A „véresszájú pánszláv” és a „szlovák gyerekek kínzójának” közös múltja
Közel a cél! Legalább 30 ezer eurót kell összegyűjtenünk, hogy a Napunk 2024-ben változatlanul működhessen. Segíts, hogy teljesítsük a célt. Minden adományt köszönünk!
A szerző történész, a Szlovák Tudományos Akadémia Történettudományi
Intézetének és az NKE Közép-Európa Kutatóintézetének kutatója
A dualizmuskori választások visszásságai jól ismertek mind a szlovák, mind a magyar olvasók előtt, hiszen Ján Kalinčiak vagy Mikszáth Kálmán műveiben (a Reštavráciában vagy a Két választás Magyarországonban) plasztikusan megmutatkoznak a rendszer árnyoldalai.
A választás körülményei már visszaélések nélkül is súlyosan torzították a rendszert. Hiszen a kormánypárt belügyminisztere által kinevezett főispán irányította azt a közigazgatási apparátust, amely megszervezte a választást; fejenkénti, nyílt szavazás volt; egy választókerületben csak egyetlen helyen lehetett szavazni – vagyis a távolabbról érkező választóknak akár két napjuk is rámehetett egyetlen szavazat leadására, ami elég súlyos aránytalanság volt.
Ezek a tényezők egyenként is komolyan befolyásolták a választások végeredményét. Ehhez jöttek még azok a jól ismert, szintén rendszerszintű jelenségek, mint a korteskedés, a választók etetése, itatása és alkalmanként a lefizetése, arról nem is beszélve, hogy a fizikai erőszak, a tömegverekedés a rendszer hétköznapi velejárójának volt tekinthető.
De a választási bizottságok nem riadtak vissza az ellenzéki (Észak-Magyarországon tehát sokszor szlovák) jelöltek esetén olyan nyilvánvaló visszaélésektől sem, mint a választói névjegyzék manipulálása, az ellenzéki szavazók szavazatainak a figyelmen kívül hagyása vagy épp a katonaság bevetése. Hiszen sokszor akár az is elég volt, ha a vármegye által kirendelt fegyveresek egyszerűen elállták az utat, és az ellenzéki szavazókat nem engedték be a szavazás helyszínére.
De talán még ezek között a viszonyok között is felhúzza az ember a szemöldökét, amikor meglátja a szenici választókörzet szavazati névsorában Jozef Miloslav Hurban nevét beírva – gróf Apponyi Albert szavazói közé.
Az, hogy ekkor egy evangélikus lelkész szavazott egy konzervatív katolikus grófra, még a legkisebb gond. Hiszen ami igazán meghökkentővé teszi ezt a dokumentumot, az az, hogy Apponyi a szlovák, Hurban pedig a magyar nemzeti emlékezetben tölti be a démonizált negatív főhős szerepét.
Ezek után magától értetődően felmerül a kérdés, hogy mégis hogyan sodródhatott azonos oldalra ez a két ember?
