A Kokainmedve forgatókönyvét mintha már a forgatás első napján megette volna a medve – maradt a dadaizmus (filmajánló)

A Kokainmedve nem azért jó film, mert van benne egy kokainfüggő medve. A Kokainmedve azért jó film, mert meg sem próbálja magát komolyan venni, és pontosan azt teljesíti, amit el lehet tőle várni, még ha néha kissé döcög is a szekér. Vigyázat, spoilerveszély!
Köszönjük, hogy olvasod a cikkeinket. A Napunk csak úgy tud fennmaradni, ha az olvasói előfizetik. Kérjük, támogasd a szerkesztőség munkáját. További cikkeinkért, illetve rövidhírekért látogass el a főoldalunkra is.
Január elején összeszedtem tíz olyan filmet, amit (szerintem) valamiért megéri várni az idén, a Kokainmedve egy volt ezek közül. „Merész kijelentés, de megkockáztatom, hogy Elizabeth Banks filmje lesz 2023 egyik legjobb alkotása” – írtam az év elején, amikor még csak az alapsztori és az előzetes volt ismert. Most, miután láttam a filmet, belátom, a kijelentés valóban merész volt. A Kokainmedve nem filmtörténeti remekmű, na de nem is gondoltam, hogy esetleg emiatt lehetne kiemelkedő alkotás.
Thornton, a medvék dílere
A film készítőit valós esemény ihlette. 1985-ben a rendőrből lett csempész, Andrew C. Thornton II negyven darab, kokaint tartalmazó csomagot dobott le egy repülőgépből Georgia állam felett, majd ő maga is kiugrott a repülőből. A film szerint a csempész az ugrás közben beverte a fejét, így nem tudta kinyitni az ejtőernyőjét, és eszméletlenül zuhant a mélybe. Thornton Gucci-papucsos teste egy knoxville-i kocsifelhajtóra pottyant, mellette nagyjából 35 kilónyi kokaint, több ezer dollár készpénzt és fegyvereket is találtak, a gép Észak-Karolinában zuhant le.
Három hónappal később a hatóságok egy döglött fekete medvét találtak a Chattahoochee–Oconee Nemzeti Erdőben. Az állat rábukkant a Thornton által szétszórt kábítószerre, és túladagolta magát. Elizabeth Banks medvéje ennél szívósabbnak bizonyult, és megtett bármit, hogy újabb adaghoz jusson.
Tök mindegy, milyen a karakter, ha úgyis megeszi a medve
A ’85-ös történet tökéletes alapanyag, de nehezen adna ki egy egész estés filmet, így lett végül a Kokainmedve egy B-kategóriás slasher-horror-vígjáték-thriller káosz, 95 percbe sűrítve.