Napunk

Oroszország a békéért harcol, és egyébként is, nagyon tiszták ott az utcák – így tüntettek Komáromban a békéért

Fotó - Napunk
Fotó – Napunk

Putyin Európáért és a békéért harcol, Oroszországban pedig sokkal jobb emberek élnek, mint mi vagyunk. Az amerikaiak háborús bűnösök, az elmúlt 30 évben pedig a Nyugat rabszolgává tett minket. Putyinofília, csehszlovák szocialista nosztalgia, összeesküvés-elméletek és békeharc a komáromi Klapka téren.

Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!

Két nyugdíjas korú nő álldogál a Klapka téren a szürke februári délutánban és a környéket pásztázza. Valakit keresnek, de nem sokáig, mert egy hátizsákos, túraruhába öltözött fiatalember siet oda hozzájuk, majd egy kameraállványt tartó, idősebb férfi is. Hamarosan feltűnik egy „Yankee go home” feliratú transzparenst cipelő középkorú férfi is egy kiskutyával, de ő távolabb foglal helyet. Megtalálták egymást az első „béketüntetők” Komáromban.

Hamarosan megjelenik a huszár a városháza tornyában. „Fel, fel vitézek a csatára, a szent szabadság oltalmára” – fújja a Klapka-indulót. A téren egyre több az ember – de úgy tűnik, egyiküknek sem esik le, hogy pontosan miről is szól az induló, és hogy ha Klapka tábornok olyan „békeharcos” lett volna, mint a téren összegyűltek, akkor most aligha lenne szobra, aminek tövében bármiről is lehetne szónokolni.

Fotó – Napunk/Kacsinecz Krisztián

S ha valakinek le is esik – például Dobi Róbert korábbi polgármesterjelöltnek, és a városi hivatal volt alkalmazottjának, aki békegalambos kitűzőket osztogatott a résztvevőknek, vagy Anton Marek volt polgármesternek, aki szintén feltűnt a tömegben –, egy rezzenéssel sem adja a többiek tudtára, hogy itt most épp összegyűrik és a kukába dobják a történelmi hagyományt.

Hoaxparádé

Az összegyűlt mintegy 150 embert valóban nem zavarja, hogy Klapka tábornok egy megszálló, birodalmi hadsereg ellen védte a várost, úgy, ahogy most az ukránok védekeznek az orosz agresszor ellen. A talapzat lépcsőjére megafonnal a kezében felhágó hölgynek valószínűleg nem sok elképzelése lehet Klapka és várvédői hősiességéről – közelebb invitálja az embereket, és beszélni kezd. „Mi csak olyan triviális dolgot akarunk, mint a béke megtartása” – mondja, és Antoine de Saint-Exupéryre hivatkozva azt mondja, ha azért háborúskodunk, hogy békét nyerjünk, a háborút valósítjuk meg.

Ez a mondat pár meglepett tekintetet eredményez, hisz akár ukránbarát is lehetne, mert hát Oroszország kezdett – „békéért” – háborúzni Ukrajnában. De ahogy Klapkát, úgy A kis herceg szerzőjét is szemrebbenés nélkül értelmezik félre a megjelentek, így működik a kognitív disszonancia.

A szónok gyorsan igyekszik javítani, és tovább torzítja a valóságot: Otto von Bismarck kancellár állítólagos százötven éves geopolitikai bölcsességét idézi, amelyet a szlovák összeesküvéselmélet-hívők „nem vagyok történészei” kapartak elő az orosz propaganda mélyéről. Nevezetesen, hogy a szlávokat egymás ellen kell fordítani, mert képesek elpusztítani önmagukat.

Hoax 1.

Bismarck egyébként sosem mondta ezt a neki tulajdonított okfejtést, miszerint Oroszország erejét csak úgy lehet aláásni, ha leválasztjuk róla Ukrajnát, és ellene fordítjuk. Ez a hoax 2013 óta kering a Kreml propagandauniverzumában, 2022 márciusában húzták elő újra, és kapott ismét szárnyra. 2022 áprilisában a Zem a vek is idézni kezdte, azóta a putyinofilek egyik alaptézisének számít – holott maga a német Bismarck Alapítvány kutatói cáfolták a hitelességét.

A szónoknak láthatóan nem sikerül ezzel különösebb tűzbe hoznia a tömeget: mikor megkérdezi a tüntetőktől, miért vannak kint a téren, csak néhány bizonytalan másodperc után érkezik a nem túl meggyőző, kicsit kényszeredetten ható válasz, hogy a békéért, és taps kíséri azt a kijelentést is, hogy nem engedjük a fiainkat idegen háborúba. A szónok hölgynek sikerült azt a retorikai bravúrt is elérnie, hogy egyetlenegyszer sem említi Ukrajnát vagy Oroszországot – mindenre csak finoman, „a körülöttünk lévő dolgokként, eseményekként” hivatkozik.

Fotó – Napunk/Kacsinecz Krisztián

Majd jönnek a többiek, amolyan Hyde Park-i „Szónokok Sarka” stílusban. Eleinte sokáig biztatni kell őket, de azért akadnak, akik megafont ragadnak. Mindjárt az első szónok egy nyitrabányai nyugdíjas bányász, aki szerint a szlovák kormány férfiak ezreit küldené harcolni több ezer kilométerre Szlovákiától. Nagyon haragosan szidja Eduard Hegert, Jaroslav Naďot, Zuzana Čaputovát, és mindazokat, akik ukránbarátnak nevezték magukat. Na meg a NATO-t is, melyből szerinte ki kell lépnünk, mert jövőre lejár a csatlakozási szerződés.

Hoax 2.

A NATO-csatlakozási szerződés lejárta egy újabb hoax, amelyet a Kotleba-párt tagjai kezdtek el terjeszteni, és sokan ráharaptak. A ĽSNS tagjai által terjesztett dezinformáció szerint ugyanis 2024 márciusában Szlovákiának lehetősége van elállni a NATO-szerződéstől, és felmondani a tagságát a csatlakozás 20. évfordulóján. Ez azonban nem igaz, és jól mutatja a dezinformációk terjedésének mechanizmusát. A ĽSNS ugyanis félreértelmezte a csatlakozási szerződést – ezt Szlovákia nem határozott, hanem határozatlan időre kötötte a NATO-val. A szélsőségesek összekeverték a szlovák csatlakozási szerződést az eredeti, 1949-es észak-atlanti szerződéssel, melynek 13. cikkelye szerint 1969 után bármelyik fél elállhat a szerződéstől. 2024 márciusában tehát az égvilágon semmi sem fog történni.

Kiért harcoljanak a szlovákok Ukrajnában? A banderistákért? – teszi fel a kérdést az idős férfi ingerülten. Szerinte ugyanis Naď honvédelmi miniszter és Eduard Heger kormányfő már küldené is a szlovák katonákat Ukrajnába.

Hoax 3.

Ez természetesen újabb dezinformáció, amit a putyinofil tüntetők előszeretettel terjesztenek. Egy kormányhatározatra hivatkoznak, mely szerint a szlovák kormány az Európai Unió Ukrajnáért létrehozott közreműködési missziójába küldené a szlovák fegyveres erők tagjait. Ez a misszió azonban nem Ukrajnában, hanem Ukrajnáért létezik – a dezinformátorok szándékosan félreértelmezik a dolgot. Ennek a misszónak az a dolga, hogy kiképezze az ukrán katonákat, hogy védekezni tudjanak az orosz agresszió ellen. A kiképzés pedig nem Ukrajnában, hanem az EU területén zajlik.

Éljen Putyin!

„Menjenek harcolni ők!” – kiabálja be oldalról egy nagyon aktív idős férfi, aki láthatóan szintén nagyon dühös, és folyamatosan hergeli a tömeget – bár nem sok sikerrel, a tér másik oldaláról csak néhány választ kap ebben a fura, komáromi visszhang-játékban.

„Éljen Putyin!” – kiáltja valaki, valószínűleg az egyik orosz zászlóval érkező tüntető, erre azonban már reagál a tömeg, és vastapssal jutalmazza a tüntetés valódi céljának leleplezését. A Putyin-éltetés azonban nem tart sokáig – a „műsorvezetőként” működő hölgy a megafonnal a kezében igyekszik gyorsan helyre tenni a tömeget, mert hát mégiscsak a békéért tüntetnek itt, vagy mi a fene.

Fotó – Napunk/Kacsinecz Krisztián

Újabb nyugdíjas férfi lép Klapka lépcsőjére, ő már nem papírról olvassa, amit mondani akar. Azt meséli, hogy 12 évvel ezelőtt végigment a transzszibériai vasútvonalon, négy évvel ezelőtt pedig járt Moszkvában és… sokáig nem jut eszébe a város neve, majd kimondja, hogy Szentpéterváron. Megértésre talál: a műsorvezető mosolyogva mondja, hogy ő is Leningrádként tanulta még a város nevét, és Volgográd számára mindig Sztálingrád marad. A háttérben, a tömegben körülbelül ekkor tűnik fel a ĽSNS zöld zászlaja. A kommunizmus és a fasizmus összeér a levegőben, valahol Klapka szobra felett.

A moszkvai utazó Oroszországot dicséri. Szerinte az utcákon hatalmas a tisztaság, egyetlen rendőrt látott a városban, jó az étel, és csodálatosak, őszinték az emberek. „Talán jobbak is, mint mi” – teszi hozzá, és mindenkinek ajánlja, hogy látogassa meg Oroszországot. „Ők szabadítottak fel minket” – teszi hozzá a műsorvezető. Az nem kerül szóba – mert miért is kerülne –, mi történt 1968-ban és az azt megelőző és követő években.

Le Amerikával

Oroszország dicsérete után az ukránokat támogató politikusok kerültek a békeharcosok képzeletbeli kardélére: megkapta a magáét Heger, Naď, Čaputová, de Peter Osuský is. Majd egy középkorú, hosszú bőrkabátba öltözött férfi lép a lépcsőre. A telefonjából olvassa fel, amit mondani akar. Dühösen tér vissza a „szlovákiai kényszersorozással” kapcsolatos hoaxhoz. „Naď, gyere el értem, meglátjuk, elmenni tudsz-e majd!” – kiáltja lelkesen a megafonba, majd azt mondja, ő lesz az első a szlovák határon, aki védekezni fog az „ukronácik” és a „narkós Zelenszkij” ellen. Jutalma nagy taps.

Fotó – Napunk/Kacsinecz Krisztián

A férfi láthatóan nincs megbékélve az Egyesült Államokkal – és a tapstól felbátorodva el is kapja a fonalat.

Ez a cikk kizárólag a Napunk előfizetői számára elérhető.

Orosz–ukrán háború

Összeesküvés-elmélet

Vélemény

Jelenleg a legolvasottabbak