Napunk

Életlen karddal Mordorba: látványos, de felejthető lett a Hadik Andrásról szóló huszárfilm

A Hadik egyik csatajelenete. Fotó - Vertigo Média
A Hadik egyik csatajelenete. Fotó – Vertigo Média

A történet egy kivonatolt Wikipédia-szócikk izgalmával halad előre, és ezzel a színészek sem tudnak mit kezdeni. De legalább a csatajelenetek nem kínosak.

Támogasd a Napunk és a Denník N új, kétnyelvű ismeretterjesztő magazinját, amelyben olyan történelmi személyiségeket mutatunk be, akiket a magyarok és a szlovákok is magukénak vallanak. Segítsd az előítéletmentes kapcsolatokat, és járulj hozzá, hogy minél több szlovák és magyar iskolába eljuttathassuk kiadványunkat! Köszönjük!

Bár Hadik András nincs olyan magasan a magyar történelmi panteonban, mint mondjuk Petőfi Sándor, akiről szintén készül egy – hatalmas költségvetésű – mozifilm, nagyjából mindenki hallott a legendás huszárcsínyéről.

Hadik a hétéves háború alatt – amelyben mások mellett a Habsburg Birodalom háborúzott Poroszországgal –, 1757-ben egy hadsereggel mélyen behatolva a porosz hátországba a védtelenül hagyott Berlin ellen vonult, elfoglalta és megsarcolta a várost, majd továbbállt, mielőtt a felmentő porosz hadsereg visszaért volna.

Ebből a sztoriból készült nagy költségvetésű kosztümös kalandfilm, amit hamarosan bemutatnak a mozik is. A magyar filmgyártásban az Andy Vajna-korszak komoly fellendülést hozott, amit a Saul fia Oscar-díja és a Testről és lélekről Arany Medvéje is jelez. Vajna halála óta azonban a magyar mozgóképgyártás érezhetően a nemzeti érzelmet fűtő történelmi – 20. század előtti – témák felé fordult. Ennek a trendnek a nagyszabású példája a Hadik.

Trill Zsolt mint Hadik András. Fotó – Vertigo Média

Az ellenzéki aktivista és az elveszett forgatókönyvíró

Magyarországon állami támogatásból filmet forgatni sem lehet anélkül, hogy az ne kerülne politikai csatározások kereszttüzébe. Ha a produkció pocsékra sikerül – mint az Aranybulla című sorozat, amit nem véletlenül cibálunk elő –, akkor a politikai vita kapóra is jön: az alkotók azzal védekeznek, hogy a kritikák kizárólag politikai indíttatásúak.

Hadikot összesen 2,4 milliárd forinttal, azaz hozzávetőleg 6,5 millió euróval támogatta az állami Nemzeti Filmintézet, és leginkább arról lehetett hallani a film kapcsán, hogy az egyik főszerepet az Molnár Áron játssza, aki a noÁr nevű ellenzéki mozgalma élén nagyon aktív, és sokakat – nem csak a kormányoldalon – nagyon irritáló közéleti tevékenységet végez.

Gvadányi József szerepében Molnár Áron. Fotó – Vertigo Média

Pedig a Hadikkal kapcsolatban volt legalább még egy, talán kevésbé feltűnő furcsaság: a film weboldalán nincs feltüntetve a forgatókönyvíró, akit a Hadikról szóló frissebb hírek sem említenek.

Némi kutakodás után persze rá lehet lelni: Kis-Szabó Márkról van szó, aki többek között az Aranybulla társforgatókönyvírója volt. A tippünk – ami tényleg csak tipp – az, hogy az ő nevét azért hallgatták el, hogy a film ne azzal kerüljön be a köztudatba már a bemutatása előtt, hogy azt a katasztrofálisra sikerült Aranybulla egyik alkotója írta.

Egy ilyen címke valóban méltatlan lett volna, mert míg az Aranybulla egyik buktatója az volt, műfajokat kellett volna összeházasítania, addig a Hadik egy sima játékfilm, így a forgatókönyv megírása során ebben az extra feladatban nem lehetett elvérezni, bár a végeredmény így sem lett különösebben acélos.

(Van más kapocs is a Hadik és az Aranybulla között: a Hadik Andrást alakító Trill Zsolt játszotta az Aranybullában az idős II. Andrást, de rajta kevésbé lehet számon kérni a sorozat minőségét.)

A magyar huszár Mordorba megy, de nem gyűrűt visz, hanem kesztyűt hoz

Ahogy azt a film gyártásával kapcsolatos hírek is kiemelik, a Hadik akciórendezője Steve Dent volt, aki többek között Marvel-filmeken is dolgozott, a „technikai rendező” pedig Dyga Zsombor, aki rendezőként és forgatókönyvíróként már egy egész sor játékfilmet tud maga mögött, és nagy része volt az utóbbi évek magyar tévésorozat-gyártásának felfutásában is: ő volt a HBO magyar sikersorozatának, az Aranyéletnek az egyik alkotója.

Az nem világos, hogy egy ilyen drága kosztümös kalandfilm rendezését miért az ezen a téren tapasztalatlan, bár színházi rendezőként és néhány tévéfilm, illetve dokumentumfilm rendezőjeként elismert Szikora Jánosra bízták, mindenesetre a Hadik erényei valószínűleg inkább Dyga Zsombornak és Győri Márk operatőrnek köszönhetők.

Nézzük először ezeket az erényeket. A Hadik tényleg látványos: tele van csatajelenettel, párbajjal, lovas vágtával, amelyek dinamikusak és egyáltalán nem kínosak, nagyjából egyenletesen hozzák azt a korrekt színvonalat, ami egy mai mozifilmtől – és sorozatepizódtól – minimálisan elvárható.

Csatajelenet. Tényleg látványos. Fotó – Vertigo Média

Vannak azért megmosolyogtató pillanatok is: akad egy olyan megoldás, ami legutóbb a kilencvenes években számított különlegesnek, akad viccesen színpadias halál, az egyik csatajelenet pedig próbálkozik valamiféle látvány- és nézőpontbeli egyediséggel, de az eredmény inkább lefelé húzza az összhatást.

A huszárcsapatok éjszakai vonulása is látványos, bár helyenként mintha fantasyba hajlana: van szuperhold, és vannak olyan pillanatok, amikor a néző úgy érzi, a huszárok Berlin helyett Mordor irányába menetelnek, csak ők nem a gyűrűt viszik, hanem majd Mária Terézia kívánságát teljesítve női kesztyűket fognak elhozni.

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Film

Történelem

Vélemény

Jelenleg a legolvasottabbak

Percről percre