajdonképpen legalizálta a szélsőséges gondolkodást, ami még inkább felbátorítja majd ezt a tábort, amelyben megtalálhatóak F. I. egykori diákjai is, akiknek lelkét sikerült megmérgeznie. Akár úgy is mondhatom, a vetés beérett.
Mivel készültem erre a beszélgetésre, felírtam magamnak Kertész Imre gondolatait, mert nagyon fontosnak tartom: „Mára azonban megváltozott az antiszemitizmus tartalma, jelentősége, dimenziója. Az új, aktív antiszemitizmus Auschwitz tudatán alapszik, vagyis Auschwitz után az antiszemitától már pontosan meg kell kérdezni, mit akar, mik a céljai, hogy például a maradék zsidóságot is ki óhajtja-e irtani…”
A pedagógus szakma vagy a közélet más képviselői részéről nem nagyon láttam reakciókat, miközben ez egy nagy szervezet jelentős szakmai díja, miért nem szólalt meg senki?
Ez fontos kérdés, amit én is feltettem magamnak és másoknak is. A Bázison, azaz a magyar Irodalmi és Művészeti Egyesületen kívül eddigi tudomásom szerint más szervezet nem foglalt állást ebben a kérdésben, s az értelmiség részéről is kevesen. Nagyon aggasztónak tartom a tiltakozások hiányát. Az nem elég, hogy egymás között mérgelődünk, álláspontunkat nyíltan is vállalni kell, kellene. A szlovákiai magyarok (köztük a pedagógusok is) a médiának köszönhetően már értesülhettek erről a botrányos kitüntetésről. Azt tapasztaltam az évek során, hogy egyre inkább polarizálódunk, s mint a szocializmus idején, ma is sokan félnek felvállalni nézeteiket, mert félnek a kiközösítéstől, vagy pedig arra várnak, hogy lépjen a másik.
Miért nem elég érzékeny a szlovákiai magyar közeg a holokauszt emlékezetét kétségbe vonó vagy gyalázó megnyilvánulásokkal szemben, kinek van itt mulasztása?
A tagadás sokkal könnyebb, mint a szembenézés, de ennek a magatartásnak a kialakulásában több minden szerepet játszik, aminek boncolgatása túllépi e mostani beszélgetés kereteit. Az tény, hogy a magyar lakosság jelentős része aktív szerepet játszott a zsidók deportálásában, majd kifosztásában, sőt megkínzásában. Hidasi József is részletesen ír ezekről a kínzásokról Losonc vonatkozásában.
A szocialista Csehszlovákiában nem emlékeztek meg külön a zsidó holokauszt áldozatairól, az akkori ideológia szerint mindenki egyformán szenvedett a háború alatt, nem kell a zsidókra külön emlékezni. Csupán a kommunista zsidók emlékére készülhettek emlékjelek, a túlélők számára nem engedélyezték semmilyen objektum elhelyezését a köztereken, például Kassán, az egykori gettóként szolgáló téglagyár falára sem tehettek emléktáblát. De a hatalom képes volt arra is vetemedni, hogy egy zárt helyről, a prágai Pinkász zsinagóga falára felírt cseh és morva áldozatok nevét is eltüntesse, lemeszeltesse.
A történelemórákon sem volt mindez téma, a tankönyvben pár szóval elintézték, csoda, hogy közöltek felvételt a koncentrációs táborok lakóiról. Én magam is egy ilyen fotónak köszönhetően szereztem tudomást erről a szörnyűségről, amikor a kép kapcsán édesanyámtól érdeklődtem. Az antiszemitizmust tiltotta a hatalom, de a látens antiszemitizmus folyamatosan jelen volt, ami aztán a rendszerváltást követően fel is tört a felszínre, s ahelyett, hogy folyamatosan mérséklődött volna, egyre inkább terjedt és izmosodott.
Szerintem az oktatás feladata lett volna, hogy megismertesse a diákokkal a holokauszt történetét, levonva a tanulságokat, s elmondja a diákoknak, hogy ne hagyják szó nélkül az antiszemita megnyilvánulásokat. Ma már akadnak pedagógusok, akik ezt a kérdést a helyén kezelik, de nem ez a jellemző. Sok szlovákiai magyar azzal érvel, hogy a magyarokat is deportálták Csehországba, mint annak idején a zsidókat. Valószínűleg sokan azokban a marhavagonokban utaztak, amelyekkel a zsidókat szállították a haláltáborokba. Sajnos sokan megfeledkeznek egy lényeges különbségről: a zsidókat a halál várta.
Mennyire elterjedt ön szerint, hogy fontos közéleti pozíciókban olyan emberek vannak a dél-szlovákiai magyarlakta területeken, akik antiszemita vagy más gyűlöletkeltő tevékenységet folytatnak?
Bízom benne, hogy kevesen vannak ilyenek. Persze az antiszemitizmus, a
