Régebben a víz ellen küzdöttünk, ma már a vízért kell. A somorjai DunaVit természetvédői szerint szárad ki a Csallóköz

A természetből meríthetünk, el is vehetünk, ha tudunk és akarunk is visszaadni – szól a DunaVit mottója. A társulást néhány lelkes természetbarát alakította három éve, hogy magyarul is propagálják a csallóközi természeti kincsek megóvását, és különféle projektekkel lépésről lépésre visszaállítsák a felső-csallóközi kultúrtáj sokszínűségét.

Bár a helyi lakosok sok mindenben támogatják, segítik őket, gyakran találkoznak azzal is, hogy a rövid távú, önös érdekek még mindig felülírják a természetvédelmi szempontokat, az állami hatóságok pedig nem fordítanak kellő figyelmet a már meglévő előírások betartatására. Ennek ellenére töretlen lelkesedéssel folytatják a munkát, mert meggyőződésük, hogy igenis létezhet kielégítő, harmonikus kapcsolat a természet és az ember között.

Az interjúban szó lesz arról is:

• mit tekintenek az eddigi tevékenységük legfontosabb eredményének;
• hogyan szárad ki a Csallóköz, és miért tehetetlenek sok esetben az állami természetvédelmi hatóságok is;
• hogyan politizálódik át a Duna Menti Nemzeti Park ügye;
• és hogy a súlyosbodó klímaválság ellenére még mindig van remény.

---

Mióta működik a DunaVit? Hány tagja van?

Fodor Péter (FP): 2020 novemberében jegyezték be mint polgári társulást, Tóth Lacival és Mészáros Csabával alapítottuk. Később csatlakozott hozzánk Radočák Tamás.

Kevesebb mint húsz hivatalos tagja van a szervezetnek, de a különféle akcióinkba, például a faültetésekbe vagy a madárodú-programba gyakran több tucat önkéntes is bekapcsolódik.

Tóth László (TL): Az ötlet 2020 nyarán született meg, amikor lefordítottam magyarra a Pozsonyi Regionális Természetvédelmi Társulás (BROZ) petícióját, amelyet a szárazföldi Duna-delta megóvása érdekében indítottak. Ennek a petíciónak a szomorú tanulsága az volt, hogy sokkal többen kapcsolódtak be Szlovákia más részeiből, mint a Csallóközből. Igazából ekkor tudatosult bennünk, hogy nincs olyan szervezet, amely a csallóközi magyarságot képviselné a természetvédelem terén.

Mit tartotok a társulat eddigi legfontosabb eredményének?

TL: Én a „beszántott mezei utak revitalizációja“ projektre vagyok a legbüszkébb. Ennek keretében felújítottunk három, összesen 2,2 km hosszú mezei utat, amelyeket egy dán mezőgazdasági nagyvállalkozó korábban beszántott. Sikerült vele megegyezni, így a közeljövőben több ilyen útszakaszt is revitalizálunk, vagyis egyfajta „biokorridort”, zöld folyosót alakítunk ki az utak fásítása által.

5–6 méter széles, rét jellegű sávokról van szó, amelyek szélére gyümölcsfákat ültetünk. Ezáltal nem csupán a madaraknak, rovaroknak és más élőlényeknek kedvezünk, hanem hozzájárulunk a talajvédelemhez és a víz megtartásához is. Térségünkben évtizedek óta nem ültettek ki gyümölcsfákat az utak mentén, mi szerettük volna feltámasztani ezt a gyakorlatot. A faültetés és -gondozás mellett rendszeres kaszálással is rendben tartjuk a területet.

FP: Az igazi munka egyébként a fák kiültetése után kezdődik, hiszen a csemetéket rendszeresen locsolni kell, a területet pedig karbantartani.

TL: Nagy eredmény, hogy az elképesztő aszályok ellenére a kiültetett fáink több mint kétharmada megmaradt, a rendszeres öntözésnek hála. A célunk most a kiveszett fák pótlása, illetve a sűrítés is. Ehhez szükség lesz egy utánfutóra és egy tartályra, hogy legalább ezzel megkönnyítsük a saját dolgunkat. Korábban az öntözést kézzel, 20 literes kannákból oldottuk meg, de azért sokszor segítettek ismerősök, sőt a tűzoltók is.

FP: Egyébként az utóbbi időszak egyik legnagyszabásúbb projektje az egykori Barcs folyó feltérképezése, majd bemutatása volt egy kiállítás keretében, illetve egy naptárt is kiadtunk a témában. Ezt a projektet folytatni is szeretnénk a jövőben, a Barcs egyes szakaszain tanösvényt alakítanánk ki.

Egy rég kiszáradt folyóról van szó. Arra már semmi esély sincs, hogy visszatérjen valamilyen szinten a víz az egykori folyómederbe?

FP: Egyes folyószakaszok helyén ma már szántóföld található, ezeket már nincs esély revitalizálni. Más szakaszokat benőtt az erdő, de van olyan része is, ahol megmaradt a nádas. Az egykori folyómeder kis része ma kanális, ezekben van víz.

TL: A régi térképek, források alapján kiszámítottuk, hogy nagyjából 64 km lehetett a folyómeder hossza, és Somorjától húzódott az egyházkarcsai mocsárvilágig. Ennek ma már csak az elenyésző részében, talán másfél–két kilométer hosszan van ténylegesen víz, az említett kanálisokban. Az eredeti meder nagy része megmaradt, de ki van száradva.

Ez a Duna mellékága volt?

TL: Ez egy úgynevezett középág volt, ami a Csallóközt szelte ketté, és nagyon sok mellékágat táplálhatott vízzel, emellett maga a Barcs is több szakaszon szerteágazott. Gúthori Földes Gyula írta a 19. század végén a Felső-Csallóköz árvédekezésének története című könyvében, hogy az előző században még malom is állt a Barcs folyón. Tehát biztos, hogy a 18. században még élt a folyó, és időszakosan még a 20. század 50-es, 60-as éveiben is előfordult a régi mederben víz. Ez az állapot olyan lehetett, mint amit ma láthatunk például a lúcsi kataszterben – gyönyörű holtágak, nádasokkal, füzesekkel.

A Felső-Csallóközből mára ezek szinte teljesen eltűntek, és az i-re a pontot a bősi vízerőmű megépítése tette fel. Somorja környékén átlagosan 2–2,5 métert csökkent a talajvíz szintje, emellett pedig a folyó dinamikája is megszűnt, ami padlóra küldte a Duna még megmaradt ágrendszerét. A talajvíz apadása és a rendszeres áradások elmaradása miatt a holtágakban, illetve a szántóföldeken található talajmélyedésekben sem tör már fel a víz tavasszal vagy nyáron. Ma tehát a táj kiszáradásának lehetünk tanúi, a szemünk előtt zajló tragédia leginkább a nyári aszályok idején mutatkozik meg.

FP: A 20. század közepén a Barcs medrében is azért lehetett még helyenként víz, mert bár akkor már nem volt kapcsolata a Duna főágával, de áradások idején vagy nagyobb esőzések után feltöltődhettek a folyómeder egyes szakaszai.

Ha már szóba került a bősi vízerőmű, beszélni kell a mesterséges árasztásokról is, amelyeket a vízhiány mérséklésére vezettek be. Andrej Somora, a Duna Menti Ligeterdők Tájvédelmi Körzet munkatársa szerint viszont a szimulált árasztásoknak a jelenlegi formájukban csak papíron van hatásuk. Ahhoz, hogy tényleges hatást fejtsenek ki, legalább 120 köbméter vizet kellene másodpercenként az ágrendszerbe bocsátani, 14–17 napon keresztül. Tavaly a tavaszi-nyári mesterséges árasztások „csúcsideje” alatt 90 köbmétert eresztettek át másodpercenként, két vagy három napig. Azt lehet tudni, hogy idén mi várható? 

TL: Amit jelenleg mesterséges árasztásnak neveznek, az valóban csak formalitás, mert nem eresztenek át elég vizet Doborgaznál, és így nem elég dinamikus a szimulált áradás. Ezt egyébként nem csak a civil természetvédők gondolják így. Az állami természetvédelmi hatóságok, a vízgazdálkodási vállalat kutatóintézete, Somorja városa és még jó pár csallóközi község is amellett van, hogy több vizet engedjenek az ágrendszerbe. Az, hogy a nagyobb mennyiségű vízzel való árasztás legalább három hétig tartson, a halak ívása szempontjából is nagyon fontos lenne.

Két-három hete zajlott le az a találkozó a Vízgazdálkodási Építő Vállalat székhelyén, melynek témája az erőmű új üzemeltetési rendtartása volt. A vállalat aktuális javaslatában kettő helyett három nap szerepel, vagyis három hét helyett három napig engednék a legmagasabb vízmennyiséget, ami persze továbbra is csak 90 köbméter/másodperc. Vicc az egész. Most az energetikai válsággal indokolják, hogy miért nem valósítható meg a természetvédők követelése – ha több víz jut az ágrendszerbe, akkor kevesebb víz jut az erőmű turbináira.

Ez a huzavona már több mint tíz éve tart. Egyszer az ártérben álló építményeket hozzák fel kifogásként, most az energiaválságot. De aki illegálisan, vagy nem az építési engedélynek megfelelően húzta fel a nyaralóját az ártérben, az milyen alapon perelhetné az államot, vagy nyújthatna be kárigényt?

El tudjuk képzelni, hogy bizonyos érdekcsoportok is nyomást gyakorolnak a döntéshozókra, például az úrbéres társulatok, de a vízgazdálkodási vállalat munkatársai között is lehetnek nyaralótulajdonosok. Egyeseknek például csak az számít, hogy egész évben száraz maradjon az az útvonal, amin közlekedni szoktak.