Napunk

Egy év lavírozás nehéz terepen: Orbán Viktor a Nyugat zsarolására használja a háborút

Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij Brüsszelben. Fotó - MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij Brüsszelben. Fotó – MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Magyarország oroszbarátsága egyszerre gyakorlatias és önbeteljesítő: Orbán mozgásteret akart szerezni magának, de elszigetelődést ért el a hintapolitikával. Elemző cikkünk a háború kitörésének első évfordulójára.

Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!

Egy éve támadta meg Oroszország Ukrajnát. Az évforduló előtt egy nappal a magyar kormány újabb jelét adta annak, hogy továbbra is húzni szándékozik az időt Finnország és Svédország NATO-csatlakozása ügyében. Ennek a két országnak az Észak-atlanti Szövetséghez való csatlakozása a háború következménye, válasz a putyini agresszióra.

Orbán Viktor kormánya az elmúlt egy év alatt rendszeresen gáncsolta a nyugati szövetségi rendszerek orosz agresszióra adott válaszait, bár végül minden uniós szankciós csomagot megszavazott, igaz, többnyire valamilyen kompromisszum árán. Ezek egy részéhez Magyarországnak tulajdonképpen érthető gazdasági érdeke fűződött: az ország kiettsége az orosz gáznak és az olajnak valóban nagy. A szankciós kivételek más része – mint a háborús uszító Kirill pátriárka levetetése az egyik listáról – már nehezebben magyarázható.

A magyar miniszterelnök rendszerét szokás Putyin trójai falovának tartani az EU-ban és a NATO-ban. Magyarország viszonya Oroszországgal már évek óta szívélyes, és azt is homály fedi, mi okozta a korábban harcosan oroszellenes Orbán Viktor oroszpárti fordulatát. Egy évvel ezelőtt, a háború kitörésekor azonban mégsem volt egyértelmű, hogy Orbán Viktor ezúttal is ennyire különutas politikát választ majd.

A Direkt36 oknyomozó portál még októberben részletes cikkben foglalta össze, hogyan helyezkedett Orbán Viktor a háborús helyzetben. A cikk szerint Orbán először minden további nélkül beállt volna az uniós fősodorba, azt várva, hogy az Európai Bizottság cserébe hozzáférhetővé teszi az EU-s újjáépítési alap visszatartott forrásait Magyarország számára.

Amikor kiderült, hogy ebben nem lesz változás, Budapesten is megváltozott a szankciós politikához való hozzáállás. Ebből a szempontból az orbáni különutas politika úgy is értelmezhető, hogy annak mindössze az a célja, hogy Orbán az EU-val folytatott vitájában jobb pozíciót alkudjon ki – igaz, ezzel egyúttal Oroszországnak is kedvez.

Nem oroszpárti

Mark Galeotti brit történész, az egyik legelismertebb Oroszország-szakértő a héten a Budapesten tartózkodik, és a Szabad Európának a 444-nek is adott interjút.

A magyar miniszterelnökről azt mondta: Orbán nem oroszpárti, hanem Orbán-párti. Szerinte nyilvánvalóan Orbán sem Oroszország mellett látja Magyarország jövőjét, az általa hirdetett „semlegességgel” azt szeretné elérni, „hogy úgy élvezze a nyugati szövetség előnyeit, hogy a felelősségben nem kell osztoznia” – mondta Galeotti a Szabad Európának.

A 444-nek pedig úgy fogalmazott: „Nemcsak arról van szó, hogy Orbán energiát, atomerőművet vesz az oroszoktól, hanem egyre inkább arról is, hogy növelni akarja a brüsszeli mozgásterét a konfliktussal megnyílt zsarolási potenciállal”.

Ha ebben a keretben értelmezzük Orbán politikáját, azt látjuk, hogy a szankciók gáncsolása, a vétók, illetve az időhúzás Svédország és Finnország NATO-csatlakozásának ratifikálása körül mind arra valók, hogy Orbán elérje: nyíljanak meg végre a visszatartott uniós források.

Három olyan ügy volt, aminek a vétójával, illetve időhúzással próbált nyomást gyakorolni: a globális minimumadó ügye, a közös uniós hitelfelvétel egy Ukrajnának nyújtandó segélycsomagra, illetve a svéd–finn NATO-csatlakozás.

Az első kettő esetben nem működött a stratégia: Brüsszel a sarkára állt, a potenciális szövetségesek sem álltak Orbán mellé, a kohéziós és a helyreállítási alap befagyasztott forrásait nem oldotta fel Brüsszel. Így Orbán kisebb kompromisszumok árán elállt a vétóktól, és kénytelen volt hozzálátni az EU feltételeinek teljesítéséhez.

Az utolsó lap

Már csak egy ütőkártya maradt a kezében: a svéd és finn NATO-csatlakozás ratifikálása. Ez nem is szigorúan vett uniós ügy, így nemcsak az uniós tagországok, hanem az USA rosszallását is kiváltja, de úgy tűnik, Orbán ezzel az időhúzással is Brüsszelre akar nyomást gyakorolni.

A Die Welt már januárban arról írt magyar kormányzati forrásra hivatkozva, hogy Orbán motivációja annyi, hogy meg akarja mutatni Brüsszelnek és Stockholmnak – Svédország az Európai Unió Tanácsának soros elnöke január elseje óta –, hogy ha őrá nyomást gyakorolnak egy fontos ügyben, akkor ő is megteheti ugyanezt az uniós partnerekkel.

A másik téma, ami magyarázza a hintapolitikát, a gazdaság: amennyire lehet, Orbán igyekszik jóban maradni Oroszországgal az oroszoktól való nagymértékű energiafüggőség miatt. Még a Direkt36 cikke is azt írja szakértőkre hivatkozva, hogy ez a függőség tényleg nagyon nagy, és Szijjártó Péter azért vállal be rendszeresen Oroszországi látogatásokat és találkozókat Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel, mert Magyarországnak nincs más választása.

Ezt a képet azonban árnyalja, hogy több EU-tagországnak is sikerült radikálisan csökkenteni az orosz gáztól való függőségét. Ráadásul az orosz gázt vásárló országok közül Magyarország kapja a legdrágábban az energiahordozót. Holoda Attila energetikai szakértő a Napunknak adott interjújában azt mondta, Magyarországon is adottak a feltételek az orosz gáztól való függőség csökkentésére.

Nem oroszpárti, de mégis az

Orbán Viktor különutas politikáját tehát elsősorban a Brüsszellel való vitáiban a mozgástér növelése motiválhatja, illetve gazdasági megfontolások – a félelem attól, hogy Oroszország elzárja a gázcsapot –, ugyanakkor ezzel egyúttal Putyin kezére is játszik a saját szövetségesei ellenében.

Az oroszpártiságot a kormánymédia is erősíti, bár az elsősorban a hazai közönséghez szól. A kormánymédia már jóval a konfliktus egy évvel ezelőtti kirobbanása előtt is oroszbarát volt, és azóta is gyakran hangoztat a konfliktusról Oroszországnak megfelelő narratívákat, és sok esetben Ukrajnát állítja be Magyarország ellenségeként, ahogy azt Orbán Viktor is tette Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel a 2022 áprilisi választási győzelem éjszakáján.

A kormánypropaganda az üzeneteit közvélemény-kutatásokra alapozva alakítja ki, a magyar társadalom jelentős részében a kárpátaljai magyarokat ért sérelmek miatt erősek a fenntartások Ukrajnával szemben, és az emberek tartottak a háborútól is. Az ennek megfelelően békepárti és az orosz agressziót relativizáló üzenetek összecsengnek a Kreml politikájával, és összhangban vannak Magyarország külpolitikájával.

De mint láttuk, eredetileg nem volt egyértelmű, hogy Orbán ezt a különutasságot fogja képviselni a konfliktussal kapcsolatban is. A lavírozással mindenesetre azt érte el, hogy a mozgástere jelentősen csökkent – miközben azt növelni szerette volna a külpolitikájával.

De még ha a saját felfogásában gyakorlatias célok is vezérlik Orbánt és ő maga nem is oroszpárti, ahogy Galeotti mondta, az őt támogató kormánypropaganda ténylegesen oroszbaráttá tette a szavazótábora és a határon túli szimpatizánsainak nagy részét.

Ez itthon is megfigyelhető: a szlovákiai magyar közélet Orbán-kormány politikájával azonosuló része a magáévá tette a békepárti üzeneteket. A politikusaink, mint Forró Krisztián vagy Berényi József a háború kitörésének első évfordulóján arról beszélnek, hogy azonnali tűzszünet és béke kell, azt azonban nem említik meg, hogy a béke úgy is elérhető, hogy Oroszország befejezi a háborút, amit saját maga kezdett el, és kivonul Ukrajnából.

Marad-e a hintapolitika?

Svédország és Finnország NATO-csatlakozásának ratifikációját március elsején tárgyalja a parlament, de a csütörtöki fejlemények alapján úgy tűnik, további időhúzásra számíthatunk: a kormány szeretné, ha az Országgyűlés „tájékozódási, egyeztetési célból” delegációt küldene Svédországba és Finnországba.

A legújabb, tizedik szankciós csomag körül is volt némi akadékoskodás Magyarország részéről – a kormány nem értett egyet némelyik orosz oligarcha szankcionálásával –, de Orbánék végül ebbe is beleegyeztek.

A hintapolitika felvázolt gyakorlatiassága mellett nem hanyagolható el a tényleges orosz befolyás jelenléte sem. Szintén a Direkt36 tárta fel tavaly, hogy a magyar külügyminisztérium évek óta tétlenül nézi, hogy az orosz titkosszolgálatok hozzáférnek az informatikai rendszeréhez. Jelentős orosz befolyásra utalnak azon 2010 óta született kormányzati döntések is, amelyekben Magyarország a NATO és az EU érdekeivel vagy akár magyar érdekekkel is szemben Oroszországnak kedvezett.

Európai Unió

Magyarország

Orbán Viktor

Orosz–ukrán háború

Vélemény

Jelenleg a legolvasottabbak