„Az életet adó szülőnek meg kell adni a lehetőséget, hogy örökbeadás után meggondolja magát” – Szakonyi Noémi Veronikával, a Hat hét rendezőjével beszélgettünk

Férjével, Vincze Mátéval először dokumentumfilmként szerették volna feldolgozni ezt a nehéz témát, ám az előkészítési szakasz során rájöttek, hogy félő, a jelenlétükkel befolyásolnák az édesanyát a döntésében, és ezt mindenképp szerették volna elkerülni. Végül felhasználva a gazdag kutatási anyagukat egy fikciós nagyjátékfilm mellett döntöttek, ami formájában mégis őriz valamit a dokumentarista jegyekből. A Hat hét végül tavaly Szarajevóban mutatkozott be a nagyközönségnek, és azóta is járja a világ filmfesztiváljait, tavasz óta pedig már a magyar mozikban is látható. A film rendezőjével, Szakonyi Noémi Veronikával beszélgettünk.

Múlt héten nem értél rá beszélgetni, mert forgattál. Elárulod, min dolgozol éppen?

Ez egy kis projekt, egy videopodcastot veszünk fel, amit együtt csinálunk hárman Kiss Imivel és a férjemmel, Vincze Mátéval. Kéri Lászlóval forgatunk, aki megírta a civilizációk történetét. Ez egyfajta alternatív tananyagként is értelmezhető. Kéri még a Színművészetin tanított bennünket, és mindig meghívott művészeket, közéleti személyeket, rengeteg politikust, akikkel beszélgethettünk, és amikor nyugdíjba ment, elkezdte írni a civilizációk történetét. Szerdánként előadta néhány tanítványának, és fantasztikus volt, tényleg egy nemzeti kincs, ami a fejében van. Azt éreztük, hogy ezt mindenkinek hallani kéne, ezért találtuk ki, hogy legyen belőle egy podcast-sorozat.

Téged most nagyrészt a Hat hét rendezőjeként ismernek, de közben ezerféle projektben vagy benne nyakig. Gyakorlatilag a férjeddel egy kisebb alkotói kollektívát gyűjtöttetek magatok köré az évek során. Mesélnél erről?   

Még az egyetem idején kezdtem dokumentumfilmet forgatni. Csináltunk egy céget azért, hogy tudjak számlázni, mert ez tűnt a legjobb megoldásnak, és így legalább tudtunk együtt pályázni az osztálytársakkal. Akkor még fel sem fogtuk, hogy ezt a céget később majd fenn kell tartani, ehhez pedig folyamatosan pályázni kell, mert csak így tudunk fennmaradni. Egyre több kisfilm, dokumentumfilm készült és készül a cég égisze alatt, de csinálunk céges videókat, reklámokat is, mert ebből tudjuk fenntartani magunkat. Kizárólag dokumentumfilmekből nem lenne egyszerű. Kialakult körülöttünk egyfajta „műhely”, de mivel mi Mátéval elég sokat utaztunk, ez fel is morzsolódott többször. Most, hogy itthon vagyunk, már szorosabb a kapcsolat a többiekkel, de ez még mindig messze nem olyan, mint mondjuk a Magyar Dokumentumfilmesek Egyesülete, a Madoke. Ők végzik az igazi műhelymunkát.

Jelenleg milyen projekteken dolgoztok?

Producerként dolgozunk Mátéval Dér Asia második, Nem halok meg című egész estés dokumentumfilmjén, ami egy galériatulajdonos útját követi, akit hasnyálmirigyrákkal diagnosztizálnak. Ezen kívül magyar–bhutáni–amerikai koprodukcióban készül Zurbó Dorottya filmje, a Bruttó Nemzeti Boldogság is, ami boldogságügynökökről szól. Bhutánban létezik egy boldogságügyi minisztérium. Ott a GDP-t boldogságban mérik, és két boldogságügynököt követünk, akik utaznak és felmérik a lakosság boldogságindexét.

A rendezést és a forgatókönyvírást általában koncentrált állapotnak tartják. Amikor a Hat héten dolgoztál, akkor is ennyi mindent csináltál vele párhuzamosan?

Amikor forgatok, akkor alaposan előkészítek mindent, és mindenkinek jelzem, hogy most egy hónapra el fogok tűnni, ezt pedig meg szokták érteni. Előkészítés, casting vagy mondjuk vágás közben azonban szoktam más munkákkal is foglalkozni, akkor jobban megosztom a figyelmem. Sokat segít, hogy Mátéval nagyon jó a munkamegosztásunk: valamelyikünk mindig be tud segíteni, ha szükség van ránk, nem engedjük el a kezüket, rászánjuk az időt. Azoknak a filmeknek is mi vagyunk a szülei, de legalábbis a keresztszülei.

Emellett még egyetemen is tanulsz…

Másodéves vagyok pszichológia levelezőn, és azt hiszem, most érzem azt, hogy nem bírom tovább. (nevet) Nagyon elfáradtam benne, de amúgy nagyon izgalmas. Végre eljutottam oda, hogy felnőttként úgy tanulok valamilyen tudományt, hogy igazán el tudok benne mélyülni. Húszévesen ez nem adatott meg. Iszonyú jó a tananyag, nagyon izgalmas dolgokat tanulunk, amik nekem is segítenek mondjuk az írásnál, a karakterek építésében és árnyalásában. Az első dokumentumfilmemet az egri börtönben forgattam meseterápiáról, amibe iszonyatosan beleszerettem, de csak úgy tarthatok egyéni terápiát, ha megvan a pszichológusi végzettségem.

Csak azért tanulod, mert érdekel, vagy azért is, mert be akarod biztosítani magad? Egyre több magyar filmesen látom, hogy biztonság kedvéért egy B-karrieren is dolgoznak.

Ez a gondolat is benne van. A filmipar szörnyen kiszámíthatatlan, nem tudni, készíthetünk-e filmet vagy sem, vagy mikor jön egy következő projekt. Ha úgy alakul, ez akár egy jó alternatíva is lehet.

A Hat héttel egy nem túl közismert témát dolgoztatok fel. Hol találtatok rá, hogy az örökbeadó anyáknak hat hetük van arra, hogy meggondolják magukat?   

2015-2016 környékén fedeztük fel. Akkor már Máté régóta kutatta a témát, mert egy nemzetközi örökbefogadásról készülő filmet kezdett csinálni. Ezzel kelt és feküdt, és ő mesélt nekem erről a törvényről, ami akkoriban nagyon megosztotta a szakmát és a civil szervezeteket. Éreztük, hogy ez egy komoly feszültségekkel teli időszak lehet, ahogy azt is, hogy mekkora filmes potenciál rejlik benne.

Magánemberként mit gondolsz a törvényről?

Ez az időszak mindkét, mindhárom fél számára nagyon nehéz, az örökbefogadók, az örökbeadó és a baba számára is. Ettől függetlenül hiszem, hogy szükség van rá, mert az életet adónak igenis meg kell adni a lehetőséget, hogy átgondolja a döntését. A szülés után az életet adó más állapotba kerül, történhet valami, aminek hatására meggondolhatja magát, ezért meg kell adni neki a lehetőséget, hogy a gyereket végül ő nevelje fel.

Miért pont hat hét áll a rendelkezésükre?