Napunk newsfilter: Lucia bárkája nem a jobboldalt menti meg, csak őt magát
1. Ebből senki sem süt almáspitét. 2. Nem sikerült fényesen Németh Zsolték északi kalandozása. 3. Ki robbantotta fel az Északi Áramlatot?
Támogasd a Napunk és a Denník N új, kétnyelvű ismeretterjesztő magazinját, amelyben olyan történelmi személyiségeket mutatunk be, akiket a magyarok és a szlovákok is magukénak vallanak. Segítsd az előítéletmentes kapcsolatokat, és járulj hozzá, hogy minél több szlovák és magyar iskolába eljuttathassuk kiadványunkat! Köszönjük!
A híreket válogatta és kommentálta Finta Márk
1. Ebből senki sem süt almáspitét
Van az úgy, hogy az ember tényleg nagyon jól és őszintén gondol valamit. De nem jön össze neki, hiába tesz bele rengeteg munkát, vért és verejtéket. Így van ez Lucia Ďuriš Nicholsonová új pártjával is. Ebből az Almából nem lesz almáspite, de valószínűleg bele se harap majd senki – ilyen az almasors.
Szlovák Magyar Fórum. Ďuriš Nicholsonová politikai projektjének szerdai bemutatóját nézve e sorok írójának erős déjà vu érzése volt, mintha már látta volna ezt valahol, valamikor. 2018-ban, a komáromi Tiszti Pavilon dísztermében egy hasonló társaság gyűlt össze: sok ismeretlen arc, akikről a szlovákiai magyar közélet még sosem hallott. Előttük egy ismert politikus állt, őt Simon Zsoltnak hívták, és azt mondta, ezzel a csapattal hoz új színt a szlovmagy politikába.
Simon akkor egy olyan projektet mutatott be, amely pár izgalmasnak ható hívószón alapult, és formabontónak tűnt. Csak aztán pár keresztkérdés után kiderült, hogy ezt a házat bizony a tetejénél kezdték építeni, és az alapjait még csak meg sem tervezték. A pártelnök szinte nem is ismerte a háta mögött álló csapatot, és arról sem volt sok elképzelése, mit fog velük kezdeni. A lényeg, hogy legyenek, aztán majd csak lesz valahogy.
Lucia Ďuriš Nicholsonová sem tart sokkal előrébb. Összegyűjtött maga köré egy csomó helyi szinten ismert embert, fehér inget vetetett fel velük, és kiállította őket a kamera elé egy sajtótájékoztatón. Hogy aztán – miután megsorozta az újságírókat egy csomó jól hangzó általánossággal – felolvastassa az izguló, nyilvános beszédhez nem szokott munkatársaival a párt ugyancsak általános programját a szép zöld mappákból.
Lucia bárkája. Amikor Ďuriš Nicholsonová elkezdte építeni a Jablko nevű pártot, pár pillanatra bár, de felvillant annak az esélye is, hogy ez egy nagyszabású és sikeres projekt lehet. Hiszen Ďuriš Nicholsonová egyike annak a nagyon kevés politikusnak, aki még nem játszotta el a teljes politikai hitelét, van tapasztalata és potenciálja is. Szokatlanul őszintén országos igényfelmérő közvélemény-kutatást ígért, nyíltan elismerve, hogy nem biztos benne, hogy van igény a politikai víziójára.
Ebből aztán semmi sem lett. Ahogy annak ígéretéből sem, hogy nem akar politikai planktont, igazi, komoly politikai projekt helyett. Ďuriš Nicholsonová saját bevallása szerint is azért hozta létre a pártot, hogy komolyan vegyék őt a tárgyalópartnerek a jobboldalon. S igen, nagyon szomorú, hogy a középkorú, öltönyös úriemberek nem veszik komolyan az egyik legmarkánsabb női politikust a szlovák politikai palettán. De az ugyanolyan szomorú, hogy Ďuriš Nicholsonová jobb sorsra érdemes szakértőkből összetákolt bárkán akar áthajózni a szlovák politika szküllái és kharübdiszei között.
Azok az emberek, akiket ugyanis most mikrofon elé állított, nem politikusok. Hanem szakértők. Akikre valóban szüksége van az országnak, és valóban hallatni kell a hangjukat. De nem úgy, hogy fehér ingben kiállítjuk őket a mikrofon elé, és hagyjuk őket beszélni a problémákról, anélkül, hogy a megoldások mikéntjét is bemutatjuk. Ez semmi más, csak porhintés. Ezeknek az embereknek becsületes politikusoknak kell tanácsot adniuk, szakmai programot írniuk, szakmai tanácsokban részt venniük és segíteniük az ötletek megvalósításában. Nem botcsinálta politikusokat kell faragni belőlük, akiket a demagóg politikai ellenfelek az első adandó alkalommal marcangolnak szét.
Ki veszi meg az almát? A Jablko sajtótájékoztatója akár érdekes ötletbörze is lehetett volna, ha nem lengi körül annak atmoszférája, mennyire meg akar menekülni a politikai süllyesztő elől Ďuriš Nicholsonová. A zanzásítva előadott problémahalmaz és a néhány megoldási javaslat száraznak hatott, és hiányzott belőle minden, ami átélhetővé tette volna. Nem voltak emberi történetek, nem voltak eredeti, idézhető mondatok, amelyek közelebb hozták volna a pártot a potenciális választókhoz.
S nem voltak valódi politikusok sem, nem voltak ott ismert nevek, arcok, akik eladják a portékát. Mert nagyon jól hangzik a párt zászlajára tűzött teljes regionális reform, és az is, hogy a régiók kezébe kell adni a forrásokat – csakhogy ez egy, a semmiben lebegő politikai idea, amihez azért nem nyúlnak a politikusok, mert nincs, aki hitelesen el tudná adni.
Nem volt ott a színpadon – vagy inkább kínpadon – Jozef Mihál, a volt munkaügyi miniszter, aki inkább a háttérből mondaná meg a tutit. Nem volt ott Ravasz Ábel sem, akinek nevét Ďuriš Nicholsonová többször is bedobta, mintha a volt romaügyi kormánybiztos már a bárka fedélzetén lenne. De ez csak
