Napunk

Kiosztották Rozsnyón a pedagógusdíjakat, az egyik életpályadíjat az a tanár kapta, aki nemrég még „cionista férgekről” posztolt

Fehér István. Fotó - a Kováts József Magyar Tannyelvű Alapiskola FB-oldala
Fehér István. Fotó – a Kováts József Magyar Tannyelvű Alapiskola FB-oldala

A szombat esti díjátadó egyik érdekessége az volt, hogy az SZMPSZ egyik díját az a Fehér István kapta, aki néhány évvel ezelőtt gyűlöletkeltő Facebook-posztjaival került be az országos sajtóba.

Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!

Ezen a hétvégén tartják a Szlovákiai Magyar Pedagógusok XXVIII. Országos Találkozóját, a több évtizedes hagyományú konferenciát a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége szervezi. A Cselekvő közösségek – innovatív iskolák című rendezvényen a résztvevők szakmai előadásokat és vitákat hallgatnak végig, és a gálaesten kiosztják az SZMPSZ díjait is.

Az idei rendezvény megnyitóján Fekete Irén SZMPSZ-elnök mellett Michal Domik rozsnyói polgármester is beszédet mondott, az oktatási minisztériumot Petőcz Kálmán, a nemzetiségi főosztály vezetője képviselte, és a Ma7.sk tudósítása szerint a helyszínen Balogh Csaba, Magyarország pozsonyi nagykövete is megjelent.

A pedagógusszövetség legrangosabb díját, a Felvidéki Magyar Pedagógus Díjat Strédl Terézia, a komáromi Selye János Egyetem Református Teológiai Karának docense vehette át, derül ki a Ma7 beszámolójából.

A Pedagógus Életpálya Díj kitüntetettjei Szakszon Anna, a bélyi alapiskola pedagógusa, Majer Péter, a komáromi Eötvös Utcai Alapiskola volt igazgatója (posztumusz), valamint Fehér István, a bátorkeszi Kováts József Magyar Tannyelvű Alapiskola igazgatója. Utóbbi kitüntetése azért érdekes, mert Fehér néhány éve azzal vált országosan ismertté, hogy antiszemita posztokat közölt a Facebookon, amelyeket később nyilvánosan is felvállalt.

Kiket díjaztak még?

A tehetségek felkarolásáért és gondozásáért Mészáros Magdalénát (Janiga József Művészeti Alapiskola, Nagymegyer), Szcsuka Editet (Dénes György Alapiskola, Pelsőc) és Varga Liát (Mocsáry Lajos Alapiskola, Fülek) díjazták, módszertani, nevelési, szakmai és tudományos eredményeiért Patus János (Építőipari Szakközépiskola, Ógyalla) és Matus Mónika (Szenczi Molnár Albert Alapiskola, Szenc) kapott kitüntetést.

A szlovákiai magyar nyelvű oktatást támogató tevékenységért díjazták Horváth Kingát (a Selye János Egyetem Tanárképző Karának dékánja) és a berettyóújfalui Igazgyöngy Alapítvány és Alapfokú Művészetoktatási Intézményt.

Az óvodapedagógusok, nevelők és szakszolgálatot ellátó SZMPSZ-tagok részére, a kiváló módszertani és nevelési eredményekért járó díjat Bíró Zsuzsanna (csallóköztárnoki óvoda) és Vörös Bathó Éva (Tulipán Óvoda, Komárom) kapta.

Miket posztolt Fehér István

Fehér István korábban a komáromi Selye János Gimnázium földrajztanára volt, ma pedig a bátorkeszi Kováts József Magyar Tannyelvű Alapiskola igazgatója.

2011-ben azzal került be az országos sajtóba, hogy az elsők között vette fel a magyar állampolgárságot az egyszerűsített honosítást lehetővé tevő magyar törvény alapján. Önként jelentkezett a szlovák hatóságoknál, így szlovák útlevelét elvesztette, amit sikertelenül támadott meg az Alkotmánybíróságon.

Néhány évvel később antiszemita és gyűlölködő Facebook-posztjaival keltett figyelmet. „Nem kell jogásznak lenni ahhoz, hogy tudjuk, hazaárulásért kötél, jobb esetben golyó jár. Remélem ezek a cionista férgek ki fogják érdemelni!” – írta a Facebookon

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Magyar iskolák

SZMPSZ

Aktuális

Jelenleg a legolvasottabbak