Beer Miklós nyugalmazott váci püspök: Jó lenne, ha ma is lennének prófétáink
Az egyháznak őszintébben kellene beszélnie, fel kellene emelnie a szavát, és közvetítenie kellene a tiszta jézusi üzenetet a világban lévő megosztottság kapcsán. A hallgatásra nincs mentség – mondja Beer Miklós nyugalmazott váci püspök.
Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!
Beer Miklós szerint nem tudunk racionális magyarázatot adni arra, miért ismétlődik meg újra és újra a káini tragédia, és hogy miért vakulunk el olyan könnyen. Nem járunk nyitott szemmel a világban, pedig jó lenne, ha legalább húsvét idején el tudnánk érni odáig, hogy meghallgassuk egymást, akár az ukrajnai orosz agresszióval kapcsolatban is, teszi hozzá.
A nyugalmazott váci püspökkel arról beszélgettünk,
- miért nem tudunk túllépni a megosztottságon,
- eljutnak-e a testvériségről szóló üzenetek az egyszerű hívekig,
- van-e mentsége az egyháznak az őszintétlenségre és a hallgatásra,
- hogy szükség van-e 21. századi prófétákra.
Egy évvel ezelőtt, a magyar országgyűlési választások után több interjúban is azt mondta, örül, hogy véget ért a kampány, és ideje előre nézni. Úgy érzi, hogy lenyugodtak a kedélyek?
Igen, kicsit lecsillapodtak a kedélyek, úgy érzékelem, hogy nincs állandó konfrontáció a pártok között. A magyar társadalom azonban továbbra is megosztott.
A megosztottság 2015 óta markáns, és nemcsak a magyar társadalomban, hanem egész Közép-Európában. Miért konzerválódott ez az állapot?
Sokat töprengek ezen. Ferenc pápa olyan sokszor beszél arról nagyon életszerű megnyilatkozásaiban, hogy a párbeszéd kultúráját kellene megtanulnunk. Magunkban kellene tisztáznunk, hogy nem lehet elvárni azt, hogy mindent ugyanúgy lássunk. Indulatok és előítéletek nélkül kell tudnunk beszélni a másikkal. Ez nagy feladatunk lenne, de egyelőre nem látom a jeleit, hogy ebbe az irányba mozdultunk volna el. Mindig újra kell kezdeni.
Én Nagymaroson élek, a Duna-kanyarban. Van itt egy kilátó, a Börzsöny egyik csúcsán, a Hegyes-tetőn. Ha valaki feljön ide, belátja az egész Duna-kanyart. Erre a kilátóra négy-öt út is vezet. Szép és idealisztikus kép számomra, hogy ha felérünk a kilátóra, elismerjük a másik útját, és megkérdezzük tőle, honnan jött, és mit látott. Errefelé kellene mennünk, az biztos.
Feltételes módot használt. Alkalmas a 21. század embere arra, hogy meghaladja a feltételes módokat?
Sokat gondolkodom ezen is. „Soha nem volt még” világban élünk, a technikai civilizáció és a kommunikációs lehetőségek egyfelől óriási lehetőséget kínálnak, másrészt viszont lebénítanak. Húsvét idején alkalmat kapunk arra, hogy változtassunk ezen a magatartáson.
Hogy komoly, őszinte elhatározással kinyissük a szívünket és a lelkünket. Hívő keresztény emberként csodálkozzunk rá arra, hogy az Úristen mindannyiunk üdvösségét akarja. Jézus mindnyájunkért halt meg a kereszten, és testvérként kell tekintenünk egymásra. S ha egyszer már idáig eljutottunk, akkor esélyünk van arra, hogy meg is hallgatjuk egymást, és gazdagodunk is egymásból.
Az elmúlt évek egyik bíztató jele Ferenc pápa vallásközi párbeszédben mutatott magatartása. Az egyik ilyen lépése az volt, mikor elment az Egyesült Arab Emírségekbe, Abu-Dzabiba, és közös nyilatkozatot adtak ki Ahmad et-Tajjeb szunnita muszlim vezetővel az egyetemes testvériségről. De járt Irakban és Kazahsztánban is – ezek nagyon szép bizonyítékai annak, hogy lehet járni a párbeszéd útján.
Ez eljut a vallási vezetőktől az egyszerű hívekhez? A szimbolikus békeaktus egy dolog, de nem ver gyökeret ott, ahol kellene.
Sajnos ehhez idő kell. Ezek az üzenetek nem automatikusan jutnak el a hívekhez, és ebben mindnyájunknak felelőssége van. A megbékélés nem tőlünk független feladat, mindannyiunknak feladata van ebben a saját környezetünkben. Keresnünk kell egymással a párbeszéd útját.
Ám mintha nem akarna mindenki megbékélni. Vegyük például a 2015-ös menekültválságot. Máté evangéliumának 25. fejezetében a jézusi tanítás egyértelmű: „Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek a világ kezdete óta számotokra elkészített országot. Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok.” Ehhez képest még egyházi emberek is arról beszéltek, hogy Jézus ezt nem úgy értette, ahogy azt mi gondoltuk. Mintha inkább a dühöt és a frusztrációt akarták volna megmagyarázni.
Igen, ez sajnos így van. Olyan könnyen megmagyarázzuk a bizonyítványunkat, pedig ez olyan egyértelmű. Jézus tanítását Máté evangéliumának 25. fejezetében nem lehet félreérteni. Ő azonosul minden rászoruló emberrel. Azonosul a menekülőkkel, és
