Ki volt a rejtőzködő fotós, aki különös érzékenységgel dokumentálta a füleki és a losonci ötvenes éveket?

Egyedülálló, páratlan, megdöbbentően jó – ezekkel szavakkal jellemezte egy kilenc évvel ezelőtt a 444-en megjelent cikk Vajszada Károly fényképészt, akinek a neve addig jóformán ismeretlen volt.

Vajszada hagyatékát nem sokkal korábban digitalizálta és hozta nyilvánosságra a Fortepan online fotóarchívum. Ez volt a 444-es cikk apropója, és az abban írtak egyáltalán nem tűnnek túlzásnak: a festőművész végzettségű Vajszada Károly egészen kivételes fényképeket készített az ötvenes évek végén Füleken és Losoncon.

Lányok rohannak egy esernyő alá bújva a szakadó esőben. Egy idős asszony almát árul a piacon. Egy másik fát aprít az utcán. Gyerekek sarat dagasztanak, vasat gyűjtenek, játszanak. Munkások árkot ásnak. Két bácsi kereket cserél a traktoron – ilyen és ehhez hasonló hétköznapi jelenetek láthatók Vajszada fotóin.

De mitől ilyen nagyszerűek ezek a képek, és miért volt ismeretlen Vajszada Károly neve, amíg fel nem kerültek a képei a Fortepanra?

A lírai dokumentátor

Érzelmes – mondja Tamási Miklós, a Fortepan alapítója és szerkesztője a Napunknak, amikor azt kérjük, jellemezze egy szóval Vajszada Károly fotóst. Tamási szerint Vajszada „táncol a dokumentarista és a fotóművész között, egy lírai dokumentátor”.

Ugyanakkor Tamási úgy gondolja, Vajszada valószínűleg inkább grafikusként és festőként tekintett magára, a fényképezés valamiféle mellékszál lehetett az életében. A fotóinak jelentős része tájkép, amiken érezhető, hogy egy festőművész szemével fotózott – mondja Tamási, aki ezekből a tájképekből csak párat válogatott be a Fortepan gyűjteményébe, inkább az utcai képekre helyezte a hangsúlyt.

Az amatőr fotóst a hivatásos fotóstól az szokta megkülönböztetni, hogy az amatőr fotós jellemzően a saját családját, baráti körét, életterét fotózza, vagy utazásai során a világot. Idegen embereket fotózni egész más megközelítést jelent, amit fotósként meglépni nagy dolog – magyarázza Tamási.

A Fortepan alapítója külön kiemeli, hogy Vajszadának különös érzéke volt a gyerekek fotózásához. Gyerekeket fényképezni nagyon nehéz úgy, hogy az ne „majomkodás és színjáték legyen”, és ő ebben egész jó volt – mondja Tamási. „Úgy van jelen, hogy nincs jelen” – teszi hozzá.

Minden településről kellene egy ilyen fotós

A Fortepan szemszögéből azért is különösen érdekesek és értékesek Vajszada füleki és losonci fotói, mert ez a környék viszonylag „alulfotózott”. A Fortepanhoz leginkább Budapesthez kötődő emberek hagyatékai jutnak el, akik Budapestről nézték a világot. „Mindig nagy öröm, ha olyan hagyaték esik be, ami a sokféle Magyarországról szól, még akkor is, ha Vajszada képei már a csehszlovák időszakban készültek, hiszen így is van közünk ehhez a vidékhez.”

Vajszada itt készült fotói nagyon életközeliek, életszagúak. „Minden líraiságuk ellenére ezek bizonyos értelemben szociofotók, amik sokkal többet mesélnek Fülek, Losonc és a környék életéről, mint a korabeli sajtófotók” – fogalmaz Tamási. „Bár minden településről lennének ilyen szerzőink”.

A rejtőzködő ember

Tamási úgy látja, hogy Vajszada magányos ember lehetett,