Napunk

Napunk newsfilter: A háború első évének fő leckéje, hogy félreismertük Ukrajnát, Oroszországot és magunkat is

Ukrán katonák lövik az orosz állásokat Donbaszban. Fotó - AP
Ukrán katonák lövik az orosz állásokat Donbaszban. Fotó – AP

1. Egy éve élünk pengeélen. 2. Ki kell nyúlni a Putyin-pártiakért. 3. Matovič nem engedi el az 500 eurós ötletét.

Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!

A híreket válogatta és kommentálta Finta Márk

1. Egy éve élünk pengeélen

Egy évvel ezelőtt ezen a napon arra ébredtünk, hogy a világ egyik pillanatról a másikra megváltozott. Vlagyimir Putyin elindította a hadseregét Ukrajna felé, és ezzel megmutatta az egyébként is a bizonytalanság ölelésében vergődő világnak, hogy a gennyedő sebek nem gyógyulnak be csak úgy, ha figyelmen kívül hagyjuk őket, és elfeledkezünk róluk.

A látszatbiztonság Európában véget ért. S nekünk egy évünk volt azon gondolkodni, hogy vajon mi történhetett, és egy évünk volt megemészteni az új valóságot, amely már sosem lesz olyan rózsaszín, mint 2022. február 24. előtt. Ebben az egy évben mindenkinek színt kellett vallania. A politikának, a rendszereknek, Oroszországnak, Ukrajnának, Európának, a társadalmaknak, a gazdaságnak. Mindenkinek.

Ennek nyomán sok olyan dolog került a felszínre, amit nem sejtettünk, vagy rosszul mértünk fel. Sok dolgot túlbecsültünk, sok mindent pedig hihetetlenül alá. És ez az évforduló semmi másra sem jó, csak arra, hogy számot vessünk ezekkel a dolgokkal.

Alábecsültük Ukrajnát. Az országot, amelyet nem is ismertünk igazán, pedig itt volt a szomszédunkban, de mintha sok ezer kilométerre lett volna tőlünk. Nem hittük volna, hogy ilyen szívósan és ilyen összetartóan védekeznek majd, és hogy megállítják a megállíthatatlannak hitt orosz hadsereget.

Túlbecsültük az orosz haderőt. Putyin évek óta feszítgette az izmait, és bár a szakértők többsége figyelmeztetett, hogy messze nincs olyan erős az orosz sereg, mint ahogy azt mutatják, az emberek többségének a szemében Oroszország katonai szuperhatalomként szerepelt. Most kiderült, hogy ez messze nincs így – és bár Oroszországban még mindig csak katonai akcióként hivatkoznak az ukrajnai invázióra, már ott is mindenki tudja, hogy ez háború.

Túlbecsültük a szankciók erejét. Ha a szakértők nem is, a társadalom egészen biztosan. A hiba a kommunikációban volt – a szankciókkal való konfliktuskezelés ugyanis egyáltalán nem olyan fekete és fehér, mint ahogy az talán túl sok helyen megjelent. Ez az eszköz lassan őrli fel a gazdaságokat, több hullámban, és nem azonnal érezteti a hatását – mégis, sokan úgy kommunikálták, mint a csodafegyvert, ami azonnal térdre kényszeríti Oroszországot. Nem így történt.

Alábecsültük az orosz gazdaságot. Pontosabban arányt tévesztettünk. A szankciók működnek, de egyszerűen idő kell nekik, és az, hogy Európa eliminálja a szankciós rendszer gyenge pontjait. A 12–15 százalékosra jósolt gazdasági visszaesésből nem lett semmi, hiszen az orosz jegybank trükközése, a felpörgetett és a fenntartott energiaexport lélegzethez engedte az orosz gazdaságot. Nem tett jót az sem, hogy Oroszországnak közvetve India, Törökország és Kína is a segítségére sietett – mert hát a diktatúráknak és féldiktatúráknak az opportunizmus a kenyere.

De ez nem fog örökké tartani. Oroszország ugyanis így is a kapacitásai határán van, és megoldásai nem tekinthetők véglegesnek, csupán átmenetinek. Európa pedig, bár nagyon drágán, de túllendült a legnagyobb akadályon, és lassan, de biztosan felszámolta az energiafüggőségét. Ahogy az oroszok, úgy Európa is alkalmazkodott az új valósághoz – és ez a helyzet Európának kedvez.

2023. február 24-én pedig most már politikai és társadalmi szinten is ideje lesz elengedni az előző évtized álmait és valóságát. Itt az ideje azon gondolkodni, hogy a jelenlegi világot hogyan lehet jobbá tenni. Ehhez pedig tisztán kell látni, mi a jó, és mi a rossz, és racionálisan kezelni ezeket a dolgokat. Mert a jelenlegi helyzetet, a gennyedő sebeket egy egész sor morálisan vállalhatatlan döntés és elképzelés okozta, valamint a bűnös nemtörődömség.

Látni kell, hogy Ukrajna az elnyomott és megtámadott fél. Ahol sok ezer civil halt meg, 13 milliónyi embernek kellett elhagynia az otthonát, ahol bezuhant a gazdaság, és tarol az embertelen pusztítás. Látni kell, hogy mi, a Nyugat sem élünk burokban, és ideje, hogy az erkölcs vegye át a hatalmat a számítás, a kompromisszumok és az egyéni érdekek helyett.

Ez pedig nem szűkülhet le kizárólag az Oroszországgal kapcsolatos dolgokra. Az egész világra oda kell figyelni, mert Putyin épp azt használja ki, hogy a Nyugat nem figyelt oda eléggé, és abba kapaszkodva nyújtja el a háborút, hogy a világban akad épp elég opportunista ahhoz, hogy találjon valamiféle barátokat, akiket meg lehet keresni visszautasíthatatlan ajánlatokkal.

Ha Európának stratégia kell, egyetlen dolog jöhet számításba. Itt az ideje valódi nagyhatalomként viselkedni. És ez nem állhat meg Ukrajna támogatásánál. Ott csak kezdődik. Mert ez a háború még nagyon sokáig fog tartani.


2. Ki kell nyúlni a Putyin-pártiakért

Az új európai önbizalom felépítéséhez mindenki kell. Nemcsak a nyugat-európai országok, ahol nincs gond azzal, hogy elfogadják egy szuverén, nagyhatalmi Európa képét, és az ukrajnai invázióval kapcsolatban is jó irányba mutat az iránytű. Hanem a kelet-európaiak is – mert van pár ország, ahol ez egyáltalán nem ilyen egyértelmű.

Paradox módon azokról az országokról van szó, ahonnan a legkönnyebb meghallani az orosz rakéták hangját. Az Eurobarometer felmérése szerint ugyanis Szlovákiában és Magyarországon is nagyon erősek az oroszbarátok hangjai.

S ennek tetejébe ott van az a friss felmérés, mely rámutat: az ukránokat támogató, nyugatbarát Romániában az erdélyi magyarok a legoroszbarátabb közösség. Nem kicsit, hanem nagyon, ahogy a Transtelex cikkéből kiderül.

Szlovákiában és Magyarországon a háború első sokkját viszonylag gyorsan felváltotta a kétely és a félelem. S ennek elmélyülését az autokráciában hívő politikusok gyorsan kihasználták, fűtve az indulatokat, és politikai programot építve erre.

Magyarország helyzete egyértelmű, és sokszor értekeztünk már róla ezeken a hasábokon. Az orbáni politika ellenségképgyártó üzemébe csont nélkül illeszkedett a háború, és ez bebizonyosodott a múlt heti évértékelőben. Álságossága pedig megmutatkozott Orbán szokásos pénteki rádióinterjújában is, ahol a miniszterelnök azt feszegette, hogy Svédország és Finnország csúnyán beszélt Magyarországról, ezért most a sértett Fidesz-frakciónak kétségei vannak a NATO-csatlakozásuk ratifikálásáról.

Ami viszont ennél jóval érdekesebb, hogyan sugároz ki ez a propaganda a szomszédos országokba. Azt, ami Erdélyben történik az erdélyi magyarokkal,

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Igor Matovič

Napunk newsfilter

Orosz–ukrán háború

Vlagyimir Putyin

Vélemény

Jelenleg a legolvasottabbak