Példátlan sikert aratott Csehszlovákiában egy magyar vígjáték, pedig nem csak a Matica követelte a betiltását
Minden idők egyik legsikeresebb vígjátéka, a Hyppolit, a lakáj soha nem készült volna el egy csehszlovákiai német producer pénze nélkül. A film a szlovákiai mozikban óriási sikert aratott, ezzel pedig felkorbácsolta a hungarofób és antiszemita körök indulatait. A csehszlovák–magyar kulturális kapcsolatok egy elfeledett, de annál izgalmasabb epizódját elevenítjük fel.
Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!
1972-ben felújították és újra forgalmazták Magyarországon a Horthy-korszak egyik legsikeresebb filmjét, a Hyppolit, a lakájt. Az Urániában tartott díszelőadáson megjelent a film rendezője, Székely István is, akit 1931-ben Németországból csábítottak haza, hogy varázsoljon egy lehengerlő vígjátékot Zágon István be nem mutatott színdarabjából, Nóti Károly forgatókönyve alapján.
Elkészülte után negyven évvel más budapesti mozik is műsorra tűzték a filmet, és megint telt házakkal játszották. „A világ egyetlen más rendezője sem dicsekedhet ilyen sikerrel” – jegyezte meg Nemeskürty István, aki szerint a Hyppolit „sok későbbi magyar film alapképletét, alapreceptjét alakította ki, az utánzatoknál magasabb színvonalon”.
Helyreállította a magyar filmek becsületét
Az első világháború időszaka a magyar mozgófilm nagy korszakának tekinthető, az ezt követő politikai és gazdasági válság azonban a filmgyártásra is rányomta a bélyegét. Az 1920-as években a legnagyobb filmgyártó cégek sorra csődöltek be, a némafilmgyártás gyakorlatilag összeomlott.
Hogy a magyar filmipar kilábalhasson a válságból, elkerülhetetlen volt az állami beavatkozás. 1925-ben felállították a Magyar Filmipari Alapot, amely két évvel később felvásárolta és modernizálta a tönkrement Corvin filmgyárat. Ez utóbbi helyén jött létre 1928-ban a Hunnia.
A filmforgalmazóknak a nem magyar gyártású filmek után méterenként 20, majd 40 fillért kellett befizetniük a Filmipari Alap kasszájába. Ez évente több mint egymillió pengő bevételt jelentett, amit kizárólag a magyar filmgyártás, konkrétan a Hunnia támogatására fordított az állam. A hazai filmgyártást segítő további fontos intézkedés volt, hogy a mozik számára kötelezővé tették magyar filmek vetítését a műsoridő bizonyos százalékában.
Az évtized végén újabb komoly kihívásokkal kellett szembenéznie a magyarországi filmszakmának: a világgazdasági válsággal és a hangosfilm betörésével. A Hunnia filmgyárat 1931-re sikerült alkalmassá tenni a hangfelvételre, és rögtön le is forgatták az első magyar hangosfilmet. Ez a közhiedelemmel ellentétben nem a Hyppolit, a lakáj volt, hanem A kék bálvány, amely azonban nem aratott túl nagy sikert. A korabeli amerikai krimik gyenge utánzata a magyar közönség számára érdektelen volt, a film hamar a feledés homályába merült.
Az áttörésre azonban nem kellett sokat várni. Két hónappal később, 1931. november 27-én mutatták be Budapesten a Hunnia filmgyár második hangosfilmjét, a Hyppolit, a lakájt, ami az első próbálkozással szemben azonnal kirobbanó siker lett.
A digitálisan felújított változat előzetese
Miben rejlett ennek a páratlan sikernek a titka? Amellett, hogy vitán felül egy rendkívüli vígjátékról van szó, amelynek egy-egy poénja még ma, közel száz esztendő elteltével is betalál, talán a tipikusan magyar figurákat karikírozó, zseniális színészek, az ismerős miliő és a mérsékelt társadalomkritika, a sznob dzsentritársadalmat és az újgazdagokat egyaránt finoman kifigurázó attitűd együttes hatása volt az, ami tömegeket vonzott a mozikba.
És nem csupán néhány hétig, hiszen a magyarországi mozik még hónapok múlva is telt házzal játszották a Kabos Gyula által alakított Schneider, a csetlő-botló, tutyimutyi, de végül mégis diadalt arató kisember komikus történetét.
Az Ujság című napilap 1932 februári cikke szerint hónapok óta nem volt olyan külföldi mozifilm, amelyet a filmszínházak hosszabb ideig tudtak volna műsoron tartani, mint a Hyppolitot, ami a cikkíró szerint egyértelműen bizonyítja, hogy a magyar film végre felveheti a versenyt a külföldi alkotásokkal. „A Hyppolit egyszeriben helyreállította a magyar filmek becsületét” – teszi hozzá.
Romániában nem vetíthették
A Hyppolit, a lakáj producere egy csehországi filmforgalmazó cég tulajdonosa, a német Albert Samek volt. Ő állta a filmmel kapcsolatos összes kiadást, de csak azzal a feltétellel, hogy a megszabott büdzséhez mindenki szigorúan tartani fogja magát.
Érdekesség, hogy a filmnek a magyarral egy időben a német nyelvű változata is elkészült, tehát másik szereposztással újraforgatták. Ez a hangosfilmezés első éveiben, amikor még nem létezett szinkronizálás, bevett gyakorlat volt.
Az újraforgatás egyik célja nyilván az volt, hogy a Hyppolittal betörjenek az osztrák és a németországi piacra, még ha ez kezdetben bürokratikus akadályokba is ütközött. Meglepő módon azonban nem a fogadó ország részéről. A magyar hatóságok érthetetlen korlátozó rendelkezése tört borsot a külföldi producer orra alá.
Sameknek végül sikerült kijárnia, hogy felülbírálják a kivitelt tiltó intézkedést, aminek köszönhetően 1932 márciusától a filmet már Pozsonyban is vetíthették. Ezzel pedig kezdetét vette a Hyppolit második diadalútja – mégpedig Szlovákiában.
A várt németországi siker viszont elmaradt (a magyar változatot a berlini közönség is jobbnak ítélte a németnél), arról pedig nem találtunk információt, hogy Csehszlovákián kívül más szomszédos országban is műsorra tűzték volna a filmet az 1930-as években.
Ami biztos, hogy a román hatóságok lezárták a határsorompót a Hyppolit és más magyar sikerfilmek előtt. A Budapesti Hírlap 1932 júliusában arra panaszkodott, hogy „a lendülettel megindult magyar filmgyártásnak súlyos gondot okoznak az utódállamok, elsősorban Románia kultúrpolitikája, amely mereven elzárkózik attól, hogy magyar filmet beengedjen területére”.
A cikkíró szerint erre nincsen semmilyen észszerű magyarázat, hiszen sem a Hyppolitban, sem más határon túli vetítésre szánt magyar filmben nincs semmilyen „politikai motivum, de még valamely olyan rejtett célzás sem, amelybe irredenta propagandát magyarázhatnának”.
A végén keserűen jegyzi meg, hogy ez a merev elutasítás nem csupán a helyi magyar kisebbség, hanem „egyenesen a magyar filmgyártás ellen irányul”, hiszen annak fennmaradáshoz és fejlődéshez feltétlenül szükség lenne az utódállamok magyarul értő, fizető közönségére is.
Ennek tükrében jogos a feltételezés: az, hogy a Hyppolit, a lakájt Csehszlovákiában (pontosabban a szlovák országrészben és Kárpátalján) mindenféle korlátozás nélkül játszhatták a mozik, Samek prágai kapcsolatainak is köszönhető volt.
Volt, hogy csak egy nótát, volt, hogy egész jeleneteket kivágtak a cenzorok
Persze ahogy Magyarországon és Európa más országaiban, Csehszlovákiában is cenzúrázták a filmeket. A központi, prágai cenzori bizottság mellett egy ideig külön szlovák bizottság is működött. A cenzorok elvileg bármilyen film vetítését betilthatták, ha úgy ítélték meg, hogy az „ellenségesen viszonyul az államhoz”, de erre viszonylag ritkán került sor.
1928-ban összesen 2063 filmet cenzúráztak, ezek közül 55-nek tiltották be teljesen a vetítését. A legtöbb cenzúrázott filmből tehát „csak” jeleneteket vágtak ki, olyanokat, amelyek erkölcsi, esztétikai vagy politikai okból kifogásolhatóak voltak. A már megvásárolt külföldi sikerfilmek utólagos cenzúrázása vagy tiltása persze jelentős mértékben károsította a forgalmazókat és a mozitulajdonosokat.
A magyar filmeket rendszerint az irredentizmus népszerűsítése ürügyével cenzúrázták. Volt, hogy csak egy-egy dalt vagy nótát, volt, hogy egész jeleneteket kivágtak a cenzorok, például a budapesti, augusztus 20-ai ünnepségekről készült felvételeket. Az is előfordult, hogy az eltávolított jelenetek miatt a cselekmény összefüggéstelenné, a film élvezhetetlenné vált.
A központi prágai bizottság egyébként a magyar irredentizmussal nagyjából egy kalap alá vette a szlovák autonomizmus propagálását. A híradásokban még a szlovák címert sem volt szabad önállóan megjeleníteni, csak a csehszlovák állami címerrel együtt.
Persze nem csak magyar filmekre terjedt ki a cenzori bizottság ügybuzgalma. A kommunizmus népszerűsítése miatt betiltottak egy sor szovjet filmet (ezek vetítését Magyarországon is hasonló okból lehetetlenítették el), Hitler 1933-as hatalomra kerülése után pedig az addiginál is szigorúbb cenzúrát vezettek be a német filmekre.
