Napunk

A szlovákok és a magyarok is torzítják a közös történelmünket, és ez mindkét felet szegényebbé teszi, mondja Kamil Sládek történész és etnológus

Kamil Sládek. Fotó - K. S. archívuma
Kamil Sládek. Fotó – K. S. archívuma

Ha valaki a szlovákok magyarok általi ezeréves elnyomásáról beszél, annak azt javaslom, hogy vegyen egy hideg zuhanyt, mondja Kamil Sládek történész.

Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!

Kamil Sládek (1966) néprajz és történelem szakon végzett, jelenleg az oktatási minisztériumban dolgozik, illetve az Európai Politikai Központ munkatársa, ahol az uniós integráció értékbeli, politikai és gazdasági aspektusaival, illetve azok Szlovákiára gyakorolt hatásaival ismerteti meg az embereket.

Az interjúban többek között arról beszél,

  • milyen volt az élet a középkorban,
  • hogyan jött létre a Magyar Királyság,
  • mi az igazság a szlovákok magyarok általi elnyomásáról,
  • hogyan zajlottak a boszorkányégetések,
  • ki finanszírozta a középkorban a templomok építését,
  • hol találhatunk olyan gótikus műemlékeket, amelyek létezéséről eddig fogalmunk sem volt.

A középkort különbözőképpen szokták behatárolni, de alapvetően az ötödik századtól a 15–16. századig tartó időszakot értjük alatta. Sokaknak még mindig a „sötét középkor” jut az eszébe erről az időszakról. Honnan ered ez, miközben a szakértők ennek ellenkezőjét állítják?

A középkor mint kifejezés egy művi megnevezés, amit az olasz humanisták találtak ki. Ők az antik korszakhoz tértek vissza, amit példának tekintettek. A Római Birodalom bukásától eltelt ezer év a sötétség és a hanyatlás korszaka volt számukra. Úgy tartották, hogy az emberiség civilizációs, technológiai, építészeti és nyelvi szempontból is a barbár időkbe tért vissza, míg ők, humanisták újjáélesztették az antik korszakot, amit reneszánsznak nevezünk.

A középkornak megvoltak a maga negatívumai és pozitívumai, amikről lehetne vitatkozni. Az azonban tény, hogy ebből az időszakból számos értékes, elsősorban szakrális építmény maradt fenn a mai Szlovákia területén. És épp azokra a helyekre próbálok rámutatni, amiket a legtöbben nem ismernek. Elmegyünk mellettük, de nem vesszük észre őket.

Daniela Dvořáková történészt idézem, aki a Denník N-nek azt mondta, hogy a középkorban „városokat és egyetemeket alapítottak, kialakult a nemzet és az állam fogalma, a települések alapvetően a mai formájukig kiteljesedtek, a középkornak olyan dolgokat köszönhetünk, mint a malomkerék, a nyakhám, a talicska, az iránytű, az első gépek, az óra és a fogaskerekes óra, a könyv, a villa, az alsónemű, a gombok, az ingujj, a szemüveg, az altatás, a sakk, a karnevál, a közjegyző, a bankok, a zálogházak, a kölcsönzők, a papír elterjedése révén pedig a nyomda és a kártyák.“

Ez mind igaz. Csakhogy az említett humanisták pont az ókort tekintették annak az időszaknak, amikor a tökéletes városok, tökéletes építészet, tökéletes versek és más irodalmi művek születtek. Aztán jöttek szerintük a barbárok, akik elpusztították az egész római civilizációt. Szerintük Európában ezer évre megállt a fejlődés, és csak ezután tértek vissza ahhoz, ami az ókorból származott. Ez visszatérés volt az ókori eszményekhez, magasztossághoz, míg a korábbi tíz évszázadot sötétnek nevezték.

Vagyis a humanisták lenézték a gótikát mint építészeti stílust.

Igen. Egyébként magát a gótika kifejezést is az olasz humanisták találták ki, és ez bizonyos értelemben egy szitokszó volt. A gótika számukra az Alpokon túli barbárok művészete volt, ahol a gótok is éltek, akik korábban elpusztították a rómaiakat, és hozzájárultak a Római Birodalom bukásához is. Hiszen igazi műalkotás csak az Appennini-félszigeten jöhetett létre.

Egyébként az első gótikus alkotást, a Saint Denis-templomot 1144-ben szentelték fel a Párizstól északra, az Île-de-France-ban található királyi területen, ahol az apátságot éppen átépítették. Az átépítést az ottani Suger apát kezdeményezte.

És ha már a sötét középkort említjük, merem állítani, hogy a középkori emberek nem sokban különböztek a maiaktól. Elég csak visszaemlékezni, miről szóltak a hírek a Covid-járvány alatt – a kormányintézkedések ellenzőiről, maszkellenesekről, oltásellenesekről és a tudománytagadókról.

Mi köze ennek a középkorhoz?

Ugyanez történt akkoriban is – amikor a hatóságok egészségügyi intézkedéseket hoztak, amikor új orvosi módszerek és eljárások jelentek meg – az emberek azt hitték, hogy meg akarják őket mérgezni vagy ölni. Ugyanazokat az érveket hangoztatták, csak más szavakkal.

Például a 14. századi fekete halál, vagyis a pestisjárvány idején a betegeket elkülönítették, és ez sokkal rosszabb volt, mint a mostani lezárások. Ez érthető módon nem tetszett az embereknek. Még a 19. századi kolerajárvány idején is, amikor az orvosok tanácsára meszet öntöttek a kutakba, sokan hitték azt, hogy meg akarják mérgezni őket, ezért fellázadtak és „az uralkodó réteg” tagjai ellen támadtak.

A lázadásoknak azonban komoly okai is voltak. A járványügyi intézkedések miatt ugyanis tilos volt a gyülekezés, nem voltak piacok és vásárok, a parasztok nem tudták eladni a terményeiket, így pénz nélkül maradtak. Ez sokaknak ismerős lehet a Covid idejéből. Azoknak azonban, akik egy évvel ezelőtt az orvosokat és az egészségügyi dolgozókat támadták, nem volt erre okuk.

A középkorban voltak királyok, nemesek, lovagok, parasztok, városi polgárok, kézművesek és kereskedők. Nehéz volt egy alacsonyabb társadalmi osztályból egy magasabba kerülni?

A társadalmi mobilitás mértéke alacsony volt, de ha valaki például ügyes katona volt, akkor feljebb léphetett. Csak a nagyon tehetséges ember jutott feljebb a ranglétrán. Ha egy pap, földbirtokos vagy nemes látta, vagy valaki azt mondta neki, hogy ez vagy az a fiatalember okos és tehetséges, akkor iskolába küldte. Ez kiváltság volt, mert az iskolák és az oktatás drága volt. Ez ma is így van, csakhogy az állami költségvetésben vannak erre elkülönített pénzforrások.

Fontos megjegyezni, hogy az ember nem az utca túloldalára vagy egy szomszédos faluba járt iskolába, hanem több tíz vagy száz kilométerre. A tanárok mellett a szerény lakhatást és étkezést is ki kellett fizetni. Ezek a fiúk azonban, ha jól tanultak, fontos írástudókká, hivatalnokokká, szerzetesekké, sőt egyesek püspökké is válhattak. Ezek azonban kivételes esetek voltak.

Tehát a nemesek fizették a taníttatásukat?

Pontosan. És ugyanígy az egyházi vezetők. Személyes és társadalmi szempontból is megérte támogatni a tehetséges embereket. Tudták ugyanis, hogy az illető aztán azt a közösséget fogja szolgálni, tehát hogy megtérül a befektetés. A támogatás egyszerűen megkövetelte a megtérülést, és a középkorban ezt normálisnak vették.

Térjünk át Magyarországra. Mi történt az 1241-1242-es tatárjárás után?

A tatárjárást követően IV. Béla király „vendégeket” hívott Magyarországra, hogy segítsenek az ország helyreállításában. A tatárok ugyanis valósággal lerombolták azt. Valahol azt olvastam, hogy amikor az ember felkereste a Kis-Kárpátok vidékét, napokig nem találkozott senkivel. Az országot végigpusztították és el is néptelenedett.

A király tehát bevándorlókat hívott ide?

Tulajdonképpen igen. Kihirdette a németül, olaszul, lengyelül beszélő országok között, de a balkáni országok között is, hogy Magyarországra hívja az embereket. Mindezt azzal, hogy itt földet és különböző kedvezményeket kapnak. Képzeljük el, hogy ötszáz, sőt több mint ezer kilométerre lakók is hallottak erről, és sokan közülük valóban útra is keltek egy számukra ismeretlen országba.

Mi ma egy átlagos szombati kirándulás megtervezésénél is mindent megnézünk az interneten, de ezek az emberek mindent otthagytak, amijük volt, és elmentek egy olyan helyre, ahol fogalmuk sem volt arról, mi vár rájuk. Csak reménykedtek, hogy jobb életük lesz. Azért indultak el, mert maga a király hívta meg őket. Ez 700–800 évvel ezelőtt történt. Lenyűgöző, mennyire bátrak voltak az emberek tekintettel az akkori információhiányra. Hetekig utaztak a családjukkal szekereken, hogy egyáltalán eljussanak ide.

Mikor jöttek ide a szlávok?

Körülbelül 1500 évvel ezelőtt, tehát eredetileg a szlávok is bevándorlók voltak. De ez nem jelenti azt, hogy teljes népességcsere történt. Az eredeti lakosok fokozatosan beolvadtak az újak közé, és ma már mi, az ő leszármazottaik vagyunk itt otthon.

Hogyan alakult meg a Magyar Királyság?

Fokozatosan. Nem tudjuk, hogy pontosan mikor szűnt meg Nagy-Morávia, de azt tudjuk, hogy a 907-es pozsonyi csatában, ahol a bajorok vereséget szenvedtek, a bajorok és a magyarok között már nem voltak nagymorva csapatok. Az ősmagyar törzsek a következő évszázad során megtelepedtek a Kárpát-medencében.

Úgy tartják, hogy Istvánt 1000/1001 szilveszterén koronázták Magyarország királyává. István a kereszténység buzgó hirdetője volt, és egyre több hatalmat összpontosított a kezében. A területeket azonban nem békés tárgyalásokkal, hanem ádáz harcok árán szerezte meg. A kor kegyetlenségét jól példázza az az esemény is, amely azután történt, hogy István apja, Géza meghalt, és Koppány fejedelem bejelentette igényét a magyar trónra.

Ezt állítólag azzal akarta biztosítani, hogy feleségül veszi Géza özvegyét, azaz István anyját.

Annyi bizonyos, hogy István legyőzte őt, majd felnégyelte, a testrészeit pedig fontos helyeken tette közszemlére, hogy mindenki megértse, ki az úr. István ezután egész uralkodását azzal töltötte, hogy Magyarország egyesítéséért küzdött, sőt bővítette is az országot.

A Nyitrai Fejedelemség is Magyarország része lett, leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy Nagy-Morávia keleti része, nagyjából a mai Szlovákia. A trón várományosai ott tanultak meg uralkodni, beleértve Istvánt is. A fejedelemségnek egy ideig még saját pénzneme is volt.

Mely területek tartoztak a Magyar Királysághoz?

A határai valamikor a 12. század elején állandósultak, amikor Magyarország perszonáluniót kötött Horvátországgal. Magyarország nyugati határa az Adriai-tenger partján húzódott, Dalmácia északi határától Fiuméig, valamint Horvátország mai teljes északi része, plusz az osztrák Burgenland tartomány tartozott hozzá. A Kárpátok ívén belül Magyarországhoz tartozott a mai Szlovákia, az ukrajnai Kárpátalja és egész Nyugat-Románia a Kárpátok és a Duna találkozásáig, a mai román–szerb határig. A déli határ a Dunától és a Szávától északra eső területekből állt, azaz a mai Észak-Szerbia, Vajdaság és Horvátország területéből.

A szlovákok történelme a magyar történelem része, a magyar történelem pedig a szlovákok történelmének része. A probléma az, hogy a Magyar Királyság történelmét a mai nemzeti felfogásra redukáljuk. A múltban ez nem így volt, a középkorban az embereknek fogalmuk sem volt arról, hogy egyszer majd létrejön egy Szlovákia. Mint ahogy nekünk sincs fogalmunk arról, hogy milyen lesz Európa 500 év múlva, és akkor majd valaki azt állítja, hogy mi is ezt akartuk. Nos, mi nem akartuk…

Ma Szlovákiában például azzal torzítjuk a történelmünkről alkotott képet, hogy

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Egyházak

Építészet

Magyarország

Szlovák–magyar kapcsolatok

Szlovákia

Történelem

Interjúk és podcastok

Jelenleg a legolvasottabbak