Napunk

A gömöri kamerabeszerzések ügyében heteken belül ítéletet mond a bíró, egy cégvezető már megkapta a büntetését

Illusztrációs felvétel. Fotó - TASR
Illusztrációs felvétel. Fotó – TASR

Folytatódott a bazini Specializált Büntetőbíróságon a közbeszerzések manipulálásával, költségvetési csalással és az Európai Unió megkárosításával vádolt volt és jelenlegi polgármesterek, illetve két cégvezető ügyében indított per tárgyalása, a speciális ügyész ma ismertette, milyen büntetést javasol.

Emlékeztetőül: több mint hét évvel ezelőtti ügyről van szó, melynek során a rimaszombati járásbeli Balogfala, Darnya, Détér, Dobóca, Hanva, Lénártfalva, Serke, Simonyi és Tajti községek bekapcsolódtak egy uniós pályázatba. Digitális kamerarendszer kiépítésére pályáztak sikeresen, a pályázat lényege az volt, hogy a községeknek nem kellett önrészt fizetniük a projekt megvalósításához. Valamennyi község pályázata pozitív elbírálását kapott, így 2015-ben közbeszerzési pályázatot hirdettek.

A közbeszerzési pályázat lebonyolítását minden községben a Peter Karsay vezette TEAM AGRO cég végezte, és minden községben a rimaszombati Patrol & Guard nyert, így a cég építhette ki a digitális kamerarendszereket. A közbeszerzési csalásokat nagy valószínűség szerint véletlenül fedezhette fel az Állami Számvevőszék (NKÚ), mely több településen könyvvizsgálatott végzett, a hivatal hívta fel az ügyészség figyelmét a közbeszerzések manipulációjának gyanújára.

A kilenc település közbeszerzési eljárására két-két azonos cég jelentkezett, az ajánlatok elbírálása során minden alkalommal azt a céget zárták ki, amelyik kedvezőbb áron építette volna ki a kamerarendszert. A két cég ajánlata között óriási volt a különbség, nem egy alkalommal a Patrol & Guard közel dupla áras ajánlata nyert. A pályázatok részleteiről, illetve az egyes ajánlatokról itt olvashatnak bővebben.

Cikkünkből kiderül:

  • milyen büntetést javasolt a speciális ügyész azoknak a vádlottaknak, akik a tegnapi tárgyalás kezdetén bűnösnek vallották magukat,
  • mikor kerül sor annak a két vádlottnak a meghallgatására, akik vallomást szeretnének tenni és ártatlannak tartják magukat,
  • milyen büntetést kapott a közbeszerzések manipulálásával, a költségvetési csalással és az Európai Unió megkárosításával vádolt Nagy Attila, a Patrol & Guard cég tulajdonosa.

Bűnösnek vallották magukat

A csütörtöki tárgyalás során Peter Karsay és további hét gömöri település jelenlegi és volt polgármestere bűnösnek vallotta magát a Specializált Bíróság bírója előtt, holott korábban azt állították, nem követtek el csalást és megvezették őket.

A speciális ügyész tekintettel arra, hogy bűnösnek vallották magukat – ez enyhítő körülménynek számít – a következő büntetés kiszabását kérte a vádlottakra. Peter Karsayra három év börtönbüntetést négy évre felfüggesztve, továbbá 20 ezer eurós pénzbüntetést. Ha a vádlott ezt elmulasztja befizetni, kétéves letöltendő szabadságvesztés vár rá. Négy évre eltiltaná a közbeszerzési eljárásokban való részvételtől is.

Vincze Endrére, Darnya polgármesterére, Gotlíbet Annamáriára, Dobóca korábbi polgármesterére, Gál Istvánra, Simonyi polgármesterére és Molnár Gyulára, Tajti korábbi polgármesterére azonos büntetést kért a speciális ügyész. Mind a négyüknek

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Bíróság

Gömör

Polgármester

Rimaszombat

Aktuális

Jelenleg a legolvasottabbak