Az ökoturizmus mekkája lehetne a Párizsi mocsarak, ha nem kellene folyamatosan a megmentéséért küzdeni

A Párizsi mocsarak Szlovákia legnagyobb kiterjedésű nádas területe. A keletkezésével kapcsolatban a Wikipedia szlovák nyelvű szócikke hibásan állapítja meg, hogy mesterséges képződményről van szó. Valójában az itteni lápos-mocsaras élőhely természetes képződmény, csak az évszázadok során a különféle beavatkozások következtében jelentősen megváltozott a vízháztartása.

Ugyancsak a Wikipedián szerepel az a forrásmegjelölés nélküli információ, miszerint egy bizonyos Pálffy gróf 1800-ban Párizsból hozatott egy mérnököt, akit azzal bízott meg, hogy hozzon létre Köbölkút és Kisújfalu határában egy mesterséges tavat (mocsarat). Állítólag innen ered a mocsár, valamint az itteni, Garamba ömlő patak elnevezése is.

Egy 1839-es beszámolóban (amelyre egy útikalauzban bukkantam rá) ugyanakkor az szerepel, hogy Pálffy József herceg valójában a mocsár lecsapolását finanszírozta. Az ehhez szükséges mesterséges csatornát 1819 és 1826 között alakították ki egy bizonyos mérnök (francia?) tervei alapján. A lecsapolt állóvíz helyét rétek, kaszálók vették át.

Az elmúlt kétszáz évben a Párizs-patak is több szabályozáson esett át. A múlt században árvízvédelmi töltést emeltek, és egy mellékcsatornát is kialakítottak a fölösleges víz elvezetésére. Ma már persze nem a túl sok víz, sokkal inkább a vízhiány okoz problémát.

1966 óta védett terület

A nagy mértékű beavatkozások ellenére a lápos-vizenyős élőhely egy része megmaradt. 1966 óta ez a 184 hektáros területet negyedik védettségi fokozatú Nemzeti Természetvédelmi Rezervátum, 1990-ben pedig bekerült a nemzetközi jelentőségű ramsari területek közé is. 2008-ban a Párizsi mocsarak és a szomszédos, a Párizs-patak allúviumának nevezett terület (összesen 376,58 hektár) „különleges madárvédelmi terület” státuszt kapott.

A Köbölkút, Kisújfalu és Kürt határában található Párizs-patak völgye tehát madárvédelmi és természetvédelmi szempontból is rendkívül értékes. Külföldi ornitológusok is rendszeresen végeznek itt megfigyeléseket, gyűrűznek meg ritka, védett madarakat. Az elmúlt fél évszázadban nagyjából 170 madárfaj előfordulását jegyezték fel a területen. A mocsarakban ezernél is több pár különféle nádi madár fészkel, a legértékesebbek közé tartozik a fülemülesitke, a kis vízicsibe, a böjti réce, a vörös gém vagy a nagy kócsag .

A fülemülesitke ráadásul egész Szlovákiában csak itt rak fészket, sőt egy olyan rovarféle is él a Párizsi mocsarakban, amelynek a létezését itt fedezték fel. Az addig ismeretlen hártyásszárnyú rovarfaj, a Gbelcia crassiceps Köbölkútról (jobban mondva Gbelce-ről) kapta a nevét.

Ez a rengeteg természeti érték, kuriózum sem volt azonban elegendő ahhoz, hogy megfelelően kezeljük és óvjuk ezt a Dél-Szlovákiában is ritkaságszámba menő, páratlan szépségű mocsárvilágot. Az utóbbi években többször is a kiszáradás fenyegette, jelenleg pedig két súlyos kór kínozza: a nádas túlburjánzása és az ezzel szorosan összefüggő iszaposodás. Persze mindkettőt mi, emberek okoztuk.

Náddzsungel

Régen a természet megoldotta egymaga a mocsarak „karbantartását”, mára viszont ezek a folyamatok az emberi beavatkozások következtében megszűntek. Amellett, hogy már évszázadokkal ezelőtt eltűntek a nádat legelő nagyobb állatok ebből a térségből, az utóbbi időben elmaradtak a rendszeres áradások is, amelyek természetes módon gyérítették a nádast.

„A vízjárás mára mesterségesen irányított folyamattá vált, a Párizsi mocsarak pedig nem más, mint egy körbe zsilipelt víztározó” – jellemzi az aktuális állapotokat Gugh János ornitológus, aki készséggel vezet be ennek a különleges világnak a rejtelmeibe. Azért éppen ő, mert már több éve a Szlovák Ornitológiai Társaság kezeli a területet, és felel a revitalizálásáért, valamint az élőhely-karbantartásért.

Miután az utóbbi időben megszűnt a víz természetes dinamikája, létfontosságúvá vált a nádas mesterséges ritkítása. Ennek elmaradása esetén a régi nád elfekszik, rohadni kezd, és a vizes élőhely eliszaposodását okozza. Az így keletkező biomassza amellett, hogy rontja a víz minőségét, végül teljesen feltöltheti a medreket, ami kiszáradáshoz vezet.

A következő stáció pedig az, hogy a nádas helyét fokozatosan ártéri erdő veszi át, így az itt élő vagy itt menedéket találó madaraknak, amelyek kifejezetten a nádas-mocsaras területeket kedvelik, megszűnik az élőhelyük. „Ha semmit sem teszünk, néhány év múlva rengeteg értékes madárfajjal lehet szegényebb ez a vidék” – figyelmeztet az ornitológus.

Hiába a magas védettségi szint, a szennyvíz továbbra is a mocsarakba ömlik

Persze a nád túlburjánzása is emberi tevékenység, pontosabban az iparosított mezőgazdaság eredménye. „Ami a Párizs-patakba kerül a környező szántóföldekről, vagyis ami nagyobb esőzések során lefolyik a völgybe a szántókról, azt a víz ide szállítja, és az itt is marad a mocsarakban” – ecseteli a túravezetőm.

A műtrágya és a különböző, mezőgazdaságban alkalmazott vegyszerek csak tovább serkentik a nád növekedését. A még több nád pedig tudjuk, hova vezet: iszaposodáshoz, végső soron a mocsaras élőhely megszűnéséhez.

Sajnos a szóban forgó természetvédelmi területet a mai napig sem övezik mindenhol úgynevezett ütközőzónák, amelyek éppen a szennyezés megfékezésére szolgálnának. Csak ott vannak ilyen sávok, ahol a természetvédőknek sikerült felvásárolniuk a szomszédos szántóföldeket.

További probléma, hogy a háztartások szennyvizének egy jelentős része még mindig a patakba ömlik, hiszen a környező falvakban továbbra sincs megoldva a csatornázás. A különféle szennyezések pedig felgyorsítják az eutrofizációt, amelynek lényege, hogy a foszfor- és nitrogénvegyületeknek köszönhetően túlszaporodó növények saját magukat pusztítják el.

„A növényi elszaporodás nagyobb léptékű pusztuláshoz, azaz oxigénhiányhoz vezet, melynek egyenes következménye az állatok pusztulása. A nagy mennyiségben rendelkezésre álló tápanyagokat olyan fitoplanktonikus szervezetek is felhasználhatják, melyek méreganyagokat termelnek. Ezek a mérgek bekerülhetnek a táplálékláncba, így más fajok pusztulását idézhetik elő” – olvasható a Wikipedia vonatkozó szócikkében. A hosszú távú eutrofizáció következtében tehát drasztikusan romlik a víz minősége, és elszegényedik a vízi élővilág.

Sokkal több vízfelület kell

Pedig a Párizsi mocsarak igazi madárparadicsom lehetne, ha az itt költő, vagy csak megpihenő madaraknak sokkal több nyílt vízfelület állna rendelkezésükre. Túravezetőm elmondása szerint az ideális állapot az lenne, ha a 184 hektáros terület 30 százaléka lenne nyílt vízfelület, jelenleg csupán 1-2 százaléka az.

A víz a madarak számára elsősorban táplálékforrás. Ha több a víz, több a hal, a kétéltű, a vízi rovar és a puhatestű. A bőség akár több százezer madarat is a térségbe vonzhat, ha azonban elapad a víz, vagy annyira romlik a minősége, hogy semmi sem marad meg benne, a szárnyasok is kénytelenek odébbállni.

A mocsarak, kanálisok teljes kiszáradására túravezetőm visszaemlékezése szerint még nem volt példa, de aszályok idején mindig aggasztóan alacsony a vízállás.

Korábban a vízhiány a mainál is sokkal drasztikusabb volt. Az utóbbi évek beavatkozásainak köszönhetően némileg javult a helyzet, egyre több nagyobb vízfelület, kanális tarkítja a nádast. Ez pedig javarészt egy olyan úszó masinának köszönhető, amely nádvágásra és medertisztításra, iszapszivattyúzásra is alkalmas. A Truxor típusú gépet a Szlovák Természetvédelmi Hivatal pár éve szerezte be.

Csak itt hallhatjuk a fülemülesitke énekét

A több hektárnyi területre kiterjedő nádritkítás és medertisztítás már a következő tavaszon éreztette jótékony hatását,