Az ukrajnai háború egyik fő tanulsága: a kölcsönös függőség nem garantálja a békét, mégsem szakíthatunk vele teljesen
Oroszország Ukrajna elleni totális inváziója világossá tette, hogy a kölcsönös függőség nem akadályozhatja meg a háborút. De azt is tudjuk, hogy a kölcsönös függőség elutasítása – és így a multilateralizmus elvetése, amelyre a világnak szüksége van a közös problémák megoldásához – nem garantálja a békét.
Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!
Oroszország egy éve támadta meg Ukrajnát. Az eltelt év tanulságai közül egy kiemelkedik: a globális kölcsönös függőség nem garantálja a békét, és a közelmúlt eseményei által meghatározott valósághoz kell igazítani.
A harvardi Joseph S. Nye, Jr. és a princetoni Robert O. Keohane szerint a kölcsönös függőség az államok közötti interakcióik, különösen a gazdasági és piaci kapcsolatok eredményeként kialakuló kölcsönös függőségi viszonyt jelenti. Tekintettel a piacok és a politika (beleértve a geopolitikát is) összefonódó természetére, az államoknak szükségük van egymásra biztonságuk (beleértve az energiabiztonságot is) erősítéséhez, valamint a gazdasági növekedés és fejlődés eléréséhez.
Az elmúlt évtizedekben a kölcsönös függőség kiemelt helyet foglalt el a nyugati politikai gondolkodásban. Bár a fogalom felülvizsgálata elkerülhetetlen, tisztességtelen és terméketlen lenne figyelmen kívül hagyni azt a pozitív hozzájárulást, amelyet a kölcsönös függőség a második világháború vége óta tett a globális stabilitás és biztonság előmozdítása érdekében Európában.
Az európai projekt sikere nagyrészt a kölcsönös függőség értékeinek köszönhető. A piaci és kereskedelmi kapcsolatok fejlődése elősegítette az európai országok közös érdekeinek felismerését, több évtizedes békét hozva a korábban háborúk által sújtott kontinensen – ez egy olyan eredmény, amelyet érdemes megünnepelni.
A kölcsönös függőség volt az a szikla, amelyre Willy Brandt német kancellár felépítette az 1969-ben elindított Ostpolitikot. Brandt szerencsét próbált azzal az akkoriban kockázatos gondolattal, hogy a Szovjetunió és a Nyugat közötti mélyebb diplomáciai és gazdasági kapcsolatok csökkentik annak valószínűségét, hogy a hidegháború forróvá válik. Diplomáciai mesterfogásnak bizonyult: a politika segített enyhíteni a két oldal közötti feszültséget.
A század elejére a globalizáció rohamos fejlődésen ment keresztül. Nyugaton a gazdaság területén fennálló kölcsönös függőséget széles körben a globális stabilitás szinonimájaként értelmezték – ez a hit még akkor is fennmaradt, amikor a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokhoz hasonló események rávilágítottak a globalizációval járó kockázatokra. Valójában Kína csupán három hónappal szeptember 11. után vált a Kereskedelmi Világszervezet tagjává, ezzel is bizonyítva, hogy a Nyugat továbbra is hisz a kölcsönös függésben rejlő lehetőségekben, az ily módon való közeledésben.
De Vlagyimir Putyin orosz elnök megmutatta, hogy a vezetők hogyan képesek előnyt szerezni a kölcsönös függésen alapuló kényszerítő taktikát alkalmazva. Ukrajna mindig is központi szerepet játszott Putyin birodalmi ambícióiban. Az elmúlt évtizedben Ukrajna többféle vita tárgyát képezte, nemcsak az európai biztonsági megállapodásokban elfoglalt pozíciója, hanem a kereskedelmi kapcsolatok által egyre inkább meghatározott világban fennálló helyzete miatt is.
Putyin éveket töltött azzal, hogy fellendítse a kereskedelmet a volt szovjet országokkal és Európa többi részével, de nem azért, hogy a béke alapjait erősítse a kontinensen, hanem hogy
