Bár Déry nem állt ki a Charta ’77 mellett, Prágában mégis vastapssal fogadták a Popfesztivált

A Déry Tibor kisregényével azonos című musicalt, melyet Pós Sándor alkalmazott színpadra, 1973. március 2-án mutatták be a Vígszínházban Marton László rendezésében, Adamis Anna dalszövegeivel és Presser Gábor zenéjével, a Locomotiv GT előadásában. Óriási szakmai és főleg közönségsikert könyvelhetett el: a musicalt eredeti formájában csaknem tíz évig műsoron tartotta a teátrum. Ezt követően Marton vezetésével felújították a darabot, mely változatában ismét évekig futott, összesen több mint négyszáz előadást ért meg.

A mű azonban már a bemutatása idején is számos kérdést felvetett, és éppen azok ítélték el, akikről szólt: a beatkultúra, a beatzene és a hippi mozgalom hazai „nagykövetei”. Nem véletlen, hogy az Illés együttes, akiket Marton László elsőként keresett meg, hogy írjanak dalokat a musicalhez, elutasította a felkérést.

Az akkori beat- és rockzenészek kifogásai szinte szóról szóra újrafogalmazódtak 2007-ben, amikor 35 évvel a Vígszínházban tartott bemutató után a Sziget fesztivál nulladik napján mutatták be a musical koncertváltozatát. A bírálók annak abszurditását hangsúlyozták, hogy a rockkoncertek és tágabb értelemben a nyugati ifjúsági kultúra kritikája egy rockzenét is alkalmazó musical keretei között fogalmazódik meg, s ezt összeegyeztethetetlennek vélték a Sziget szellemiségével. Emellett rámutattak arra is, hogy a kisregény és a színpadi feldolgozás is alapvetően a kádári kultúrpolitika céljait szolgálta.

Tény, hogy az előadásban erősen negatív felhanggal jelennek meg a hippikultúrának a korabeli közbeszéd által elítélt elemei: a kábítószerek, a rock and roll „őrjöngése” és a szabad szerelem, a hippi mozgalmat pedig egyoldalúan a tragikus kimenetelű altamonti rockfesztivállal azonosítja. Sebők János zenei újságíró az Élet és Irodalomban megjelent, már-már provokatív című írásában (Szemétre való-e a Popfesztivál?) ugyanakkor a 2007-es bírálatokra reagálva rámutatott, hogy a darab „nemcsak a szex, kábítószer, rock and roll téma miatt számított szentségtörőnek, hanem amiatt is, hogy középpontba helyezte az addig jegelt »zsidó témát«, szóba hozta a disszidenskérdést, színpadra ültetett hosszú hajú, »senkiházi« zenészeket, s nem utolsósorban a hivatalosan kitagadott rockot beemelte a művészetek világába.”

Arról, hogy a korabeli politikai vezetés hogyan bábáskodott a Popfesztivál születése felett, a Korall társadalomtörténeti folyóirat közölt 2010-ben egy kiváló tanulmányt. A szerző, Varga Luca egyik következtetése, hogy a musical végső soron maradéktalanul megfelelt a KISZ KB Kulturális Osztálya által az ifjúsági színházra vonatkozóan összeállított követelményrendszernek – sőt néhol meg is haladta az elvárásokat. A kádári kultúrpolitika általánosságban azt várta el, hogy az ifjúsági színdarab úgy legyen a világnézeti nevelés eszköze, hogy közben az érzelmekre hat, és aktuális, a fiatalokat megcélzó témát dolgoz fel korszerű stílusban.

A tanulmány ugyanakkor azt is hangsúlyozza, hogy a Popfesztivál a propagandacélok ellenére volt sikeres. Az amerikai rockfesztiválok hangulatának legalább ilyenféle közvetett megtapasztalása, Presserék zseniális zenéje és Adamis Anna versszerű dalszövegei érthető módon sokkal inkább vonzották a fiatalokat, mint a politikailag-ideológiailag terhelt mondanivaló. A siker okát Horváth Péter drámaíró is „az előadás ifjúsági rétegidentitást kifejező erejében látta, amely elhalványította a már akkor is érzékelt politikai propaganda-elemeket.”

Haveltől Hrabalig mindenki ott volt, aki számított

A korabeli kultúrpolitika arra is alkalmasnak tartotta az előadást, hogy külföldön képviseljék vele a szocialista Magyarország színművészetét. Így juthatott el a Vígszínház társulata a 70-es években a legtöbb szocialista ország fővárosába, sőt még Bécsbe is. „A keleti blokk országaiban is mutatkozott tehát igény a fiatal generáció kulturális autonómiáját kifejező musicalre, és a nyugati hatásoktól mentes vígszínházi produkció átvétele kultúrpolitikai szempontból is kívánatos volt” – írja Varga Luca.

A prágai Vinohrady Színházban 1977. március 4-én mutatta be a Vígszínház társulata a Képzelt riportot. Három nappal később a társulat a pozsonyi P. O. Hviezdoslav Színházban lépett fel. Az előadások az egész Csehszlovákiára kiterjedő, február 28-tól március 8-ig tartó „Magyar Kultúra Napjai” című nagyszabású rendezvénysorozat keretében valósultak meg, amely komoly sajtóvisszhangot is kiváltott.

Az egyik legolvasottabb prágai napilap, a Rudé právo például a címlapján közölt cikket a magyar kulturális napokról „A kultúra közelebb hozza a népeket” címmel, de a magyarországi sajtó is részletesen foglalkozott a baráti népek szocialista dzsemborijával. Az Ország-Világ című hetilapból például megtudhatjuk, hogy Prágában „Déry Tibor: Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című tragikus musicaljét kétszer egymás után játszották le. Ezen a napon több mint 1500 ember nézte, tapsolta, bravózta végig a Popfesztivál-t, s ünnepelte még éjjel negyed kettőkor is a társulat lelkes, kiváló szereplőgárdáját – Almási Évát, Tahi-Tóth Lászlót, Balázs Pétert, Egri Mártát, Fonyó Józsefet és Szombathy Gyulát -, valamint a darab fiatal rendezőjét, Marton Lászlót.”

Utóbbi számára éppen a prágai vendégelőadás volt mind közül a legemlékezetesebb. „Amikor befutott a buszunk, a Vencel tér feketéllett az emberektől. Ők voltak azok, akiknek már nem jutott jegy. Rájuk való tekintettel a hét órás előadás után, este 11-től még egyszer eljátszottuk a darabot. Akkor éjszaka mindenki ott volt a színházban – Háveltől Hrabalig –, aki számunkra jelentett valamit. Már majdnem leoltották a villanyt, amikor valaki szólt nekem: kint áll Emil Zátopek, az egykori legendás futó, szeretne bejönni, de nincs jegye. Kifutottam érte, és a saját helyemre ültettem le, annyira örültem annak a csodálatos idős embernek” – emlékezett vissza a Vígszínház Kossuth-díjas rendezője.

Havel jelenléte az 1977-es prágai bemutatón mai szemmel nézve