Napunk

Simon: Nem kaptunk korrekt ajánlatot. Sólymos: A Magyar Fórum nem akart megegyezni

Gál Zsolt, Simon Zsolt és Bindics László. Fotó - Napunk
Gál Zsolt, Simon Zsolt és Bindics László. Fotó – Napunk

Megint lezárták a tárgyalásokat Simon Zsolték a Szövetséggel a közös magyar választási listáról. A névről már megegyeztek, most a képviselőjelölti helyek leosztása bizonyult túl rágós falatnak.

Köszönjük, hogy olvasod a cikkeinket. A Napunk csak úgy tud fennmaradni, ha az olvasói előfizetik. Kérjük, támogasd a szerkesztőség munkáját. További cikkeinkért, illetve rövidhírekért látogass el a főoldalunkra is.

Nem lesz Szövetség–Magyar Fórum nevű választási lista a szeptember 30-i előrehozott választásokon. Simon Zsolt, a Magyar Fórum elnöke kijelentette, pártja nem folytatja a tárgyalásokat a közös választási indulásról a három elődpártból (MKP, Híd, Összefogás) másfél évvel ezelőtt létrejött Szövetséggel.

Simon elsősorban azzal magyarázta a döntést, hogy nem tudtak megegyezni a helyek leosztásáról a választási listán. Míg a Magyar Fórumnak az volt az elképzelése, hogy kapjanak négy helyet az első tizenötből, a Szövetség egy helyet ajánlott nekik az első tizenötben. Simon szerint ez nem volt korrekt ajánlat, mert a két párt szerinte közösen indulva 15 képviselői helyet szerezhetne, a Magyar Fórumnak pedig az a célja, hogy új arcokat hozzon a politikába.

Simon azt is elmondta, a tárgyalások kudarcának másik oka, hogy a Szövetség szerinte radikalizálódik és következetlenül kommunikál fontos kérdésekben.

A Szövetség úgy reagált, ők nyitottak a további egyeztetésekre, de szerintük Simonban nem volt meg az őszinte szándék arra, hogy megegyezzenek.

Választási valcer

A két párt közötti tárgyalások még január elején kezdődtek, amikor a Magyar Fórum megszólította a Szövetséget, hogy állítsanak közös, magyar listát az előrehozott választásokra. A tárgyalások első sorozata azon akadt meg, hogy Simonék vagy egy harmadik, választási párt formájában képzelték el az együttműködést, vagy azt a feltételt támasztották, hogy a Szövetség vegye fel a nevébe a Magyar Fórum nevét. Vagyis a közös párt neve Szövetség–Magyar Fórum lett volna. Ezt a Szövetség először elutasította.

A kérdést a Szövetség Híd-platformja vetette fel újra azzal, hogy engedményt tett Simonéknak. A hidasok jelezték, elfogadható lenne számukra a párt átnevezése. Egy héttel ezelőtt pedig a Szövetség országos elnöksége is elfogadta, hogy a választásokra módosítsák a párt nevét úgy, hogy abban a Magyar Fórum is szerepeljen.

Ezt követően találkoztak ismét a Szövetség és a Magyar Fórum politikusai, ám az egyeztetés ismét kudarcba fulladt.

Négy helyet kértek, egyet kaptak

A két párt delegációja pénteken találkozott egymással, és Simon szerint csak a Híd-platform kínált fel nekik egy helyet az első tizenötben, a hetediket. Ezenkívül a 16., a 23. és 24. helyet kaphatta volna még a Magyar Fórum. „Az MKP-platform viszont abszolút kizárja az együttműködést a Magyar Fórummal, ők nem akarnak semmit adni” – mondta Simon.

A Szövetség 150-es listáját egyébként a következő módon osztották le az elődpártok: 75 hely jár az MKP-nak, 45 a Hídnak, 30 az Összefogásnak. Az első tizenötben 6 helye van az MKP-nak, 5 a Hídnak és 4 az Összefogásnak.

Simonék egyébként nyitottak arra, ha valaki át akarna jönni a Szövetségből hozzájuk. Közben viszont szlovák pártokkal is tárgyalni fognak.

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Magyar Fórum

Mózes Szabolcs

Simon Zsolt

Sólymos László

Szövetség

Választások 2023

Aktuális

Jelenleg a legolvasottabbak

Percről percre

Hatályba lépett az Egyesült Államok fizetésképtelenségének elkerülését lehetővé tevő törvény, miután Joe Biden a kongresszusi elfogadás után aláírta dokumentumot. Az elnök a törvény aláírása alkalmából kiadott közleményben hangsúlyozza, hogy annak nyomán 2025. január 1-ig felfüggesztik az amerikai államadósság felső korlátját, és 2025. január 2-án automatikusan az akkori államadósság válik a törvényben megállapított felső eladósodottsági plafonná.

Robert Fico kijelentette, hogy tiszteli Gautam A. Rana amerikai nagykövetet, ezért részt vesz a június 8-i fogadáson, amelyet a nagykövetség a függetlenség napja alkalmából rendez, és amelyre a Smer elnökét is meghívták.

Svédország még a júliusi csúcstalálkozó előtt csatlakozhat a NATO-hoz, mondta Jens Stoltenberg főtitkár, miután találkozott Recep Tayyip Erdogan török elnökkel. A következő találkozó Svédország, Ankara és a NATO között egy hét valósul meg. (reuters)

Egy 67 éves férfi vesztette életét abban a lakástűzben, ami ma délelőtt ütött ki Kassán, a két sérültet, egy 28 és egy 60 éves férfit eszméletlenül szállítottak kórházba. (tasr)