Az üldözéstől az elnöki gratulációig. Március 15-e Szlovákiában tegnap és ma

A szerző történész, a Fórum Kisebbségkutató Intézet igazgatója

2022-ben Zuzana Čaputová elnök asszony egy amúgy teljesen emberi és a világ nagy részén semmiféle feltűnést nem keltő, ám Szlovákiában mégis egyedülálló cselekedetre szánta rá magát, gratulált a szlovákiai magyaroknak március 15-i nemzeti ünnepük alkalmából. (Čaputová idén is így tett.) Fontos megjegyezni, hogy hivatalban lévő (cseh)szlovák közjogi méltóság a felvidéki magyarság immár 100 éves története során első ízben tett ilyet, hiszen az első csehszlovák köztársaságban még büntetés járt március 15-e megünnepléséért. Éppen ezért nem árt felidézni, hogyan jutottunk el Čaputová elnök asszony Facebook-posztjáig.

A csehszlovák állam és az 1848/49-es magyarországi forradalom és szabadságharc kapcsolata nem jól indult. 1919 elején ugyanis, csupán néhány héttel azt követően, hogy a csehszlovák csapatok birtokukba vették a mai Dél-Szlovákiát, a Vavro Šrobár vezette szlovák elit rögtön szemben találta magát a kérdéssel, mit kezdjen március 15-vel, amely akkorra már – ha nem is annyira, mint ma, de – fontos nemzeti emléknapnak számított a magyarok között:  ezen a napon virágot és koszorút vittek az 1848-hoz kapcsolható szobrokhoz, emlékművekhez, sírokhoz és megemlékeztek a szabadságharc áldozatairól.

Šrobár az erőt választotta

És ilyen emlékhelyekkel Dél-Szlovákia is tele volt, elég csak a pozsonyi Sétatéren (ma Hviezdoslav tér) álló Petőfi-szoborra, a komáromi Klapka-szoborra, a kassai honvédemlékműre vagy a losonci, érsekújvári, rozsnyói Kossuth-szobrokra gondolni (amely szobrok és emlékművek közül nem mellékesen 1921 végén már csak Klapka tábornok komáromi szobra állt a helyén).

Šrobár, aki tulajdonképpen joggal feltételezte azt, hogy a március 15-i megemlékezések a magyar lakosság nemzeti öntudatának és a történelmi Magyarországhoz való ragaszkodásának kifejezésére ad majd lehetőséget, az erőt választotta, és