Napunk

Bűnösnek vallotta magát hét gömöri polgármester a kamerabeszerzések ügyében

Illusztrációs felvétel. Fotó N - Tomáš Benedikovič
Illusztrációs felvétel. Fotó N – Tomáš Benedikovič

Ma délelőtt elkezdődött a bazini Specializált Büntetőbíróságon a kilenc jelenlegi és volt rimaszombati járásbeli polgármesterrel, illetve két cégvezetővel szemben indított per tárgyalása. A vádlottakat egyebek mellett közbeszerzések manipulálásával, költségvetési csalással és az Európai Unió megkárosításával vádolja az ügyészség. A költségvetési csalás kapcsán „jelentős kár” okozásáról tesz említést a vádirat, ami öttől tizenkét évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, ez a legsúlyosabb tétel a vádiratban.

Az ügy több mint hat évvel ezelőtt indult, ennyi időre volt szüksége a rendőrségnek és az ügyészségnek ahhoz, hogy bíróság elé állítsák a komoly összegek elcsalásával vádolt polgármestereket és a vád szerint a kamerabeszerzésekkel ügyeskedő cégvezetőket.

2016. szeptember 7-én a Rimaszombati járás több településen nagyszabású razziát tartott a rendőrség. A Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) munkatársai azonos időpontban több helyszínen kopogtattak. Balogfala, Darnya, Détér, Dobóca, Hanva, Lénártfalva, Serke, Simonyi és Tajti községek polgármestereit és néhány képviselőjét keresték a rendőrök, számos településen házkutatást tartottak önkormányzati és más épületekben.

A kilenc gömöri falu mindegyike sikeresen pályázott digitális kamerarendszer kiépítésére. Az uniós pályázatot az Agrárkifizető Ügynökség (PPA) bonyolította le. 2015-ben mind a kilenc falu közbeszerzési pályázatot hirdetett a digitális kamerarendszer kiépítésére. A közbeszerzési eljárás lebonyolításával az összes érintett község ugyanazt az Érsekújvárban bejegyzett céget bízta meg. Mind a kilenc faluban ugyanaz a kivitelező, a rimaszombati Patrol & Guard nyerte el a megbízást.

A különleges ügyészség tavaly november 7-én 12 személy ellen 28 esetben elkövetett közbeszerzési és árverési csalás, valamint más bűncselekmények kapcsán tett vádemelési javaslatot. Az első tárgyalást 2023. január 23-ra és 24-re tűzte ki a bíró, azonban ezeket a napokat később törölték. Hasonlóan törölték a februári tárgyalási napokat is.

Időközben a specializált bíróság arról tájékoztatta portálunkat,

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Bíróság

Gömör

Rimaszombat

Aktuális

Jelenleg a legolvasottabbak