Napunk

Mokos Attila: Ha a színház dinoszaurusszá válik, az emberiségre is ez a sors vár

Fotó N - Tomáš Hrivňak
Fotó N – Tomáš Hrivňak

A Komáromi Jókai Színház színművészével a közösségi médiáról, kulturális igények nélküli emberiségről, díjakról, kiégésről, filmezésről és képlékeny állatokról beszélgettünk.

Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!

Mokos Attila, a Komáromi Jókai Színház színésze márciusban Jászai Mari-díjat kapott. Kollégái szerint már húsz éve meg kellett volna kapnia, de a színművészt ezt különösebben nem izgatja. Átélte a díjjal járó eufóriát, aztán visszatért a hétköznapokba.

A színház szerinte közösségi tér, és reménykedik benne, hogy mindig lesz egy réteg, melynek igénye van a közösségi létre. Pedig a világ átalakul, a közösségi média átformálja a valóságainkat. De ha a színház kihalásra ítélt dinoszaurusz, akkor az emberiség is az lesz.

Mokos Attilával arról beszélgettünk:

  • van-e még helye a színháznak a 21. század digitális világában,
  • megöli-e a színészt, ha díjat kap,
  • hogyan menekült meg a kiégéstől,
  • a dráma vagy a vígjáték viseli-e meg jobban az embert,
  • s hogy mennyire nehéz színészként a spektrum minden részében egyszerre jelen lenni.

Van Instagramja?

Nincs.

És TikTokja?

Az sincs.

Akkor hogyan kaphat díjat a mai világban? Pláne Jászai Mari-díjat?

Ez feltétel hozzá?

A szórakoztatóipari díjakhoz mindenképpen. 

A színház nem egészen egyértelműen szórakoztatóipar.

Így gondolja a közönség is?

Azt tőlük kell megkérdezni.

Látja őket a színpadról.

A színész nem néz ki a mágikus negyedik falra. Nem lesem a nézőket.

S a visszajelzések nem erről szólnak? Hogy a színházművészet egy 21. századi dinoszaurusz.

Kihalófélben lévő történet?

Foto N – Tomáš Hrivňak

Ahogy az újságírás. 

Az újságírásnak van elektronikus alternatívája. Lehet, hogy a színháznak is lesz. A filmművészetben már vannak olyan technikák, ahol nem használnak színészeket, számítógépes színészet történik. Lehet, hogy majd a 23. században, vagy a fene tudja mikor  ez tény lesz, és nem lesz szükség színészekre.

Ha kulturális értelemben dinoszauruszokká válunk, az emberiség is dinoszaurusz lesz velünk együtt. Az emberiség jövője kultúra nélkül nagyon furcsa jövő, ezt nem szeretném megérni.

Pedig mintha erre tartana a világ. Átalakulna. Vagy ezt nem így érzékeli?

Lendületben van és formálódik a társadalom és az emberiség is. Dinamikusan fejlődik, szerintem inkább rossz irányba, mint jóba. Nem születnek meg az emberi kapcsolatok, kihalófélben van a közösségi lét – ha már dinoszauruszokról beszélünk. Épp ezért gondolom, hogy a színháznak kulturális és közösségi találkozóhelyként egyre nagyobb a jelentősége. Próbálok bízni benne, hogy mindig lesz az emberiségnek egy olyan rétege, melynek szüksége van emberi kapcsolatokra.

A TikTok, a Facebook és a többi elszemélytelenít mindent. S szerintem pont fordítva lesz: a közösségi élmény iránti éhség győzni fog, hiszen nem lehet a nappaliban, vagy a konyhaasztal mellett egy képernyőbe bámulva leélni az életet. Letisztul ez az őrület, és egyre nagyobb igény lesz a személyes találkozásra. A színház ennek a terepe lehet.

A fiatalok manapság már az online influenszerek videóiba is beletekernek, mert unják, túl lassú.  

Én pedig őskövület vagyok ehhez, és nem is vonz igazán. Hallottam azt a szót, hogy influenszer, de nem értem pontosan, mit jelent, mi motiválja őket, mi a háttere a dolognak. Ez számomra idegen terület.

Ők csinálják manapság a műsort a fiataloknak, akik nem rohannak a színházba. Erre kell reagálnia valahogy egy színésznek?

Nem tudom, hogy kéne reagálnia.

Mintha erre senki sem tudna jól reagálni. De a színháznak nem kéne? Hiszen a színház korlenyomat. 

Igen. Engem zavar, hogy mindenki a telefonjába bújik, eltűnnek a személyes kapcsolatok, nem nézünk egymás szemébe. Impulzust kell kapnunk egymástól, de ha ez az impulzus elektronikusan indul, az számomra érdektelen. Nem tudok vele mit kezdeni. A színház közösségi műfaj, mindig az lesz, ehhez ragaszkodom.

Foto N – Tomáš Hrivňak

Mit jelent a Jászai Mari-díj egy színész életében?

Mindenki egyénileg éli meg. Elismerés, jóleső érzés. Egyénfüggő, hogy kezeli az ember a díjait. Ha ez visszajelzés, az azt jelenti, hogy jó irányba, jó energiákkal mozogtam. Próbálok továbbra is eszerint működni, csinálni a színházat.

Egy színész kollégája azt mondta nekem, hogy már húsz éve meg kellett volna kapnia ezt a díjat.

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Komáromi Jókai Színház

Színház

Interjúk és podcastok

Jelenleg a legolvasottabbak