Napunk

A nyugati hatalmak évekig tétlenül nézték, ahogy Hitler kiterjeszti hatalmát Közép-Európában

Heldenplatz, balra Savoyai Jenő lovasszobra, háttérben a Hofburg épületének Neue Burg szárnya. Fotó - Fortepan / Fábián István
Heldenplatz, balra Savoyai Jenő lovasszobra, háttérben a Hofburg épületének Neue Burg szárnya. Fotó – Fortepan / Fábián István

Nyolcvanöt évvel ezelőtt zajlott le az anschluss, ekkor vonultak be a Wehrmacht csapatai Ausztriába, a Harmadik Birodalom pedig magához csatolta az országot. Az „egyesülés” aktusát nem sokkal később egy népszavazással is szentesítették. Ez volt a hitleri Németország első nagy területszerzése, másfél évvel a második világháború kitörése előtt.

Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!

Németország és Ausztria egyesülése, ezáltal az úgynevezett nagynémet egység megteremtése a Német-Római Birodalom 1806-os megszűnését követően gyakorlatilag szinte azonnal felmerült az egykori birodalom megannyi, németek lakta államában, tartományában. Gyakorlati megvalósítását azonban sokáig két döntő elem akadályozta: a porosz–osztrák vetélkedés az egységállamon belüli vezető szerepért, illetve a Habsburg Birodalom számos, nem német többségű országának, tartományának a megléte.

A vezető szerep kérdése végül 1866-ban dőlt el, a porosz–osztrák háború után az Otto von Bismarck vezette poroszok elérték, hogy porosz dominanciával jöjjön létre a németek közös állama, 1871-től a Német Birodalom; a Habsburgok pedig 1867-ben kiegyeztek a magyar politikai elittel, és létrejött az Osztrák–Magyar Monarchia. Ezzel a német egység kérdése néhány évtizedre lekerült az asztalról, bár az eszmének továbbra is számos híve volt.

A kérdés aztán az első világháború végnapjaiban került ismét terítékre: osztrák oldalról akkor nyílt meg a reális lehetőség a Németországhoz való csatlakozásra, amikor az utolsó császár és király I. Károly (magyar királyként IV.) Ausztriában 1918. november 11-én lemondott az uralkodói jogok gyakorlásáról. Másnap kikiáltották a köztársaságot, és létrejött a Monarchia rövid életű utódállamainak egyike, a Német-ausztriai Köztársaság.

Az új államalakulatnak egyebek mellett része volt a mai Ausztria (kivéve az akkor még Magyarország részét képező Burgenland), a Szudéták, Dél-Tirol és az Osztrák Szilézia is. Az más kérdés, hogy ezek egy részére az alakulóban lévő utódállamok is igényt tartottak.

A szociáldemokrata Karl Renner vezette Német-Ausztria alkotmányába azt is beleírták, hogy „Német-Ausztria demokratikus köztársaság” és „a Német Köztársaság szerves része”. Néhány tartományban még elsöprő támogatottságú népszavazásokat is tartottak a kérdésben. Nem mellékes, hogy a Weimari Köztársaság alkotmánya is célként jelölte meg Ausztria integrálását.

Hiába érveltek a németek és az osztrákok a népek önrendelkezési jogának wilsoni elvével, illetve azzal, hogy külön osztrák nép nem is létezik, az Antant-hatalmaknak nem fűződött érdeke ahhoz, hogy engedjenek a két vesztesnek. Mind a Németországgal 1919. június 28-án megkötött versailles-i béke, mind az Ausztriával 1919. szeptember 10-én megkötött saint germain-i béke kimondta az anschluss – azaz Ausztria Németországhoz való csatlakozásának – tilalmát.

Az anschluss gondolata ezt követően sem tűnt el, sőt, a két országot nagymértékben érintő világgazdasági válság egyes körökben még erősítette is az egyesülés vágyát, sokan a gazdasági bajok megoldásaként tekintettek rá.

A Führer felemelkedése

Így jött el az 1933-as év és Hitler hatalomra kerülése. A közismerten osztrák születésű Führer és a nácik nem kisebb célt tűztek ki maguk elé, mint a Nagynémet Birodalom létrehozását, ahol egyetlen államban élne az összes Közép- és Kelet-Európában élő úgynevezett népi német (Volksdeutsch).

Heldenplatz, Hofburg, a Neue Burg erkélye. Adolf Hitler beszéde 1938. március 15-én. Fotó – Fortepan / Reklámélet folyóirat

A harmincas évek elején a nácik mind nagyobb befolyásra igyekeztek szert tenni Ausztriában, ám részben erre is válaszul Engelbert Dollfuß kancellár olasz mintára fokozatosan kiépítette az ausztrofasizmus rendszerét, felfüggesztve a parlamentet, betiltva a politikai pártokat, ide értve a nemzetiszocialistákat is. A nácik 1934 júliusában még puccsal is próbálkoztak a hatalom átvételére Ausztriában, ám ez Dollfuß meggyilkolása ellenére végül sikertelen maradt.

Hitler lépésről lépésre elkezdte megvalósítani az expanzív törekvéseit: a versailles-i békét semmibe véve belekezdett a német haderő felfegyverzésébe, majd 1936. március 7-én a német haderő bevonult a Versailles-ban demilitarizált övezetté nyilvánított Rajna-vidékre. A békeszerződés nyílt megsértését a nyugati hatalmak tétlenül figyelték. Reakciójukat látva a Führer a béke még komolyabb megsértését, az anschlusst kezdte el erőltetni.

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Történelem

Aktuális

Jelenleg a legolvasottabbak