Napunk

Hogyan telnek az ukrán katonák napjai, akik az erdőkben védik a Donbaszt

Maxim parancsnok a Z-10 puskájával. Fotó N - Vladimír Šimíček
Maxim parancsnok a Z-10 puskájával. Fotó N – Vladimír Šimíček

Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!

Az orosz katonák gyakran csak száz méterre vannak tőlük, küzdenek a fáradtsággal és a muníció hiányával is. Ennek ellenére Maxim, a luhanszki brigád parancsnoka hisz abban, hogy hamarosan áttörést érnek el a fronton.

A katona szobrán, ami a szovjetek elbukott afganisztáni háborújára emlékeztet, egy ukrán zászló lóg. Csasziv Jar városában, ami az utolsó a Bahmutba vezető úton, rendszeresen hallani az erős robbanásokat.

Moszkva ott egy újabb olyan háborút folytat, ami nem az elképzelései szerint alakul. Kijev elfoglalása nem járt sikerrel, egy évvel később így megpróbálják legalább az eredeti célpontjukat elfoglalni.

A Kremlben ezt a teljes Luhanszki és Donyecki térség „felszabadításának” nevezik. A gyakorlatban ezt azt jelenti, hogy állandóan lőnek, bombázzák a civileket és teljesen megsemmisítik az ukrán városokat az ország keleti részén.

2023. február 24-e van, és az elvárásokkal szemben az oroszok nem készültek semmilyen nagy meglepetéssel az invázió első évfordulójára, és a Donbaszban sem kezdték meg az előrenyomulást. A helyzet azonban számos helyen ennek ellenére is bonyolult. Ez pedig nem csak Bahmutot – amiről a legtöbbet beszélnek – érinti.

Amint azt a helyszínen látjuk, a kimerült ukrán katonáknak nincs lőszerük, nem pihenhetnek rendszeresen, és néha még olyan alapvető szükségleti cikkek is hiányoznak, mint a golyóálló mellény és a géppuskatárak.

Kegyetlen harcok Bahmutban

Az orosz hadsereg az elmúlt hetekben több helyen is fokozta offenzíváját a Donbaszban. Ez Kupjanszk, Liman, Avdijivka, Kreminna és Bahmut környékén történik, amelyeket az ukránok a hosszan tartó és intenzív támadás ellenére tartanak.

A gyakori robbanások Csasziv Jarban emlékeztetnek bennünket arra, hogy a front mindössze négy kilométerre van. „Mi már hozzászoktunk” – nevet a nyugdíjas Lena, miközben egy kicsit összerezzenek az egyik heves robbanástól.

Anja. Hová mehetnék? Fotó N – Vladimír Šimíček

A fagyos időben szánkón érkezett humanitárius segélyért a művelődési házból evakuációs központtá alakított épületbe. Egy hét múlva március, de a hőmérséklet a Donbaszban fagypont alatt van, és a hidegérzetet az erős szél is fokozza.

A fiatalok elmenekültek a városból, az idősebbek pedig, akik átveszelték a tavalyi évet, a folyamatos harcok ellenére sem mennek sehová. Néhányan kipróbálták a nyugat-ukrajnai menekültéletet is, de visszatértek a háború sújtotta Donbaszba. „Gondoskodnom kell a lakásainkról – ki törődne velük?” – kérdezi Szergej, aki a hóban biciklizett be a városba.

„A menyasszony biztonságos helyre ment, én maradtam a fiammal” – mondja Aňa, aki vízért jött a segélyközpontba. „Áram van, az élelmiszerboltok még nyitva vannak, nyugdíjat is kapok. Kibírom” – mondja.

A bahmuti Konstantin viszont beszáll abba az evakuációs autóba, amelyben a fiatal humanitárius munkások érkeztek Dnyipróból. Neki elege van. „Semmi sem maradt a városunkból. Mindent tönkretettek. Ott már nem lehet élni” – mondja a városról, amelynek az invázió első évfordulójának trófeájává kellett volna válnia. Putyin álma, miszerint márciusra teljes közigazgatási határaiban visszafoglalja Donbaszt, első ránézésre is irreális.

Az oroszok a fölényük ellenére itt nagyon lassan, méterről méterre haladnak előre. A közeli Bahmutban minden házért harc folyik. A kérdés az, hogy meddig bírják az ukránok.

A katonaorvos Zsenya legalább öt életet mentett meg. Több mint 40 napja szolgál Bahmutban, és az arcán látszik a kimerültség.

Zsenya katonaorvos. Fotó N – Vladimír Šimíček

„Ez nagyon nehéz. Néha éjszakákon át nem alszunk” – mondja Zsenya. Apostol, ahogy idősebb kollégáját becézik, elmondja nekünk, hogy Bahmutban folyik az egy az egy elleni harc, és ott nagyon feszült a helyzet.

A közeli Csasziv Jarba azért jöttek, hogy Dima önkéntesnek elhozzanak Kijevből két macskát. „Ez volt az egyik házaspár feltétele, akik nem akartak nélkülük elmenekülni” – mondja.

A hozzá hasonló önkéntesek segítenek a katonáknak túlélni a nehéz időket, amikor az állam nem tudja bebiztosítani az alapvető szükségleteiket. Gyertyákat hoznak nekik, hogy melegen tartsák őket az állásukban, élelmiszert, néha golyóálló mellényeket vagy generátorokat és tárakat a géppisztolyaikhoz.

Miért kell annyira az oroszoknak

„Ha valamiről ilyen sokáig beszélünk, az szimbolikus értéket nyer” – mondja Pavlo Kazarin az oroszok Bahmut iránti megszállottságról. Az újságírói állását a hadseregre cserélte, amelynek most a frontvonal legveszélyesebb pontjain készít videókat.

„A város körülbelül tíz százaléka az övék” – mondja egy katona, aki az orosz annektálás után elhagyta a Krímet, és az elmúlt hónapokat Bahmutban töltötte. Ez utóbbi a legtöbb újságíró elől el van zárva, ezért a közeli Kramatorszkban találkoztunk. Egy olyan városban, ahol tavaly áprilisban az orosz invázió egyik legsúlyosabb bűntettét követték el – egy ballisztikus rakétákkal, kazettás bombákkal végrehajtott támadást a vonattal menekülni próbáló civilek ellen.

A kramatorszki vasútállomáson 58 ember halt meg, és több mint százan sebesültek meg az orosz támadás során. Az áldozatoknak egy emlékmű és a kerítésen lévő plüssállatok állítanak emléket. Azonban, ahogy Kazarin elmondja, az orosz hadsereg még a saját katonái életével sem törődik, és rossz felszereléssel, nagy számban küldi őket az ukrán állások ellen.

„Védekezni mindig könnyebb, mint támadni, még akkor is, ha nagy túlerőben vannak. Amíg ez ilyen orosz húsdaráló lesz, addig Bahmutban leszünk” – mondja Kazarin.

Hasonlóan látja ezt Denisz is, aki a donbaszi háborúra cserélte a kijevi kényelmes tervezői és informatikus életét, és most a tüzérségi logisztikát irányítja az egyik Bahmutban működő zászlóaljban. Azzal viccelődik, hogy „tájépítész” lett belőle – tekintettel az egységnél betöltött szakterületére.

A helyzet azonban szerinte nem néz ki jól. Lerajzolja nekünk egy papírra, hogyan kerítik be lassan északról egészen délig az orosz csapatok a várost.

Szerinte az, hogy az oroszok a háború évfordulóján nem rukkoltak elő semmi nagy dobással, annak a jele, hogy már nem ragaszkodnak konkrét dátumokhoz, és kevésbé kaotikusan viselkednek.

Mivel küzdenek az ukrán katonák

„Az ukrán csapatok viszont még mindig nagyon jól tartják az állásaikat” – véli Denisz. A problémák, amelyekkel szembe kell nézniük, sokrétűek.

„A katonák fáradtak. Nagyon kevés a váltás” – mondja. Ő maga egy év alatt összesen 15 szabadnapot kapott. A Donbaszban többen is panaszkodnak erre.

A másik probléma a lőszer. „Naponta csak néhány tucatnyi van, ennek a többszörösére lenne szükségünk” – mondja Denisz. Nem ő az egyetlen, aki panaszkodik. Artyom, akivel a luhanszki területvédelmi dandár bázisán, a Kreminna felé vezető erdők közelében találkozunk, ugyanígy érez. Ott is hasonlóan heves harcok folynak az orosz csapatokkal, mint Bahmutnál.

Annyi a különbség, hogy az utcai harcok házait dombok és erdők váltották fel. A donbászi utakon gyakran teljesen eltűnik a térerő, az internet, sőt még a GPS is, amit mindkét fél hajlamos korlátozni a támadások idején. Amikor a mobiljainkon minden navigáció leállt, egy Garmin sportóra mentette meg a napot.

Végre eljutottunk oda, ahová kellett. A luhanszki dandár katonái között próbáljuk megérteni, hogyan néz ki egy ukrán katona átlagos napja, és hogyan próbálják megvédeni állásaikat a Donbaszban zajló intenzív orosz offenzíva során.

„Nem tudom, melyik a nehezebb, az utcai harc vagy a fák között harcolni” – mondja Maxim. Ő egy területi védőkből álló dandár parancsnokhelyettese. A hadsereg a karrierje. A határőr akadémiát végezte el, de amikor Vlagyimir Putyin megindította az inváziót, jelentkezett a luhanszki térség védelmére.

Ma pedig ukrán katonákat vezet, akik ellenállnak az oroszoknak. Már a háború elején megélt egy durva ütközetet, Rubizsnye mellett több barátja is elesett. Az oroszok végül elfoglalták a várost.

Most pedig szeretnének továbbmenni.

Maxim parancsnok. Fotó N – Vladimír Šimíček

Egy Mi-8 ukrán helikopter bevetésen. A légierő még tartja magát. Fotó N – Vladimír Šimíček

Milyen közel vannak az oroszok? Száz-kétszáz méterre

Amikor megkérdezem Maximot, hogy milyen messze vannak az oroszok az ő állásaiktól, azt mondja, hogy száz vagy kétszáz méter, de akár két kilométer is lehet. „Ez a helyszíntől függ, de itt most nagyon sokan vannak” – mondja. Az ő katonái is kimerültek, és kevés lehetőségük van a pihenésre.

Artyom megmutatja, milyen is valójában a terepen. Ő is egy volt informatikus, akárcsak Denisz Bahmutból. A drónjával orosz állásokat keres, és elküldi azok pontos GPS-koordinátáit a tüzérségi állásokban lévő katonáknak. Hacsak nem állásban van és az orosz katonákat lövi.

Artyom számítógépén láthatjuk néhány legutóbbi akcióját.

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Orosz–ukrán háború

Ukrajna

Aktuális

Jelenleg a legolvasottabbak