Napunk

Őszre készülhet el a városi iparcsarnok Füleken

Fotó - Schnelczer Zoltán
Fotó – Schnelczer Zoltán

Fülek városa mindig is híres volt az iparáról, a helyi önkormányzat pedig e hagyományok jegyében döntött úgy, hogy önerőből épít egy ipari csarnokot. A projektet a globális pandémia, majd az elszabaduló infláció is hátráltatták, a tervek szerint azonban ősszel sikerül majd átadni. Agócs Attila polgármester szerint a beruházás azt akarja bizonyítani, hogy lehet és kell azon dolgozni, hogy új életre kapjon a város.

Köszönjük, hogy olvasod a cikkeinket. A Napunk csak úgy tud fennmaradni, ha az olvasói előfizetik. Kérjük, támogasd a szerkesztőség munkáját. További cikkeinkért, illetve rövidhírekért látogass el a főoldalunkra is.

Fülek mindig is egy jelentős ipari központ volt, a huszadik század elején rakták le a városban a zománcgyár alapkövét, ami az egyik első „ipari park” volt a mai Nógrád területén. Ma több vállalkozás is működik a gyártelep területén, mely fénykorában Kovosmalt néven több mint 3400 embernek adott munkát.

A régi zománcgyár helyén ma a kályhákat gyártó Thorma cég, a karavánok belső felszerelését gyártó és összerakó Dometic vállalat, valamint az Ekoltech bútorgyártó cég működik. Az ipari park jelenleg több mint ezer főt foglalkoztat. Ezek mellé próbál beszállni a füleki önkormányzat egy kisebb volumenű, de mégis jelentős saját fejlesztéssel.

Öt éve kezdődött a munka

Agócs Attila, Fülek polgármestere a Napunknak elmondta, hogy az iparcsarnok építésének gondolata először öt éve merült fel a város vezetésében. A beruházás kerete egy új típusú INTERREG projekt volt, melynek célja a foglalkoztatás növelése a régióban. A polgármester szerint jelenleg három ilyen akcióterv van érvényben: az ipolyhídvégi Ipoly-híd, az ipolyvarbói Ipoly-híd és a készülő füleki csarnok. Az első keretösszeg 2,1 millió euró volt, és egy 2000 négyzetméteres csarnok, valamint egy adminisztratív épület felhúzásával számolt a volt Kovosmalt területén.

Sajnos azonban a világjárvány, valamint az építőanyagok árának elszabadulása következtében az eredetileg tervezett ár helyett 2021-re már 4,1 millióval kellett számolni. Ebből 2,1 milliót a csarnok építéséről szóló INTERREG projektből fedeztek, a maradék 2 millió euróra pedig hitelt vett fel a város, melynek tervezett lejárati ideje 30 év. A város terve az, hogy a hitel éves törlesztő részleteit a csarnokba érkező befektetőktől származó bérleti díjakból fedezi majd, előzetesen minimálisan 70 ezer eurós bérleti díjjal számoltak.

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Agócs Attila

Fülek

Gazdaság

Ipar

Aktuális

Jelenleg a legolvasottabbak

Percről percre

Szlovákia a jövőben együttműködik majd Franciaországgal a nukleáris üzemanyag-ellátás diverzifikálásában. Ez a kötelezettségvállalás az egyik legfontosabb eleme annak az egyetértési nyilatkozatnak, amelyet a Szlovák Villamos Művek és a francia Framatome írt alá Emmanuel Macron látogatása során. (tasr)

Folytatódott a török líra vesszőfutása, és a dollárral szemben újabb történelmi mélypontra gyengült. A délutáni órákban egy dollár 20,75 lírát ért, ami 1,6 százalékos napi gyengülés. Idén a líra 10 százalékkal gyengült, 2021 májusa óta pedig értékének 144 százalékát vesztette el a dollárral szemben. (mti)